Iszonyatosan jó dolga van a magyar vízilabdának, mert a válogatottban csak jó játékosok szerepelnek. Ezen játékosok bármelyikét szívesen látná a világ bármely csapata a soraiban. Szinte nincs gyenge pontja, és szinte nehéz bárkit is kiemelni, mint vezért. Pedig kell egy vezér, akit úgy hívnak, hogy csapatkapitány. Sokan vágynak erre a „tisztségre”, ám sokan nem. Nekem megadatott az a megtiszteltetés, hogy a Groupama Honvédnál két éve én tölthetem be ezt a szerepet, és igazán büszke vagyok arra is, hogy a válogatottnál is lehettem egy alkalommal ebben a pozícióban.

A csapatkapitányt általában vagy a csapat jelöli ki magától vagy a vezetés határozza meg, hogy ki legyen. A játékosok általi kijelölést szerencsésebbnek tartom. Ez általában szavazással szokott eldőlni. Mindenki ír egy nevet a papírra, és végül összeszámolják a szavazatokat. A megválasztott pedig vagy elvállalja vagy nem. A kapitány kijelölése egy olyan csapatban, ahol több vezérbika is van, elég komoly feszültséget is okozhat, mert megoszthatja az egész közösséget.

Ahol többen vannak, ott a vélemények is különbözőek lehetnek, és csak a résztvevők intelligenciáján múlik, hogy egy irányba szeretnének-e menni vagy mindenki arra, amerre lát. Mindenkinek lehet véleménye, és kell is, hogy legyen.Viszont a csapatkapitány megválasztása után a játékosok elfogadják a kialakult helyzetet, mert tudják, hogy egy irányt követni, még ha talán nem is a legtökéletesebb, jobb és sikeresebb, mint több részre szakadni, és ezáltal meggyengülve, a biztos vereségbe rohanni.

Nem mindig a legidősebb vagy a legjobb játékos lesz a csapatkapitány. Ehhez azért több is kell. Ezen pozíció betöltése rengeteg energiát igényel, mert egyszerre több fronton is helyt kell állni. A csapatkapitány valahol a csapat és a vezetőség között helyezkedik el, és objektívnek kell, hogy maradjon, mindkét irányba. Fel kell, hogy vállalja a konfliktusokat, ha kell, mindkét fél érdekében, vagy akár ellen érveljen, és jó példát mutasson az edzések és a mérkőzések alkalmával is. Elöl van, ha a győzelemért járó kupát kell a magasba emelni, de ugyanitt a helye, ha rosszul alakulnak a dolgok. Nem lehet fáradt, nem csüggedhet, és a hite sem gyengülhet egy pillanatra sem, mert a többiek ebben is követnék. Szép feladat, az biztos, de ezért külön dicséret nem jár. Ez a meló, ezt kell elvégezni. Sokan sajnos képtelenek erre a szerepre, mert ez akkora plusz terhet jelent a számukra, hogy ettől, a teljesítményük jelentősen visszaesik, a cél pedig nem ez lenne. Vannak emberek, akiket motivál a plusz teher, és vannak, akiket összenyom. Szükséges hozzá egy különleges adottság, amely segít mindig ráérezni a dolgok lényegére, akár egyéni, akár csapat szinten, de természetesen, mint minden más, ez is tanulható.

Tehát, még egy jó csapatnak is kell egy vezér. Jelen pillanatban ezt a vezért Biros Péternek hívják a válogatottnál. Nagyszerű ember, és kiváló játékos. A legnagyobb erőssége talán az, hogy mindig képes a nyakába venni az egész csapatot, és lendíteni rajta egy nagyot, ha kell. Nem vár senkire, csak teszi a dolgát. Nem mellesleg, ő viszi majd a londoni olimpián a magyar zászlót. Érdekesség képpen, ő lesz a második vízilabdázó, akit felkértek erre a feladatra. Az első vízilabdázó ebben a szerepben Szívós István volt, 1980-ban.

 

Forrás: MOB