svedcsavar

Ahogy közeledünk az olimpia vége felé, egyre nagyobb gondot okoz az írás számomra. Sajnos más témák voltak betervezve, de követni kell az eseményeket. Elég furcsán nézne ki, ha arról írogatnék, hogy milyen jó, döntőbe kerültünk negyedszer, meg ilyenek. Valami ilyesmit terveztem még július elején, de ez most nem jött össze. A döntőről viszont azért tudok írni. Álmomban sem képzeltem volna, hogy az olaszok eljutnak idáig. Persze azért meg volt rá az esélyük, mert az elmúlt években szépen gyűjtögették a biztató helyezéseket (2010 Zágráb EB ezüst, 2011 Shanghai VB arany, 2012 Eindhoven EB negyedik hely). Természetesen egy-egy kiugróan jó eredmény nem adhat okot a bizakodásra, ahogy egy-egy rossz sem, de az olaszok tényleg ott vannak az élmezőnyben már egy ideje. Az pedig, ha valaki huzamosabb ideje jól teljesít, már a tudását mutatja nem pedig a rövidtávú formáját. Tehát ha gondoltam volna, ha nem, döntősök lettek. A szerbeken (2010 Zágráb EB bronz, 2011 Shanghai VB ezüst, 2012 Eindhoven EB arany) viszont csodálkozok. Nagyon jól játszottak az utóbbi pár évben, és a nagy favoritok egyike volt az olimpia előtt. Nem akar nekik összejönni ez az arany. Ez azért nagyon kemény dolog lehet. Évek óta kerülgetik a mézes csuprot, de sosem férnek hozzá. A horvátokat (2010 Zágráb EB arany, 2011 Shanghai VB bronz, 2012 Eindhoven EB kilencedik hely!!!) meg eddig igazán nem érheti kritika. Veretlenül mentek végig eddig mindenkin, és nagyon magabiztos játékot mutatnak. És itt vannak még a montenegróiak (2010 Zágráb EB ötödik, 2011 Shanghai VB hetedik, 2012 Eindhoven ezüst) a négyben. Ők is egy állandóan ott vannak csapat, de valahogy nekik sem akar összejönni a dolog. Csak a teljesség kedvéért ideveszem még a magyar csapat elmúlt két év eredményeit is (2010 Zágráb EB negyedik, 2011 Shanghai VB negyedik, 2012 Eindhoven EB bronz) és bízom benne, hogy meg lesz az ötödik hely az olimpián.

Ha tippelnem kéne, akkor a horvátokat mondanám a befutónak a döntőben az olaszokkal szemben, és a szerbeket pedig a bronzéremre inkább esélyes csapatnak Montenegró ellen. Aztán hogy mi lesz, azt majd eldöntik egymás közt.

Az olasz csapat margójára még azért mondanék pár szót. Kétség nem fér hozzá, hogy megdolgoztak ezért az eredményért, de vajon mi lehet az oka, hogy ennyire feljöttek. Itt van ismét egy lehetséges magyarázat erre. Ez csak az én véleményem, de talán érdekes lehet.

Én e mögött a felívelés mögött a Pro Recco hatást látom. Az olasz Pro Recco a világ legerősebb vízilabda csapata volt az elmúlt szezon végéig. (Az olimpia előtt valamivel a vezetőség bejelentette, hogy “game over”, és innentől kezdve senki nem tudja mi lesz ott.) A taktikájuk az volt, hogy összevásárolták a világ legjobb játékosait. Ha véletlenül kikaptak valakitől, akkor a legyőzőiktől is elhoztak még pár játékost, hogy a jövőben ez többet ne fordulhasson elő. Ez az elmúlt hét évben hét olasz bajnoki győzelmet és négy Bajnokok Ligája győzelmet hozott a konyhára, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

És ez miben segítette az olasz válogatott teljesítményét? Hát ezt viszonylag egyszerű megválaszolni. Az olasz válogatottban nyolcan vannak a Pro Recco csapatából. Ez már magában igen komoly versenyelőny, hisz ezek a játékosok egész évben együtt készülhetnek. Ők szinte már csukott szemmel is tudják, merre mozdul a társuk. Lehet, hogy nincsenek világklasszis játékosaik, de ez csapatjáték. Ebben meg ők nagyon jók.

Mivel az olasz bajnokságban korlátozott a külföldiek létszáma, ezért ide nem fért be minden légiós. A “maradékkal” (még egy komplett csapat) pedig szépen elindultak Bajnokok Ligájában és a szintén nagyon erős Jadranska Liga-ban. Mondanom sem kell, hogy a Pro Recco minden trófeát besöpört az elmúlt bajnoki szezonban. Lényegében két bitang erős csapatuk volt, a világ legjobbjaival. Itt játszottak a horvátok, magyarok, szerbek, spanyolok és az olaszok legjobbjai. Amikor épp nem volt hivatalos mérkőzés, hát edzés gyanánt egymás közt két kapuztak. Kell ennél jobb felkészülés ennek a nyolc válogatott játékosnak mint az, hogy az ellenfelek legjobbjaival edzhessenek naponta, hogy kiismerjék őket és tanulhassanak tőlük? Az olaszok kapusa Tempesti pedig naponta védhetett a különböző nációk legjobb lövőinek. Szépen kiismerte őket, és itt az olimpián is látszik, hogy nagy meglepetéseket nem tudnak már neki okozni az (szerb, magyar, montenegrói) excsapattársak.

Lehet, hogy üzletileg nem vált be a Pro Recco támogatójának Gabriele Volpinak (csilliárdos) egy klubcsapat finanszírozása, de hogy a most már meglévő olimpiai ezüstöt vagy esetleg az aranyérmet nagy részben neki is köszönhetik, az biztos. Ha ezt ő is így gondolja, akkor már szerintem elégedett lehet a vízilabdában eltöltött jó pár évével.

De ha jobban belegondolok, történtek már hasonló esetek (sikerek) a múltban….

Forrás: Reuters

Egy vereséget mindig nehéz megemészteni. Az első pillanatban az ember általában felindultságból cselekszik, amelyet még a legelvetemültebbek is végül megbánnak. A sikertelenség okát elsősorban másokban próbálják megtalálni, ezzel igazolva azt, hogy ők valóban mindent megtettek. És vannak, akik mindent megtesznek, de mégsem sikerül a csúcsra jutniuk. Ezt is csak be kell látni. Ha nem megy, hát nem megy.

Sok esetben a kudarc nem biztos, hogy rosszat jelent. Ez lehet egy jelzés, hogy még nincs minden rendben, még nem állunk készen a sikerre, vagy nem ez a helyes út. Egy versenyző mindig tudja, hol rontotta el. Ezeket a gondolatokat viszont nagyon nehéz elfogadni és megérteni a vereség pillanatában.

A vízilabdában is rengeteg magyarázatot találhatunk az esetleges kudarcokra. Az első nyilván a bíró. Ebben sajnos van némi igazság, de ez akkor is egy olyan dolog marad, amin nagyon nehéz lesz változtatni. A játékosok és a csapatok jelezhetik az esetleges sérelmeiket ezzel kapcsolatban, de nem az ő kompetenciájuk ezen változtatni. A mérkőzés végeztével pedig lehet bármennyire is igazuk, az eredményt akkor sem fogják megváltoztatni. Erre nem egy példát láthattunk már. Sajnos ez elég nagy nehézségeket okoz ennek a sportágnak, de bízom benne, hogy erre is lesz megoldás. Jómagam nem szeretek a bírókkal foglalkozni mert kizökkent a játékból, ami meg végül az ellenfélnek kedvez.

Egy mérkőzés viszont látszólag sokkal kissebb dolgokon is elmehet. Ezeket általában a szerencsével vagy annak hiányával és a véletlenekkel szokták magyarázni. Nem hiszek a szerencsében és a véletlenekben sem. Miért lenne véletlen az, hogyha egy lövés a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattan? Ha ezerszer meglövik ugyanazt ugyanúgy, az mikor fog befelé pattanni? Az azért nem ment be, mert a kivitelezés olyan volt, amilyen. Valami hiányzott hozzá, és az pedig nem a szerencse, mert az úgy sohasem fog bemenni.Tehát egy verség mindig megmutatja mi az, amin változtatni kell. A győztes típusok ezt meg is értik.

Ettől függetlenül borzasztóan szomorú vagyok az olaszok ellen elszenvedett vereség miatt. A sportban nincs megérdemlem vagy nem érdemlem meg ok. Az nyer, aki aznap jobban teljesít. Most is így történt. Sorolhatjuk a “ha-val” kezdődő indokokat, ez már semmin nem változtat. Egy időre át kell adni a győzelmek örömét másoknak, és egy kicsit megélni azt, ami idáig történt. Úgy gondolom, hogy most kezd majd igazán értéke lenni annak három olimpiai aranynak, amit ez  a csapat már a magáénak mondhat, azáltal, hogy most másokat fogunk látni a dobogó tetjén örülni. Nem hiszem, hogy irigyelni kéne ezt bárkitől is, mert aki odaér, az meg is érdemli azt.

És ne feledjük a lányok sikerét. Ők is a magyar vízilabda része, és már nagyon feszegetik a siker kapuját. Sajnos olimpiai aranyérem vízilabdában az idén már nem lesz, de ettől még ez a sport tovább él. Veszünk egy nagy levegőt, és holnap folytatjuk tovább. Mert erről szól a sport, és így születhetnek majd újra szép sikerek.

Forrás: Reuters

Lehet, hogy eddig is nyertünk mérkőzéseket az olimpián, de azért azt tiszta lelkiismerettel bevallhatjuk, hogy az USA elleni volt az a győzelem és a magyar csapat által bemutatott játék, amihez hozzá vagyunk szokva, amire képesek a srácok és amit el is várunk tőlük. Természetesen ők is csak emberek és hibázhatnak is, de annyi jó játékosunk van, hogy most már ennek ki is kell jönnie. Számomra nagy megnyugvás volt az utolsó csoportmérkőzésen bemutatott produkció. Persze azért fontos, hogy nyertünk, de ami még fontosabb, hogy borzasztó jól védekeztünk. Az ellenfelünk támadásaiban megnyilvánuló bizonytalanság, még a tévé-képernyők előtt is érezhető volt. Ha egy csapat elbizonytalanodik, az ellenfél egyből kiszúrja ezt. Főleg úgy, hogy rengeteg mérkőzést játszottak már egymás ellen ezek a csapatok, és ezáltal jól kiismerhették egymást.  A bizonytalanság tipikus jelei, hogy a támadásban mindig jobb helyzetet keresnek a már kialakult helyzeteknél, vagy hogy lassan érzékelik az ellenfél hibáit, ezáltal folyamatos késésben vannak, és természetesen az, hogy csak a támadóidő vége felé merik ellőni a labdát, addig pedig kapura sem néznek. Na, ez a mérkőzés pont ilyen volt az amcsik részéről.

Az elég laikus véleménynek tűnik, ha valaki azt állítja, hogy csak azért nyertünk, mert az amerikaiak gyengén játszottak. Mi is azért kaptunk ki a szerbektől, meg a montenegróiaktól mert gyengébben játszottunk mint ők, de azért játszottunk gyengébben, mert ők azokon a mérkőzéseken fölénk tudtak kerekedni, és a saját játékukat képesek voltak ránk erőltetni. Ez történt most is. A mérkőzés minden pillanatában mi voltunk az irányítók. Ez természetesen nem csak a támadásainkra vonatkozik. Az az igazán nagy csapat, aki a saját védekezésével tudja irányítani az ellenfél támadásait. Ez elsőre talán kicsit furcsán hangzik, de ez így működik. A védekezés egy ravasz játék. Az ellenfélnek mindig fel kell kínálni egy lehetőséget egy passzra vagy egy lövésre, amire már a védelem előre fel van készülve. Tehát nem a védelem követi a támadást, hanem a támadók vannak becsapva a hamis lehetőségek tálcán kínálásával, és mire feleszmélnek már le is telt a támadóidő. Ez végül abban nyilvánul meg, hogy az ellenfél támadása milyen gyenge volt azon a mérkőzésen, de aki ért hozzá az tudja, hogy mekkora munkát igényel ez a védekező csapat részéről. Tehát a csapat megmutatta amit eddig is tudtunk már, hogy tud magabiztosan is fontos győzelmeket hozni.

A következő ellenfél Olaszország lesz. Ők papíron gyengébbek, de nagyon izzadós meccs less, abban biztos vagyok. Az ő stílusuk nem fekszik nekünk. Ők aztán tényleg mindent bevetnek annak érdekében, hogy győzzenek. Ezt azért nem tudom elmondani a magyar csapatról, mert ők játszani szeretik ezt a sportágat, és ez a mai mezőnyben néha hátránynak számít. Persze a magyar játékosok sem finomkodnak az ellenféllel, de a játék és az ellenfél tisztelete mégis megszab egy határt. Ritka az az eset, amikor már gusztustalannak mondható az ellenféllel szembeni viselkedésünk. Itt pedig most erre lesz szükség. Mivel fizikálisan fényévekkel az olasz csapat előtt járunk, ezt szépen meg is kell mutatni nekik már az elején. Persze nem okvetlen kell egy vízi MMA-val (ketrecharc) nyitni, de mindenképp éreztetni kell velük, hogy ez most nem az a helyzet. Ettől természetesen nem fognak sírva elszaladni, de most ne mi kapjuk már az első pofont.

Mindenki tudja, hogy jó fejek a magyar pólósok. Hát most nem kell annak lenniük. Most győzni kell!

Forrás: AP Photo/Alastair Grant

Persze a történelem azzal nem foglakozik, hogy ami történt, az most jó vagy rossz. Minden, ami elmúlt, az már történelem. Vannak, akik büszkék a múltban elkövetett tetteikre, és vannak akik, annyira nem. A vízilabdás lányok, amit eddig műveltek a 2012-es londoni olimpián, és természetesen az egész ide vezető úton, az már történelem, de joggal lehetnek büszkék magukra és az eredményeikre. Most viszont egy igazán történelmi pillanat előtt álnak. Megszerezhetik a magyar női vízilabdázás történetének első olimpiai érmét. Ebből még lehet bármi, és milyen jó, hogy ez most csak rajtuk múlik.

Az első ellenfél, aki szintén így gondolkozik, a spanyol női válogatott lesz. Egyszer már találkoztunk velük a csopmérkőzések során, ahol nem túl jó játékkal épphogy csak kikaptunk. Itt a lehetőség, hogy előkapják a lányok azt a tudást, amivel idáig eljutottak. Mert az ide vezető utat sem osztogatták ingyen. Ezért is komolyan meg kellett szenvediük.

Sajnos a sport olyan, hogy addig beszélnek egy bizonyos versenyzőről, vagy csapatról, amíg van eredménye. Lehet az természetesen kirívóan rossz eredmény is, de azt hiszem, nem ez a legjobb megoldás a népszerűség elérésére. Szóval a női vízilabda eddig egy kicsit háttérbe szorult, mind a sportág megítélése, mind a női csapat eredményei és természetesen a férfi csapat eredményessége miatt is. Most itt az ideje, hogy kicsit nagyobb hírverést kapjanak. Amit eddig elértek, és véleményem szerint, amit még ez után el fognak érni, az mindenképp több publicitást érdemel. Mint már régebben említettem, ez egy nagyon fiatal csapat (az átlagéletkor 22 év körül van), tehát még sokáig együtt tudnak ebben a felállásban maradni. Ez már magában elég indok lehet a jövőbeni sikerekben való bizakodásra. Lehet, hogy ezzel nem vagyunk túl sokan így, de én akkor is ezt gondolom. Ha a lányok sikeresek lesznek, nem gondolnám, hogy a magyar férfi vízilabda ennek a kárát látná. Ettől nem félek. Minden magyar vízilabda sikernek örülni kell. Legyen a miénk a legjobb női és férfi válogatott is. Irigykedjenek ránk nagyon-nagyon sokan. Egy aranyérem szép, de még szebb a kettő. Persze nem szabad tehetelennek lenni , mert még nagyon sok van hátra, csak hát bennem is bennem van a reménykedés, hogy most talán mindkét csapatnak összajöhet az, emi eddig még senki másnak nem sikerült. Nagy szám lenne, az biztos. Aztán majd megint jöhetnek a francia, meg az amerikai tévécsatornák, hogy mi az amit mi tudunk, a többiek meg nem. Bárcsak már itt tartanánk. De ne szaladjunk annyira előre.

Egyelőre ma este szépen mindenki üljön le a tévé elé 20:40-kor és szurkoljon a lányoknak. A szerncsésebbek 19:40-kor Londonban az uszodában.

Na akkor hajrá lányok!!!

Forrás: AP Photo/Julio Cortez

Egyelőre úgy néz ki, hogy állórajtból indultunk el a csoportunkban, de mint már többször említettem, ez nem azt jelenti, hogy nem érhetjük el a célunkat, az olimpiai döntőt. Most egy sorsdöntő mérkőzés következik az USA ellen. Ha ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor a csoportban a harmadik helyen zárunk. Ez jelen pillanatban élet-halál kérdése. A másik csoport alakulásában eddig semmi meglepő nem történt. A horvátok zárnak majd az első, az olaszok vagy a spanyolok második és a görögök a negyedik helyen. Egy gondolatot azért hozzáfűznék a másik csoporthoz. Nekem úgy tűnik, hogy az olaszok is maguk alatt teljesítenek. Nem tűnik túl gólerősnek a csapatuk. A legjobb játékosuk a kapusuk, aki ez évben egy hosszabb kényszerpihenőt kellett, hogy tartson egy vállműtét miatt. Ezek a kihagyások azért nem múlnak el nyomtalanul. Ha pedig egy kapus csak egy kicsivel is gyengébb formában van, az gyorsan kiderül. A spanyolok viszont jobban teljesítenek, mint amit én gondoltam róluk. Nagyon fegyelmezettek és összeszedettek.

A csoportkörök végeztével a két csoport első négy helyezettje játszik majd egymással az elődöntőbe jutásért. A csoportelsők játszanak a másik csoport negyedikével és a másodikok a harmadikokkal. Itt válik fontossá az USA győzelem. A horvátok remek formát mutatnak az olimpián, és eddig még veretlenek. A csoportunk negyedik helyezettjének tehát a horvátok legyőzésén keresztül vezetne az út az elődöntőbe. Nem azt mondom, hogy ez lehetetlen de szerintem nehezebb, mint megverni az olasz vagy a spanyol csapatot. Az amcsik legyőzése viszont nem lesz egyszerű. Idén már kétszer kikaptunk tőlük, és ők ebből biztos erőt merítenek, amihez jön még a nem gyenge nemzeti büszkeségük. Ez a csata viszont most más lesz. Nem lesz sok órás időeltolódás,  mint volt az elveszített mérkőzések alkalmával Amerikában, és ez most már nem a felkészülés része. Annyival könnyebb lesz azért az ellenfelünk helyzete, hogy nekik elég lenne egy döntetlen a második (ugyanis ők megverték Montenegrót) vagy a harmadik helyhez. Biztos, hogy ezt szem előtt tartva, óvatosan fognak játszani. Ennek az a veszélye, hogy természetesen ezt mi is tudjuk, ezáltal bele is szaladhatunk egy “gyorsan nyerjük meg az elején” helyzetbe, és ilyenkor inkább a támadásra összpontosítanak a játékosok, mintsem a védekezésre. Annyira viszont meg jó csapat az USA, hogy ha elöl túl vakmerőek leszünk, és ebből kifolyólag nyitottabbá válik a védekezésünk, akkor ezzel sajnos élni fognak. A védekezés ugyanis már a támadás utolsó fázisában, az utolsó öt másodperc környékén, megkezdődik. Ekkor már a támadó játékosok nagy része visszazár, és figyel az ellenfél lefordulásinak megakadályozására. Erre kell majd nagyon figyelnünk.

És a lányok egy lépéssel már a fiúk előtt járnak. Nagy mérkőzésen legyőzték az oroszokat, és teljesen megérdemelten jutottak a legjobb négy közé. Nagyon tetszik az az akarás és tettvágy, amit ők mérkőzésről mérkőzésre produkálnak. Igaz nincs rajtuk teher, mert senki nem várja tőlük a kötelező érmet, de ettől még nem könnyebb nekik. Most kezdődik a neheze. Közel a dobogós hely, és itt már nincs hibázási lehetőség. Egy biztos, már ez nagyon-nagy eredménynek számít, és azt hiszem, itt az ideje, hogy megtanuljuk a lányok nevét is.

Bolonyai Flóra, Czigány Dóra, Szücs Gabriella, Antal Dóra, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Bujka Barbara, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Csabai Dóra, Menczinger Katalin, Gangl Edina

Gratulálok lányok!!!!!

Forrás: MTI