svedcsavar

Ahogy közeledünk az olimpia vége felé, egyre nagyobb gondot okoz az írás számomra. Sajnos más témák voltak betervezve, de követni kell az eseményeket. Elég furcsán nézne ki, ha arról írogatnék, hogy milyen jó, döntőbe kerültünk negyedszer, meg ilyenek. Valami ilyesmit terveztem még július elején, de ez most nem jött össze. A döntőről viszont azért tudok írni. Álmomban sem képzeltem volna, hogy az olaszok eljutnak idáig. Persze azért meg volt rá az esélyük, mert az elmúlt években szépen gyűjtögették a biztató helyezéseket (2010 Zágráb EB ezüst, 2011 Shanghai VB arany, 2012 Eindhoven EB negyedik hely). Természetesen egy-egy kiugróan jó eredmény nem adhat okot a bizakodásra, ahogy egy-egy rossz sem, de az olaszok tényleg ott vannak az élmezőnyben már egy ideje. Az pedig, ha valaki huzamosabb ideje jól teljesít, már a tudását mutatja nem pedig a rövidtávú formáját. Tehát ha gondoltam volna, ha nem, döntősök lettek. A szerbeken (2010 Zágráb EB bronz, 2011 Shanghai VB ezüst, 2012 Eindhoven EB arany) viszont csodálkozok. Nagyon jól játszottak az utóbbi pár évben, és a nagy favoritok egyike volt az olimpia előtt. Nem akar nekik összejönni ez az arany. Ez azért nagyon kemény dolog lehet. Évek óta kerülgetik a mézes csuprot, de sosem férnek hozzá. A horvátokat (2010 Zágráb EB arany, 2011 Shanghai VB bronz, 2012 Eindhoven EB kilencedik hely!!!) meg eddig igazán nem érheti kritika. Veretlenül mentek végig eddig mindenkin, és nagyon magabiztos játékot mutatnak. És itt vannak még a montenegróiak (2010 Zágráb EB ötödik, 2011 Shanghai VB hetedik, 2012 Eindhoven ezüst) a négyben. Ők is egy állandóan ott vannak csapat, de valahogy nekik sem akar összejönni a dolog. Csak a teljesség kedvéért ideveszem még a magyar csapat elmúlt két év eredményeit is (2010 Zágráb EB negyedik, 2011 Shanghai VB negyedik, 2012 Eindhoven EB bronz) és bízom benne, hogy meg lesz az ötödik hely az olimpián.

Ha tippelnem kéne, akkor a horvátokat mondanám a befutónak a döntőben az olaszokkal szemben, és a szerbeket pedig a bronzéremre inkább esélyes csapatnak Montenegró ellen. Aztán hogy mi lesz, azt majd eldöntik egymás közt.

Az olasz csapat margójára még azért mondanék pár szót. Kétség nem fér hozzá, hogy megdolgoztak ezért az eredményért, de vajon mi lehet az oka, hogy ennyire feljöttek. Itt van ismét egy lehetséges magyarázat erre. Ez csak az én véleményem, de talán érdekes lehet.

Én e mögött a felívelés mögött a Pro Recco hatást látom. Az olasz Pro Recco a világ legerősebb vízilabda csapata volt az elmúlt szezon végéig. (Az olimpia előtt valamivel a vezetőség bejelentette, hogy “game over”, és innentől kezdve senki nem tudja mi lesz ott.) A taktikájuk az volt, hogy összevásárolták a világ legjobb játékosait. Ha véletlenül kikaptak valakitől, akkor a legyőzőiktől is elhoztak még pár játékost, hogy a jövőben ez többet ne fordulhasson elő. Ez az elmúlt hét évben hét olasz bajnoki győzelmet és négy Bajnokok Ligája győzelmet hozott a konyhára, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

És ez miben segítette az olasz válogatott teljesítményét? Hát ezt viszonylag egyszerű megválaszolni. Az olasz válogatottban nyolcan vannak a Pro Recco csapatából. Ez már magában igen komoly versenyelőny, hisz ezek a játékosok egész évben együtt készülhetnek. Ők szinte már csukott szemmel is tudják, merre mozdul a társuk. Lehet, hogy nincsenek világklasszis játékosaik, de ez csapatjáték. Ebben meg ők nagyon jók.

Mivel az olasz bajnokságban korlátozott a külföldiek létszáma, ezért ide nem fért be minden légiós. A “maradékkal” (még egy komplett csapat) pedig szépen elindultak Bajnokok Ligájában és a szintén nagyon erős Jadranska Liga-ban. Mondanom sem kell, hogy a Pro Recco minden trófeát besöpört az elmúlt bajnoki szezonban. Lényegében két bitang erős csapatuk volt, a világ legjobbjaival. Itt játszottak a horvátok, magyarok, szerbek, spanyolok és az olaszok legjobbjai. Amikor épp nem volt hivatalos mérkőzés, hát edzés gyanánt egymás közt két kapuztak. Kell ennél jobb felkészülés ennek a nyolc válogatott játékosnak mint az, hogy az ellenfelek legjobbjaival edzhessenek naponta, hogy kiismerjék őket és tanulhassanak tőlük? Az olaszok kapusa Tempesti pedig naponta védhetett a különböző nációk legjobb lövőinek. Szépen kiismerte őket, és itt az olimpián is látszik, hogy nagy meglepetéseket nem tudnak már neki okozni az (szerb, magyar, montenegrói) excsapattársak.

Lehet, hogy üzletileg nem vált be a Pro Recco támogatójának Gabriele Volpinak (csilliárdos) egy klubcsapat finanszírozása, de hogy a most már meglévő olimpiai ezüstöt vagy esetleg az aranyérmet nagy részben neki is köszönhetik, az biztos. Ha ezt ő is így gondolja, akkor már szerintem elégedett lehet a vízilabdában eltöltött jó pár évével.

De ha jobban belegondolok, történtek már hasonló esetek (sikerek) a múltban….

Forrás: Reuters

Bevallom őszintén, nagy élvezettel olvasom az olimpiai eredményeket érintő véleménykavalkádot. Itt aztán van minden. Csodálatos dolog ez az internet. Itt mindenki elmondhatja amit akar, következmények nélkül. Arc és név nélkül lapátolják a sarat mindenkire, aki csak megbotlik. Nem különösen háborítanak fel a sikertelenség meglovagolásának gyönyörű “én megmondtam” jellegű megnyilvánulásai. Már nem. Várni arra, hogy valami ne sikerüljön, elég nyomasztó lehet. Ez felháborodást nem érdemel, sokkal inkább csak sajnálatot.  Ez a hullám természetesen elérte a vízilabda-válogatottat is. De hol van ez azon elismerések tömegéhez képest, amit a csapat irányában most oly sokan kimutatnak? Igazán jó látni, hogy az emberek az öröm pillanatait sem felejtették el, amit együtt élhettek át a csapattal. Butaság lenne ezeket kidobni az ablakon, hisz oly jó rájuk visszagondolni. Három olimpiai arany zsinórban. Nagy érték ez!

Azért mert most nem sikerült ismét feljutni a csúcsra, még a múlt eredményeire joggal lehetünk büszkék. Persze, ha a száz évvel ezelőtti eredményekkel próbálnánk takarózni, az már annyira nem lenne szimpatikus, de az előző (három) olimpiai siker még nem tűnik olyan távolinak. A londoni olimpia most nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, de az elmúlt három eseményen hány vízilabda-válogatott mondogathatta ezt rajtunk kívül?

Csak, hogy ne legyen ez annyira gyászos, akkor is van olyan vízilabdás eredmény aminek örülhetünk. Ismét meg kell, hogy említsem a lányokat. Nagyokat küzdöttek az egész sorozat alatt. Nagyobb kilengések nélkül játszották végig az olimpiát, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a bronzmérkőzésen is csak hosszabbításban tudta őket felülmúlni az ausztrál ellenfél. Ennek a csapatnak már csak a rutin hiányzik, amit bőven lesz módjuk behozni az elkövetkezendő négy évben. Nem mellékesen, a mi csoportunkból három csapat végzett a legjobb négy között. Tehát igen erős csoportunk volt, és a küzdelmek során minden mérkőzésen csak 1-1 góllal maradtunk alul. A jövőre nézve ez mindenképpen bizakodásra ad okot.

A fiúkra még két mérkőzés vár. Ez a kettő lesz életük talán legnehezebb megmérettetése. Nem az ellenfelek, hanem saját maguk miatt. Nehéz ilyenkor összeszednie magát az embernek a tisztes helytállás érdekében. Pedig muszáj lesz, már rögtön az ausztrálok elleni első mérkőzésen. Nekik ez életük lehetősége, és biztos vagyok benne, hogy megpróbálják kihasználni a csalódottságunkat. Az ő játékuk már magában elég kellemetlen mert kicsit szögletesek, vagyis minden mozdulatuk fáj. Ettől függetlenül nem szabadna, hogy ez az ellenfél gondot okozzon nekünk. Minden versenyről az elérhető legjobb eredménnyel kell távozni. Jobb győzelemmel búcsúzni, igazi sportemberekhez méltóan. Jelen pillanatban az elérhető legjobb számunkra az ötödik hely. Furcsa még leírni is, de ez most így alakult.

Történt ami történt eddig. Ezt a csapatot sajnos, már csak kétszer láthatjuk játszani ezen az olimpián. Ez az, ami a legjobban elszomorít az egészben.

Forrás: www.vlv.hu

Egy vereséget mindig nehéz megemészteni. Az első pillanatban az ember általában felindultságból cselekszik, amelyet még a legelvetemültebbek is végül megbánnak. A sikertelenség okát elsősorban másokban próbálják megtalálni, ezzel igazolva azt, hogy ők valóban mindent megtettek. És vannak, akik mindent megtesznek, de mégsem sikerül a csúcsra jutniuk. Ezt is csak be kell látni. Ha nem megy, hát nem megy.

Sok esetben a kudarc nem biztos, hogy rosszat jelent. Ez lehet egy jelzés, hogy még nincs minden rendben, még nem állunk készen a sikerre, vagy nem ez a helyes út. Egy versenyző mindig tudja, hol rontotta el. Ezeket a gondolatokat viszont nagyon nehéz elfogadni és megérteni a vereség pillanatában.

A vízilabdában is rengeteg magyarázatot találhatunk az esetleges kudarcokra. Az első nyilván a bíró. Ebben sajnos van némi igazság, de ez akkor is egy olyan dolog marad, amin nagyon nehéz lesz változtatni. A játékosok és a csapatok jelezhetik az esetleges sérelmeiket ezzel kapcsolatban, de nem az ő kompetenciájuk ezen változtatni. A mérkőzés végeztével pedig lehet bármennyire is igazuk, az eredményt akkor sem fogják megváltoztatni. Erre nem egy példát láthattunk már. Sajnos ez elég nagy nehézségeket okoz ennek a sportágnak, de bízom benne, hogy erre is lesz megoldás. Jómagam nem szeretek a bírókkal foglalkozni mert kizökkent a játékból, ami meg végül az ellenfélnek kedvez.

Egy mérkőzés viszont látszólag sokkal kissebb dolgokon is elmehet. Ezeket általában a szerencsével vagy annak hiányával és a véletlenekkel szokták magyarázni. Nem hiszek a szerencsében és a véletlenekben sem. Miért lenne véletlen az, hogyha egy lövés a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattan? Ha ezerszer meglövik ugyanazt ugyanúgy, az mikor fog befelé pattanni? Az azért nem ment be, mert a kivitelezés olyan volt, amilyen. Valami hiányzott hozzá, és az pedig nem a szerencse, mert az úgy sohasem fog bemenni.Tehát egy verség mindig megmutatja mi az, amin változtatni kell. A győztes típusok ezt meg is értik.

Ettől függetlenül borzasztóan szomorú vagyok az olaszok ellen elszenvedett vereség miatt. A sportban nincs megérdemlem vagy nem érdemlem meg ok. Az nyer, aki aznap jobban teljesít. Most is így történt. Sorolhatjuk a “ha-val” kezdődő indokokat, ez már semmin nem változtat. Egy időre át kell adni a győzelmek örömét másoknak, és egy kicsit megélni azt, ami idáig történt. Úgy gondolom, hogy most kezd majd igazán értéke lenni annak három olimpiai aranynak, amit ez  a csapat már a magáénak mondhat, azáltal, hogy most másokat fogunk látni a dobogó tetjén örülni. Nem hiszem, hogy irigyelni kéne ezt bárkitől is, mert aki odaér, az meg is érdemli azt.

És ne feledjük a lányok sikerét. Ők is a magyar vízilabda része, és már nagyon feszegetik a siker kapuját. Sajnos olimpiai aranyérem vízilabdában az idén már nem lesz, de ettől még ez a sport tovább él. Veszünk egy nagy levegőt, és holnap folytatjuk tovább. Mert erről szól a sport, és így születhetnek majd újra szép sikerek.

Forrás: Reuters

Kevés olyan sportoló van a világon, aki minden olimpiai szereplés alkalmával, olimpiai győzelemmel tér haza. 2000 óta a magyar vízilabda válogatott olimpiai érmes tagjai, egy kivétellel, mind ilyenek. Szép teljesítmény. A csapatban akadnak köztük olyanok is, akiknek ez már háromszor is sikerült. Ők a mi háromszoros olimpiai bajnokaink, akik most is ott lesznek Londonban, Kiss Gergely, Kásás Tamás, Szécsi Zoltán és Biros Péter személyében. Az az egy kivétel én lennék, habár én is háromszor voltam már olimpián, de “csak” kétszer a magyar csapattal. Viszont ezidáig én voltam az egyetlen, aki részt vett már közülük a megnyitó ünnepségen is. Azért csak idáig, mert most már Biros Péter is csatlakozott hozzám, ugyanis ő vihette a magyar zászlót. A megnyitó, mint Pekingben (2008.08.08. 8:08 perckor kezdődött), itt is a dátumhoz igazodott, vagyis a megnyitó előműsorának kezdési ideje 20:12 perc volt. A többi játékosnak, én azt mondom, sajnos, még nem volt lehetősége részt venni ezen a csodálatos eseményen. Érthető módon inkább az edzést választották ehelyett. Most is így volt.

Én azért mégis szeretném elmondani, hogy nagyjából, hogy is néz ki egy megnyitó ünnepség, és miért nagyszerű érzés részt venni ezen a csodálatos eseményen. A tévében olyan egyszerűnek tűnik az egész, de valójában nagyon komoly szervezést igényel a 80 ezer néző, a több ezer sportoló és sportvezető logisztikázása. A sportolókat és a sportvezetőket az olimpiai faluból az előre kijelölt buszokkal szállítják a megnyitó helyszínére. Mindenki szépen felveszi formaruhát és vár. Utána megint nagyon sokat vár, és amikor már vérge elindulnak a buszok, úgy gondolja, sínen van a dolog. Majd mikor megérkezik mindenki a helyszínre, jóval a kezdés előtt, minden országot a helyére terelnek, és mindenki ismét vár. Jó esetben az egyik közeli csarnokba terelik őket, és ott legalább leülhetnek.

A fukuokai Universiadéról van egy nagyon kedves élményem a várakozással kapcsolatban. A stadion aljában várakozott mindenki a betonoszlopok között. A hihetetlen meleg és a magas páratartalom szép lassan kezdte kiborítani a várakozókat. Egy pillanat alatt azonban minden megváltozott. Nem mindenki idegesítette magát, voltak akik inkább megpróbálták jól érezni magukat. Ilyenek voltak a brazilok. Valahonnan elővarázsoltak kartondobozokat, és elkezdtek rajtuk dobolni. Az ének és a tánctudás a vérükben van, és így már teljes is volt a kép. Olyan rögtönzött előadást tartottak, hogy egy pillanat alatt mindenki elfelejtett idegeskedni. Szeretem, ha valaki a megoldásokat keresi.

Na, de vissza az olimpiához. Sydneyben betereltek minket a közeli kosárlabda csarnokba, ahol majd egy órát kellet várakoznunk. Ez alatt az idő alatt az egyes országok elkezdték éljenezni magukat, ami miatt eléggé feszült helyzet alakult ki az ausztrálok és az amerikaiak között. Először csak kifütyülték egymást, majd az ausztrálok elkezdték dobálni az amcsikat a náluk lévő kengurukkal. Még nekünk is jutott pár. Nagy probléma azért nem lett a dologból, csak bemelegítettek kicsit a srácok. Közben a kijelzőn mindig mutatták, hogy melyik országnak kell szép lassan elhagynia a csarnokot. Amikor végre sorba állhattunk a stadion bejárata előtt, már érződött a vibrálás a levegőben. Aztán szépen lassan megindult a sor. Bemondták az országok nevét, és egyre közelebb kerültünk a pályára vezető bejárathoz. Sosem felejtem el, amikor beléptem az olimpiai stadionba. Még jó, hogy nem készült rólam fotó. Szerintem az állam a földig lógott. Majd 100 ezer ember tombolt körülöttem. A vízilabdában ez azért nem szokás, sajnos. Pedig micsoda élmény lenne ennyi ember előtt játszani. Mindenki tapsolt és egyfolytában villogtak a vakuk. És ez csak nekünk, sportolóknak szólt. Akkor tudatosodott bennem, hogy mekkora eredmény az, hogy egyike lehetek annak a nagyjából 10 ezer sportolónak a világon, aki idáig eljutott.

Egy olimpia tényleg a megnyitóval kezdődik. Ott kell lenni, át kell élni, legalább egyszer. Sportolóként az igazi, de a lelátókról is egy felejthetetlen élmény lehet, abban biztos vagyok.

Forrás: nol.hu/kep/773695

Sokan el sem tudják képzelni, milyen lehet az élet az olimpiai faluban. Ez az a hely, ahol az olimpikonok az idejük nagy részét töltik. A falu több mint 2820 jól felszerelt lakásába közel 17.000 sportoló fog beköltözni. A lakások hangszigeteltek és légkondicionáltak, valamint széles sávú internettel felszereltek. Ezeket egyébként majd az olimpia és a paralimpia végeztével értékesítik. Leszerelik a kerítéseket, és már csak egy sima lakótelepként éli tovább az életét ez a hely. Minden ország, a küldöttség nagyságának függvényében, elfoglal egy házrészt vagy akár egy egész házat. A falun belül vannak az éttermek, amelyek egyike 0-24 órás nyitva tartással működik, mosoda, játékterem, uszoda, brutál felszerelt konditerem és egyéb helységek, amelyek a sportolók ideális felkészülését és kényelmét biztosítják. A falun belül természetesen minden ingyenes. Megérkezéskor az akkreditációs kártya mellé egy kis “kezdőcsomagban” mindenki kap egy érmét vagy egy mágneses figurát, amelynek segítségével az ital automatákat használhatja. Mivel a Coca-Cola az esemény egyik fő támogatója, ezért csak e cég termékei szerepelnek a kínálatban. Vannak sportolók, akik a bőség zavarában elcsábulnak, és a non-stop éttermi szolgáltatást, ahol a világ szinte minden konyhájának terméke megtalálható, non-stop igénybe is veszik. Mindenki megtalálja a számítását az olimpián. A kedvencem viszont a szauna rész. Na, oda bejutni nem egyszerű. Tele van a küzdősportok népes csoportjával. Mindenki a mérlegelésre készül, míg sokan mások csak lazítani mennének oda egy törülközővel a vállukon, addig ők melegítőben ülnek a 90 fokos szaunában. De jó lehet nekik. Az edzők is jelen vannak. Ők, biztos, ami biztos, a szauna ajtót tartják kívülről, és mérik a bent töltött időt.

Igazából az egész falu olyan, mintha egy lakótelepet vagy városrészt elkerítettek volna, amelyet katonák és rendőrök vigyáznak. Az olimpiai falu őrzését, az állandó fenyegetések miatt, nagyon komolyan veszik. A faluba több kapun keresztül is be lehet jutni, de mindenhol tüzetesen átvizsgálják az embereket, és minden táskát átvilágítanak. A bejutás csak a megfelelő engedéllyel, akkreditációs kártyával lehetséges. A sportolókra több mint 1500 biztonsági ember vigyáz éjjel-nappal, de ez csak a biztonság látható része. A háttérben még azért egy nagyon komoly védelmi rendszer  áll. A brit hadvezetés hat helyszínre légvédelmi ütegeket is telepített, és a brit királyi haditengerészet legnagyobb hajója, az Ocean helikopterhordozó is a közelből felügyeli majd a helyzetet. Biztos, ami biztos alapon még több mint 17 ezer brit katona vesz részt a biztonsági műveletben. Semmit nem bíznak a véletlenre. Azért nem minden sportolónak lesz ez az ideiglenes lakhelye az olimpia alatt. A nagy világsztárok és azon sportolók, akiknek a falutól távol esik a versenyek színhelye, más szállást választanak. Mindkét indok elfogadható, de azért egyszer-egyszer mindenki meglátogatja a falut. 

A vízilabda csapat olimpiai programja nagyjából a következőképpen néz ki. Minden másnap mérkőzés van, és a mérkőzések közötti időszak edzésekkel, videózással és pihenéssel telik. Az edzések valamilyen külső helyszínen vannak, tehát nem a faluban és nem is a mérkőzések színhelyén. A közlekedés általában zökkenőmentes szokott lenni. A falu közvetlen közelében van egy nagy buszpályaudvar. Itt minden sportágnak megvan a külön megállója, és előre megadott időpontokban van az indulás az edzésekre vagy a mérkőzésekre. A buszok a külön nekik fenntartott sávban közlekedhetnek, így a menetidő jól kalkulálható. Van, amikor az edzésidőpont valamiért nem megfelelő, akkor a csapat a falu sportlétesítményeit használja. A medencében viszont csak úszni lehet, se kapu, se labda. A csapat minden étkezésre együtt megy, egyforma szerelésben és lehetőség szerint egy asztalnál foglalnak helyet. Azt a kevés szabadidőt, ami megadatik a játékosoknak, mindenki a belátása szerint tölti. Sokat hallottam már arról, hogy a sportolók mennyit buliznak, meg milyen sűrűn látogatják a város különböző szórakozóhelyeit. Na, erre a vízilabdásoknak nulla ideje van, mert a mérkőzések szinte az első naptól egészen az utolsóig tartanak. Az utolsó nap meg már mindenki készülődik haza, és addigra már sokan el is hagyják a falut.

A pekingi olimpia döntője után, a tilalom ellenére, azért előkerült némi alkoholtartalmú nedű is. Persze nem sok, mert az orvosi táskában sem fér el olyan sok minden. Egy koccintásra azért elég volt. Utána bemenni a városba, senkinek semmi kedve. Inkább magunkat szórakoztattuk a faluban. A hollandok, szokásukhoz híven, mindig hoznak magukkal bringákat. Természetesen csak a faluban használják ezeket, és használat után gondosan le is zárják őket. Az utolsó este épp a lift előtt álltam, és ahogy kinyílt az emeletünkön, ott ült Hosi egy bringa nyergében, és mintha mindenki így közlekedne a liftben, teljesen nyugodt arccal kitekert, és a szobája felé vette az irányt. Később megjelent Dumi is. Kapva a lehetőségen kitaláltuk, hogy leugrunk, akarom mondani, tekerünk az étterembe, és kérünk 100 sajtburgert. Le is mentünk, ki is kértük, az ember meg, mikor kicsodálkozta magát a kérésünkön, elkezdte egy táskába pakolni a cuccot. Sokáig tartott. Mondtuk, hogy majd visszajövünk. Nem mentünk. Remélem, nem haragszik ránk.

Forrás: 

www.telegraph.co.uk/sport/olympics/9395158/The-London-Olympics-hold-your-breath-and-start-praying.html

Még több kép az olimpiai faluról:

http://www.zimbio.com/pictures/EJ8pKpMKG4s/London+2012+Olympic+Games+Olympic+Village/dpgM6PgFEqO