Az utóbbi bejegyzéseimben próbáltam arra utalni, hogy a vízilabda is részben a pénzről szól. Ez többekben egy kis megrökönyödést váltott ki ugyanúgy, mint az, hogy mennyire nincs jó helyzetben a sportág. Persze ez megítélés kérdése, mert lehetne ennél rosszabb is, viszont akkor teljesen más eredményeket kéne, hogy várjunk a csapatainktól.

A jó eredmények csak a megfelelő mennyiségű befektetett munka után mutatkoznak meg. Aki meg vízilabdában az élvonalhoz szeretne tartozni, annak bizony nagyon sokat kell tennie ezért. Az viszont nem elvárható, hogy valaki napi 5-6 órában csak eddzen, és minden hétvégén meccsezzen úgy, hogy természetesen szabadság az nincs. Ez nagyjából minden élsportolóra jellemző. A menők jobban keresnek, mint az átlag dolgozók, de van az egésznek egy bökkenője. Ezt csak 30-40 éves korig lehet olyan szinten művelni, hogy egy kis pénz is csurranjon belőle. Utána meg ott a kérdőjel. Tehát egy sportolói pályafutás (jelen esetben a vízilabda, de egy-két kivételtől eltekintve hasonló cipőben jár a többi sportoló is) elég hamar véget ér. Utána meg meg kell tanulni beilleszkedni a társadalomba. Míg egy sportoló harmincöt éves kora körül már a karriere végét járja, addig azok, akik az egyetem elvégzése után, mondjuk 23-24 évesen elkezdték építeni a jövőjüket, lényegében csak ebben a korban kezdenek igazán befutni. Szinte egy életük van arra, hogy a saját szakmájukban egyre előbbre jussanak a megbecsültség minden területén, míg a negyven éves „öreg” sportolóknak egy teljesen új pályát kell, hogy elkezdjenek. Persze vannak olyan lehetőségek, amelyek közel állnak az adott sportághoz, de a felvevőképessége ezen helyeknek is véges, és lehet az akár edzői vagy sportvezetői állás is, egyik sem megy megfelelő képesítés nélkül.

Vannak olyan sportágak, amelyeknél az aktív pályafutás befejeztével nem kell azon gondolkozni, hogy hogyan tovább. A vízilabda sajnos nem ezek közé tartozik de bizonyos szempontból ennek is meg van a maga előnye. Ez a legolcsóbb sportág, amely azért nagy népszerűségnek örvend. Rendszeresen szerepel a hírekben, és ha nem is annyit, mint a labdarúgás, de azért folyamatosan jelen van.

Hogy miért a legolcsóbb sportág?

Ezt két nézőpontból is megközelíthetjük. Egyrészt a szülők szempontjából, mert ugye mindig a család az első szponzor, és akinek a gyermeke bármit is sportol, az tudhatja, nem olcsó mulatság ez. Szóval a szülők szempontjából megéri vízilabdázni küldeni a gyerekeket, mert a felszerelés költsége, ami egy nadrág, papucs és köntös, nem egy komoly összeg. Másrészt a  póló viszont olcsó a szponzorok számára is. Egy olyan vízilabda csapatot összehozni, amely már nemzetközi szinten is sikeres, akár 150 millió forintból ki lehet hozni. Ez a többi csapatsport költségvetéséhez képest egy nevetséges összeg. A nemzetközi vízilabda sikereket pedig szereti a sajtó, meg a város is. Az, hogy a városokat érdekli, hogy van egy nemzetközileg is sikeres csapatuk, lassan ki lehet jelenteni, hogy csak a vidéki városokra érvényes. A fővárosban úgy néz ki, hogy elég nagy az érdektelenség ez irányban. Kísértetiesen haladunk a kosárlabda nyomdokaiban, vagyis szép lassan eltűnnek a budapesti csapatok. Ez nem biztos, hogy baj, de azért jó lenne, ha Budapest el tudna tartani minden sportágból legalább egy az élmezőnyhöz tartozó csapatot. A város elég nagy lenne hozzá, de szerintem ezen a téren hiányzik az a fajta lokálpatriotizmus, ami szinte minden vidéki városra jellemző.

 

Forrás: galeria.sportgeza.hu/olimpia2012/2012/07/25/water_polo_arena_london_2012/5