svedcsavar

Az eddigi írásaimban próbáltam a saját szemszögemből bemutatni a vízilabdát, több szempontból is elemezve a sportágat. A középpontban természetesen e csapatsport magyarországi sikeressége és a többi sportághoz viszonyított hazai és nemzetközi mezőnyében elfoglalt helyét próbáltam meg bemutatni. A sportág hazai megítélésének szempontjából egyértelműen döntő tényező a sportág nemzetközi sikeressége. A nemzetközi sikerek által kivívott érdeklődés sajnos csak a válogatott eredményeire vonatkoznak, mert a klubok sikerei messze nem érik el ezt a szurkolói érdeklődést. Ha csak az olimpia alatt elért nézettségi adatokat veszem figyelembe bizonyossá válik, hogy a sportág iránti hazai szimpátia megkérdőjelezhetetlen.

          mérkőzés                                     tartós nézőszám            elért nézőszám

Magyarország-Ausztrália (női)                        739 634                       2 163 882

Magyarország-Spanyolország (női)                    847 002                       2 075 326

Magyarország-Olaszország (férfi)                         881 850                       1 998 641

Magyarország-Szerbia (férfi)                                   767 373                       1 743 937

Tartós nézőszám = AMR: az egy percre jutó átlagos nézőszám
Elért nézőszám = reach: a legalább 1 percre odakapcsoló nézők száma
Forrás: MTVA, AGB Nielsen

Az összesen 14 női- és férfimérkőzést a teljes magyar lakosság 55,4 százaléka, azaz 5 114 497 ember látta. Annak ellenére, hogy a férfi csapat szereplése sajnos nem a várt módon alakult, szerintem a sportág népszerűsége nem fog döntően csökkenni. Ebben nagy szerepe van a női válogatott sikeres helytállásának, és annak a ténynek, hogy az elmúlt sok-sok év sikereit nem lehet egyik pillanatról a másikra kitörölni.

Ez az év még el fog telni azzal, hogy azon fognak sokan rágódni, hogy miért így alakult ez az egész, hogy lehetett volna jobb, kik azok a játékosok, akik leköszönnek, és esetleg kik szerepelhetnek majd a jövő csapatában. Tehát a sportág még ebből is tud a megjelenések területén profitálni, mert mint kiderült érdekli az embereket. Az más kérdés, hogy milyen befolyása lenne a sportág népszerűségére annak, ha esetleg a következő években sem tudna a magyar férfi vízilabda-válogatott az ideinél jobb eredményeket produkálni. Le lehet vonni különböző következtetéseket a fiatalabb generáció teljesítménye alapján, de úgy gondolom, hogy nem érdemes messzemenő találgatásokba belemenni. Felnőtt csapatban játszani teljesen más, mint bármely fiatalabb korosztályban. Az én véleményem az, hogy van elég tehetséges játékos a magyar mezőnyben ahhoz, hogy ütőképes csapatot lehessen összeállítani. Bizonyára hiányozni fogna a “nevek” a jövőben, de bízom benne, hogy csak a nevek, nem pedig a kimagasló teljesítmények.

És ha már nevekről van szó, akkor nyilván ide tartozik Kemény Dénes is. Az ő neve aztán tényleg összeforrt a magyar vízilabdával. Jelen pillanatban még az ő jövőbeni szerepvállalása is kérdőjeles. Alakuljon az ő helyzete így vagy úgy, pontosan az érvényes rá, mint a többi játékosra, akikkel eddig egy csapatot alkotott. Amit letett az asztalra, az már ott van. Lehet annak örülni vagy kritizálni, az már nem fog változni. Többségében azért szép sikerek vannak azon a képzeletbeli asztalon, és visszatekintve a múltra, azt hiszem, ez a legfontosabb. Úgy visszagondolni a tetteinkre, hogy inkább elégedettek vagyunk az elért eredményekkel, mintsem szomorúak.

Azt viszont, hogy mi járhat a fejében, még csak elképzelni sem tudom. A folytatáshoz sok energiára lesz szüksége, az biztos, de ebben a helyzetben abbahagyni sem lenne könnyű. Ismerem őt annyira, hogy biztosra veszem, hogy ezzel az ötödik hellyel nem túlságosan elégedett. Egy ilyen sikeres pályafutás után, így befejezni nem könnyű. De ez legyen az ő döntése. Nem tudom mi lehet nehezebb. Kijelölni tizenhárom embert, aki utazik az olimpiára, vagy dönteni a saját sorsáról a befejezés és a folytatás között.

Forrás: Reuters

Lehet, hogy eddig is nyertünk mérkőzéseket az olimpián, de azért azt tiszta lelkiismerettel bevallhatjuk, hogy az USA elleni volt az a győzelem és a magyar csapat által bemutatott játék, amihez hozzá vagyunk szokva, amire képesek a srácok és amit el is várunk tőlük. Természetesen ők is csak emberek és hibázhatnak is, de annyi jó játékosunk van, hogy most már ennek ki is kell jönnie. Számomra nagy megnyugvás volt az utolsó csoportmérkőzésen bemutatott produkció. Persze azért fontos, hogy nyertünk, de ami még fontosabb, hogy borzasztó jól védekeztünk. Az ellenfelünk támadásaiban megnyilvánuló bizonytalanság, még a tévé-képernyők előtt is érezhető volt. Ha egy csapat elbizonytalanodik, az ellenfél egyből kiszúrja ezt. Főleg úgy, hogy rengeteg mérkőzést játszottak már egymás ellen ezek a csapatok, és ezáltal jól kiismerhették egymást.  A bizonytalanság tipikus jelei, hogy a támadásban mindig jobb helyzetet keresnek a már kialakult helyzeteknél, vagy hogy lassan érzékelik az ellenfél hibáit, ezáltal folyamatos késésben vannak, és természetesen az, hogy csak a támadóidő vége felé merik ellőni a labdát, addig pedig kapura sem néznek. Na, ez a mérkőzés pont ilyen volt az amcsik részéről.

Az elég laikus véleménynek tűnik, ha valaki azt állítja, hogy csak azért nyertünk, mert az amerikaiak gyengén játszottak. Mi is azért kaptunk ki a szerbektől, meg a montenegróiaktól mert gyengébben játszottunk mint ők, de azért játszottunk gyengébben, mert ők azokon a mérkőzéseken fölénk tudtak kerekedni, és a saját játékukat képesek voltak ránk erőltetni. Ez történt most is. A mérkőzés minden pillanatában mi voltunk az irányítók. Ez természetesen nem csak a támadásainkra vonatkozik. Az az igazán nagy csapat, aki a saját védekezésével tudja irányítani az ellenfél támadásait. Ez elsőre talán kicsit furcsán hangzik, de ez így működik. A védekezés egy ravasz játék. Az ellenfélnek mindig fel kell kínálni egy lehetőséget egy passzra vagy egy lövésre, amire már a védelem előre fel van készülve. Tehát nem a védelem követi a támadást, hanem a támadók vannak becsapva a hamis lehetőségek tálcán kínálásával, és mire feleszmélnek már le is telt a támadóidő. Ez végül abban nyilvánul meg, hogy az ellenfél támadása milyen gyenge volt azon a mérkőzésen, de aki ért hozzá az tudja, hogy mekkora munkát igényel ez a védekező csapat részéről. Tehát a csapat megmutatta amit eddig is tudtunk már, hogy tud magabiztosan is fontos győzelmeket hozni.

A következő ellenfél Olaszország lesz. Ők papíron gyengébbek, de nagyon izzadós meccs less, abban biztos vagyok. Az ő stílusuk nem fekszik nekünk. Ők aztán tényleg mindent bevetnek annak érdekében, hogy győzzenek. Ezt azért nem tudom elmondani a magyar csapatról, mert ők játszani szeretik ezt a sportágat, és ez a mai mezőnyben néha hátránynak számít. Persze a magyar játékosok sem finomkodnak az ellenféllel, de a játék és az ellenfél tisztelete mégis megszab egy határt. Ritka az az eset, amikor már gusztustalannak mondható az ellenféllel szembeni viselkedésünk. Itt pedig most erre lesz szükség. Mivel fizikálisan fényévekkel az olasz csapat előtt járunk, ezt szépen meg is kell mutatni nekik már az elején. Persze nem okvetlen kell egy vízi MMA-val (ketrecharc) nyitni, de mindenképp éreztetni kell velük, hogy ez most nem az a helyzet. Ettől természetesen nem fognak sírva elszaladni, de most ne mi kapjuk már az első pofont.

Mindenki tudja, hogy jó fejek a magyar pólósok. Hát most nem kell annak lenniük. Most győzni kell!

Forrás: AP Photo/Alastair Grant

Persze a történelem azzal nem foglakozik, hogy ami történt, az most jó vagy rossz. Minden, ami elmúlt, az már történelem. Vannak, akik büszkék a múltban elkövetett tetteikre, és vannak akik, annyira nem. A vízilabdás lányok, amit eddig műveltek a 2012-es londoni olimpián, és természetesen az egész ide vezető úton, az már történelem, de joggal lehetnek büszkék magukra és az eredményeikre. Most viszont egy igazán történelmi pillanat előtt álnak. Megszerezhetik a magyar női vízilabdázás történetének első olimpiai érmét. Ebből még lehet bármi, és milyen jó, hogy ez most csak rajtuk múlik.

Az első ellenfél, aki szintén így gondolkozik, a spanyol női válogatott lesz. Egyszer már találkoztunk velük a csopmérkőzések során, ahol nem túl jó játékkal épphogy csak kikaptunk. Itt a lehetőség, hogy előkapják a lányok azt a tudást, amivel idáig eljutottak. Mert az ide vezető utat sem osztogatták ingyen. Ezért is komolyan meg kellett szenvediük.

Sajnos a sport olyan, hogy addig beszélnek egy bizonyos versenyzőről, vagy csapatról, amíg van eredménye. Lehet az természetesen kirívóan rossz eredmény is, de azt hiszem, nem ez a legjobb megoldás a népszerűség elérésére. Szóval a női vízilabda eddig egy kicsit háttérbe szorult, mind a sportág megítélése, mind a női csapat eredményei és természetesen a férfi csapat eredményessége miatt is. Most itt az ideje, hogy kicsit nagyobb hírverést kapjanak. Amit eddig elértek, és véleményem szerint, amit még ez után el fognak érni, az mindenképp több publicitást érdemel. Mint már régebben említettem, ez egy nagyon fiatal csapat (az átlagéletkor 22 év körül van), tehát még sokáig együtt tudnak ebben a felállásban maradni. Ez már magában elég indok lehet a jövőbeni sikerekben való bizakodásra. Lehet, hogy ezzel nem vagyunk túl sokan így, de én akkor is ezt gondolom. Ha a lányok sikeresek lesznek, nem gondolnám, hogy a magyar férfi vízilabda ennek a kárát látná. Ettől nem félek. Minden magyar vízilabda sikernek örülni kell. Legyen a miénk a legjobb női és férfi válogatott is. Irigykedjenek ránk nagyon-nagyon sokan. Egy aranyérem szép, de még szebb a kettő. Persze nem szabad tehetelennek lenni , mert még nagyon sok van hátra, csak hát bennem is bennem van a reménykedés, hogy most talán mindkét csapatnak összajöhet az, emi eddig még senki másnak nem sikerült. Nagy szám lenne, az biztos. Aztán majd megint jöhetnek a francia, meg az amerikai tévécsatornák, hogy mi az amit mi tudunk, a többiek meg nem. Bárcsak már itt tartanánk. De ne szaladjunk annyira előre.

Egyelőre ma este szépen mindenki üljön le a tévé elé 20:40-kor és szurkoljon a lányoknak. A szerncsésebbek 19:40-kor Londonban az uszodában.

Na akkor hajrá lányok!!!

Forrás: AP Photo/Julio Cortez

Egyelőre úgy néz ki, hogy állórajtból indultunk el a csoportunkban, de mint már többször említettem, ez nem azt jelenti, hogy nem érhetjük el a célunkat, az olimpiai döntőt. Most egy sorsdöntő mérkőzés következik az USA ellen. Ha ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor a csoportban a harmadik helyen zárunk. Ez jelen pillanatban élet-halál kérdése. A másik csoport alakulásában eddig semmi meglepő nem történt. A horvátok zárnak majd az első, az olaszok vagy a spanyolok második és a görögök a negyedik helyen. Egy gondolatot azért hozzáfűznék a másik csoporthoz. Nekem úgy tűnik, hogy az olaszok is maguk alatt teljesítenek. Nem tűnik túl gólerősnek a csapatuk. A legjobb játékosuk a kapusuk, aki ez évben egy hosszabb kényszerpihenőt kellett, hogy tartson egy vállműtét miatt. Ezek a kihagyások azért nem múlnak el nyomtalanul. Ha pedig egy kapus csak egy kicsivel is gyengébb formában van, az gyorsan kiderül. A spanyolok viszont jobban teljesítenek, mint amit én gondoltam róluk. Nagyon fegyelmezettek és összeszedettek.

A csoportkörök végeztével a két csoport első négy helyezettje játszik majd egymással az elődöntőbe jutásért. A csoportelsők játszanak a másik csoport negyedikével és a másodikok a harmadikokkal. Itt válik fontossá az USA győzelem. A horvátok remek formát mutatnak az olimpián, és eddig még veretlenek. A csoportunk negyedik helyezettjének tehát a horvátok legyőzésén keresztül vezetne az út az elődöntőbe. Nem azt mondom, hogy ez lehetetlen de szerintem nehezebb, mint megverni az olasz vagy a spanyol csapatot. Az amcsik legyőzése viszont nem lesz egyszerű. Idén már kétszer kikaptunk tőlük, és ők ebből biztos erőt merítenek, amihez jön még a nem gyenge nemzeti büszkeségük. Ez a csata viszont most más lesz. Nem lesz sok órás időeltolódás,  mint volt az elveszített mérkőzések alkalmával Amerikában, és ez most már nem a felkészülés része. Annyival könnyebb lesz azért az ellenfelünk helyzete, hogy nekik elég lenne egy döntetlen a második (ugyanis ők megverték Montenegrót) vagy a harmadik helyhez. Biztos, hogy ezt szem előtt tartva, óvatosan fognak játszani. Ennek az a veszélye, hogy természetesen ezt mi is tudjuk, ezáltal bele is szaladhatunk egy “gyorsan nyerjük meg az elején” helyzetbe, és ilyenkor inkább a támadásra összpontosítanak a játékosok, mintsem a védekezésre. Annyira viszont meg jó csapat az USA, hogy ha elöl túl vakmerőek leszünk, és ebből kifolyólag nyitottabbá válik a védekezésünk, akkor ezzel sajnos élni fognak. A védekezés ugyanis már a támadás utolsó fázisában, az utolsó öt másodperc környékén, megkezdődik. Ekkor már a támadó játékosok nagy része visszazár, és figyel az ellenfél lefordulásinak megakadályozására. Erre kell majd nagyon figyelnünk.

És a lányok egy lépéssel már a fiúk előtt járnak. Nagy mérkőzésen legyőzték az oroszokat, és teljesen megérdemelten jutottak a legjobb négy közé. Nagyon tetszik az az akarás és tettvágy, amit ők mérkőzésről mérkőzésre produkálnak. Igaz nincs rajtuk teher, mert senki nem várja tőlük a kötelező érmet, de ettől még nem könnyebb nekik. Most kezdődik a neheze. Közel a dobogós hely, és itt már nincs hibázási lehetőség. Egy biztos, már ez nagyon-nagy eredménynek számít, és azt hiszem, itt az ideje, hogy megtanuljuk a lányok nevét is.

Bolonyai Flóra, Czigány Dóra, Szücs Gabriella, Antal Dóra, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Bujka Barbara, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Csabai Dóra, Menczinger Katalin, Gangl Edina

Gratulálok lányok!!!!!

Forrás: MTI

Még mielőtt elkezdenénk feszegetni a témát, kicsit örüljünk az első győzelmünknek a férfi oldalon is. Sokkal, de sokkal nehezebb volt, mint szerintem arra bárki is számított. A mérkőzés vége 17-15 lett a javunkra. Ebben a mérkőzésben tényleg csak az volt a jó, hogy nyertünk. A következő ellenfelünk Nagy-Britannia lesz. Ők a leggyengébb csapat az olimpián, így azt is mondhatnánk, hogy három nap felkészülési időnk lesz az utolsó csoportmérkőzésünkre az amerikaiak ellen. Most már nagyon valószínű, hogy harmadik vagy negyedik helyen végzünk majd a csoportban. Ez természetesen attól is függ, hogy az amcsik mit játszanak a szerbek ellen. A lényeg a lényeg, nyertünk.

Nézzük akkor a női és a férfi vízilabda közötti különbségeket. Itt több mindent is felsorolhatnánk. Kezdjük azzal, hogy itt (női póló) kisebb a labda és a pálya mérete is. Habár a szabályok ugyanazok, de ettől még a játék képe azért más. A férfi vízilabda gyorsabb és több benne az erőelem. A lövések sebessége eléri a 60 kilométer per órát, és az ejtések a ritka megoldások közé tartoznak. A női póló lassabb, és az eldobott labdának szinte mindig íve van, lehet az egy sima passz vagy akár lövés is. Ez azért az utóbbi időben sokat változott, vagyis erősebbek lettek a lövések. Hogy mennyire kemény a női póló, nem volt alkalmam élőben megtapasztalni, így csak a látottak alapján tudom megítélni, és nekem nagyon úgy tűnik, elég keményen bánnak egymással a lányok a vízben. Az, hogy a férfi vízilabda kemény sportág, ez látszik a medencén kívül is, és egy viszonylag átgondolt pontozási rendszer alapján is ez a sportág kapta meg “A legkeményebb sportág” címet (az eredmények itt olvashatóak http://bleacherreport.com/articles/832927-what-is-the-worlds-toughest-sport/page/12)

Ami számomra szembetűnő különbség, hogy a női kapusok jóval magasabbra ugranak ki a vízből mint a sportág férfi képviselői, és több a kétkezes védés is. Ezt mindig is irigyeltem tőlük. Hogy lehet ekkorát ugrani a vízben, nem is értem.

Most egy másik különbségre is szeretnék rámutatni, amin szerintem eddig még nem sokan gondolkoztak el. Nézzük meg az alábbi két csoportot. Ha választani kéne melyik csoportot választanánk, ha azt mondanák, hogy a választott csoportból húzhatunk egyet, és amely ország nevét kihúzzuk, ott kell majd élnünk. Tudom, ez kicsit elrugaszkodott dolog, de azért tessék csak választani. Nézzük végig az országokat, gondoljunk bele milyen lenne ott élni.

Olaszország, Kazahsztán, Spanyolország, Ausztrália, Horvátország, Görögország, Egyesült Államok, Magyarország, Szerbia, Montenegró, Románia, Nagy-Britannia

vagy

Magyarország, Spanyolország, Kína, Egyesült Államok, Olaszország, Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztrália, Kanada, Hollandia

Szerintem azért van különbség a két csoport között. A felső sorban a férfi mezőny a másik pedig a női. Én a második, azaz a női csoportot választanám. Az, hogy mit húznék szívesen, az maradjon az én titkom. Hogy ez miért érdekes? Hát csak azért, mert egy stabilabb anyagi környezetben talán a sportágra is több erőforrás jutna. Érdekes, hogy a “menőbb” országokban inkább a női vízilabda a domináns és nem pedig a férfi. Míg a minőségi férfi póló szinte csak Európára, és jellemzően a balkáni országokra korlátozódik, addig a női vízilabda több kontinensen is erős. Ennek vajon mi lehet az oka? Hol van például a szerb, horvát vagy a montenegrói női vízilabda? Vagy ott a nőknek tilos ezt a sportot űzni?

Bevallom őszintén, nem tudom ezekre a kérdésekre a pontos választ. Csak elméleteim vannak ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül egy sportágnak szerintem az tesz jót, ha minél több országban és kontinensen, magas szinten játsszák. Ebben a női mezőny szerintem előttünk jár. De egy biztos, nekünk addig jó, amíg van egy jó női és egy jó férfi válogatottunk. Úgy, mint most.

Forrás: http://www.daylife.com