svedcsavar

Kedden még sokan pesszimistán látták a világot a sportsikerek tekintetében, de szerdára már sokat változott a helyzet. A nagyon beleélőseknek lehet, hogy az általános hangulatukra is hatással volt, és ezt a környezetük is megsínylette. De szerdán már ismét elkezdtek bizakodni a kételkedők, akiket ki lehetett zökkenteni pár nem várt csalódással és ijedtükben össze-vissza írogattak mindenféle véleményt. Ugyan a szerdai napon is volt pár váratlan vereség de nem volt idő szomorkodni miattuk, mert szinte egymás után jöttek a jó eredmények. Az úszóink sem vattából vannak és ezt újra be is bizonyították. Cseh Laci nagyot úszott, és most már biztos vagyok benne, hogy érmes lesz, és hát a Gyurta Dani meg kivágott egy világcsúcsot amiért jelen pillanatban egy olimpiai aranyérem is jár. Szilágyi Áron és Gyurta Dani érme pedig nem csak nekik, hanem az egész magyar küldöttségnek is sokat számít. Élőben látni egy olimpiai aranyat, nagyon komoly motivációs tényező a megmérettetésre készülő társak számára.

Nagyot játszottak a pólós lányok is Kína ellen. Kína a tavalyi világbajnokságon ezüstérmes lett, tehát ez egy igazán nagy győzelem volt. Az elején kicsit elengedték őket de a lefújás pillanatában már a mieink vezettek eggyel. És csak ez számít.

Holnap a vízilabdás fiúk is behúzzák az első győzelmüket a románok ellen. Biztos vagyok benne, hogy egy kicsit izgulnak de ez rendben is van így. Az ellenfelet sohasem szabad lebecsülni. A románok az előző meccsükön komoly problémát okoztak az amerikaiaknak de végül kikaptak. Tőlünk is ki fognak úgy, ahogy ebben az évben ez már háromszor meg is történt.  Amúgy ilyen ellenféllel jó kezdeni egy versenysorozatot. Kellőképpen oda kell figyelni rájuk, mert minden poszton van egy-egy jó játékosuk, de ettől még azért verhetőek. A csapat így egy győzelemmel indíthat, amely majd kellő önbizalommal párosul. Ez most nem így alakult de ezzel már nincs is mit tenni. Még semmiről nem maradtunk le. Most elkezdjük szépen begyűjtögetni a győzelmeket, és kellő önbizalommal várhatjuk majd az erősebb csapatokat. Lehet, hogy a mérkőzés eleje kicsit szoros lesz, de ez az óvatosság számlájára írható. Akár azt is mondhatnánk, hogy számunkra, vízilabda szempontjából, most kezdődik az olimpia. Csak mostantól kezdve kell hozni a meccseket. Volt két felvezető mérkőzés de most már élesben megy a dolog. Ha nyerünk úgysem fog senki emlékezni a vereségekre, meg nem is kell. Persze ez még odébb van.

Az elmúlt pár nap nagyon jól példázza, miért is szép a sport. Ki nézné akkor a versenyeket, ha előre lehetne tudni az eredményeket? Hát nem sokan. Mindenki szeret egy kicsit izgulni. Reménykedni a sikerben, ha van esély rá, ha nincs. Ezért szép a sport. Felébreszti a reményt, országokat mozgat meg, és embereket hoz össze. Mindegy, milyen sportágról is van szó csak legyen ott a piros-fehér-zöld, és már zúg is a hajrá magyarok. Ez pedig így van rendjén.

Forrás: www.mob.hu/egy-gollal-gyozott-a-noi-vizilabda-valogatott

Sajnos a második csoportmérkőzésünket is elveszítettük Montenegró ellen. Eddig még valóban nem volt értelme számolgatni és taktikázgatni, de most már lassan el kell kezdeni. Ez a mérkőzés viszont most valamivel már biztatóbb volt, mint a szerbek elleni. Ismét voltak gyönyörű megoldásaink elöl, de hátul még több figyelemre lenne szükség.

Ami megtörtént, az már a múlt. Azon változtatni, jelen tudásunk szerint, nem vagyunk képesek, így nincs más hátra, mint előre. Jönnek a kötelezően megnyerendő mérkőzések, és nagyon bízom benne, hogy komoly önbizalmat tudunk szerezni az a elkövetkezendő két mérkőzés alatt. A románok sem tűnnek lenézendő ellenfélnek, de az már nagyon nagy baki lenne, ha ellenük pontot veszítenénk. Utána jön Nagy-Britannia, akiket meg aztán tényleg ki kell tömni, amennyivel csak lehet. A csoportmérkőzések az USA elleni találkozóval érnek véget a számunkra. Jelen pillanatban úgy tűnik, ez lesz az élet-halál meccs. Nagy valószínűséggel ott fog eldőlni, ki lesz a negyedik a csoportban. Ha kikapunk tuti mi leszünk, ha viszont legyőzzük őket, akár csoportmásodikak is lehetünk még. 

Hagyjuk most egy kicsit a fiúkat, mert szerintem a következő két mérkőzésük sima lesz, és nézzük a lányokat. A női vízilabda-válogatott az én titkos favoritjaim egyike. Fiatalok és tényleg tűzzel-vassal küzdenek a sikerért. Az első mérkőzésüket szoros küzdelemben sajnos elveszítették az olimpiai győzelemre is esélyesnek tartott amerikaiak ellen, de végig ott voltak a nyakukon. A következő mérkőzés a 2011-es világbajnokság második helyezettje, Kína ellen lesz. Kína az első találkozóján simán kikapott a spanyoloktól, ami számomra egy kicsit meglepő volt. Ezek a kínaiak úgy jönnek fel mindenben, hogy az valami hihetetlen. Mondjuk van darabszám, amiből válogathatnak, de hogy ennyire gyorsan fejlődjenek. Itt van mondjuk Je Si-ven. 16 évesen már kétszeres olimpiai bajnok, és a 400 méteres vegyesúszás utolsó ötven méterén jobb időt úszott, mint a férfi győztes Ryan Lochte. De jó, hogy vannak még csodák. Szóval lehetnek erősek és kiváló úszók a kínaiak, ám ez a vízilabdában nem mindig elég, mert ezt a sportágat játszani kell. Hajrá lányok!

És a bejegyzés végére hagytam a mai nap vízilabda-csemegéjét. Ez konkrétan a Horvátország – Spanyolország találkozó utolsó másodperceit érinti. Az egész mérkőzés alatt becsületesen küzdött mindkét fél. A meccs vége előtt három másodperccel, amikor a horvátok vezettek 8-7-re, a spanyolok centere Ivan Perez kapott egy szabaddobást, amelyet a szabályok szerint kapura is lőhetett. Ezt meg is tette. Na, itt kezdődik a gubanc. Gól is volt, meg nem is. A spanyolok bizonygatták, hogy gól volt, míg a horvátok ennek az ellenkezőjét. Az idő közben természetesen lejárt, a bírók meg elkezdtek tanakodni. A kivetítőn többször is megismételték az esetet és egyértelműen látszott, hogy gól volt. A nézők elkezdték kiabálni, hogy “gól-gól”, de ez sem hatotta meg a bírókat, és végül nem adták meg azt. Ezzel a plusz két ponttal Horvátország nagyot lépett előre a csoportelsőség felé, a spanyolok pedig egy fontos ponttal lettek szegényebbek.

Hogy miért fontos ez az eset? Hát csak azért, mert Kassai Viktorékat pont egy ilyen miatt küldték haza a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságról. Pedig ő a világ egyik legjobb játékvezetője, ami nagy szó. Ez valószínű, hogy a vízilabda mérkőzést illetően nem fog bekövetkezni. Ez pedig nagyon vicces. Itt a nagy különbség. Egy labdarúgásnál a sportág érdekében tették meg, amit tettek, míg ha a vízilabdában nem cselekednek hasonlóképpen, akkor hajlamos leszek azt feltételezni, hogy az egyéni érdekeket a sportág érdekei elé helyezik. Ez pedig nem a helyes út.

Forrás: www.guardian.co.uk/sport/2012/jul/31/london-2012-croatia-spain-waterpolo

A videó itt tekinthető meg: www.as.com/mas-deporte/video/londres-2012-waterpolo-espana-cae/20120731dasdasmas_8/Ves

Iszonyatosan jó dolga van a magyar vízilabdának, mert a válogatottban csak jó játékosok szerepelnek. Ezen játékosok bármelyikét szívesen látná a világ bármely csapata a soraiban. Szinte nincs gyenge pontja, és szinte nehéz bárkit is kiemelni, mint vezért. Pedig kell egy vezér, akit úgy hívnak, hogy csapatkapitány. Sokan vágynak erre a „tisztségre”, ám sokan nem. Nekem megadatott az a megtiszteltetés, hogy a Groupama Honvédnál két éve én tölthetem be ezt a szerepet, és igazán büszke vagyok arra is, hogy a válogatottnál is lehettem egy alkalommal ebben a pozícióban.

A csapatkapitányt általában vagy a csapat jelöli ki magától vagy a vezetés határozza meg, hogy ki legyen. A játékosok általi kijelölést szerencsésebbnek tartom. Ez általában szavazással szokott eldőlni. Mindenki ír egy nevet a papírra, és végül összeszámolják a szavazatokat. A megválasztott pedig vagy elvállalja vagy nem. A kapitány kijelölése egy olyan csapatban, ahol több vezérbika is van, elég komoly feszültséget is okozhat, mert megoszthatja az egész közösséget.

Ahol többen vannak, ott a vélemények is különbözőek lehetnek, és csak a résztvevők intelligenciáján múlik, hogy egy irányba szeretnének-e menni vagy mindenki arra, amerre lát. Mindenkinek lehet véleménye, és kell is, hogy legyen.Viszont a csapatkapitány megválasztása után a játékosok elfogadják a kialakult helyzetet, mert tudják, hogy egy irányt követni, még ha talán nem is a legtökéletesebb, jobb és sikeresebb, mint több részre szakadni, és ezáltal meggyengülve, a biztos vereségbe rohanni.

Nem mindig a legidősebb vagy a legjobb játékos lesz a csapatkapitány. Ehhez azért több is kell. Ezen pozíció betöltése rengeteg energiát igényel, mert egyszerre több fronton is helyt kell állni. A csapatkapitány valahol a csapat és a vezetőség között helyezkedik el, és objektívnek kell, hogy maradjon, mindkét irányba. Fel kell, hogy vállalja a konfliktusokat, ha kell, mindkét fél érdekében, vagy akár ellen érveljen, és jó példát mutasson az edzések és a mérkőzések alkalmával is. Elöl van, ha a győzelemért járó kupát kell a magasba emelni, de ugyanitt a helye, ha rosszul alakulnak a dolgok. Nem lehet fáradt, nem csüggedhet, és a hite sem gyengülhet egy pillanatra sem, mert a többiek ebben is követnék. Szép feladat, az biztos, de ezért külön dicséret nem jár. Ez a meló, ezt kell elvégezni. Sokan sajnos képtelenek erre a szerepre, mert ez akkora plusz terhet jelent a számukra, hogy ettől, a teljesítményük jelentősen visszaesik, a cél pedig nem ez lenne. Vannak emberek, akiket motivál a plusz teher, és vannak, akiket összenyom. Szükséges hozzá egy különleges adottság, amely segít mindig ráérezni a dolgok lényegére, akár egyéni, akár csapat szinten, de természetesen, mint minden más, ez is tanulható.

Tehát, még egy jó csapatnak is kell egy vezér. Jelen pillanatban ezt a vezért Biros Péternek hívják a válogatottnál. Nagyszerű ember, és kiváló játékos. A legnagyobb erőssége talán az, hogy mindig képes a nyakába venni az egész csapatot, és lendíteni rajta egy nagyot, ha kell. Nem vár senkire, csak teszi a dolgát. Nem mellesleg, ő viszi majd a londoni olimpián a magyar zászlót. Érdekesség képpen, ő lesz a második vízilabdázó, akit felkértek erre a feladatra. Az első vízilabdázó ebben a szerepben Szívós István volt, 1980-ban.

Forrás: MOB

Már említettem, hogy a csapatsportokban milyen hosszú út vezet a döntőhöz, vagy egyáltalán az éremszerzéshez. Az egyéni sportokkal szemben viszont megvan az az előnye, hogy itt azért mindig van a pályán olyan, aki segíthet, ha úgy adódik. Azért mindig erre alapozni nem igazán célszerű. A csapaton belül is, mindenkinek meg kell oldania egyénileg feladatát, mert mindenkinek megvan a maga dolga. Így adódik majd össze az egyének teljesítménye, amit igazából egy egyszerű példával tudnék illusztrálni. Ha mondjuk minden játékos egy egységnyi erőt képvisel, akkor jó esetben van egy tizenhárom egységnyi erős csapatunk. Ha esetleg néhányan nem egy irányba húznak, ez lehet nyolc is, de ha kellő összhangban működnek, akkor ez lehet akár több is, mint tizenhárom.

A londoni olimpiai játékok alatt a vízilabdában, csak a mérkőzések, két hétig fognak tartani (kétnaponta van egy, összesen nyolc, ha minden jól megy), és ezalatt ritkán van könnyű ellenfél. A két játéknap közötti “szabadnap”, edzésekkel és a következő ellenfélre való készüléssel telik. Ide tartozik az ellenfélre való esetleges speciális taktikai felkészülés, videózás, lazítás és gyúratás. A bajnokság végéhez közeledve, ahogy a játékosok szépen lassan gyűjtögetik be a sérüléseket, bekapcsolódnak az orvosok is, és egyéb speciális szaktudással rendelkező gyógyítók. Ezek természetesen lehetnek fizikális és mentális problémák is. A fizikai sérülések, jó esetben könnyebben gyógyíthatóak, míg a mentális problémák, amit akár egyetlen sikertelen mérkőzés is okozhat, egy játékos egész olimpiai szereplésére is rányomhatja a bélyegét. Ezek nem ritka esetek. A csapat ereje és végül az eredményessége pedig abban mutatkozik majd meg, hogy mennyire tudja ezen játékosok hiányát, ideiglenesen pótolni.

Véleményem szerint az a csapat fogja megnyerni az Olimpiát, ahol kevesebb egyéniség lesz. Ahol mindig más fogja egy kicsit megrántani a csapat szekerét, és egyszer-egyszer hozzáteszi a tudásának legjavát. Csak egy játékosban bízni veszélyes vállalkozás. A magyar csapatban tizenhárom olyan nagyszerű játékos van, aki képes magával rántani a többieket a gyengébb pillanatokban is. Itt nem konkrétan csak a mérkőzésekre kell gondolni, mert az Olimpia nem csak erről szól. A tévében látott mérkőzéseket rengeteg munka előzi meg, amelyből mind a tizenhárman bőven kiveszik a részüket. Van, aki az edzések alatt segíti a másikat, és van, aki egy-egy jól irányzott poénnal oldani képes a felgyülemlett feszültséget, mert ezekre a típusú játékosokra is szükség van. Természetesen azért a jópofaság ide kevés, vízilabdázni is tudni kell hozzá.

Ezért van esélyünk a győzelemre. Aztán, hogy kinek mikor jön el az ideje, ezt meglátjuk, de az biztos, hogy lesznek majd pillanatnyi hősök, és ugyanakkor maguktól egy kicsit többet váró, csalódott játékosok is egy csapaton belül. Ez teljesen normális. Ettől függetlenül a pillanatnyi hősöknek nem jár külön dicséret, a szokásos gratuláción és ölelésen kívül, a halványabb teljesítményért pedig nem jár ejnye-bejnye. Mindenki csak egyszerűen teszi a dolgát tovább a legjobb tudása szerint. 

Forrás: AFP