A vízilabdában nem megszokott dolog a kapusok cserélgetése. Minden csapatnak van egy első számú kapusa és egy cserekapusa. A cserekapus általában a gyengébb csapatok ellen jut játéklehetőséghez, míg az első számú a fontos mérkőzéseken addig véd, amíg valamilyen sérülést nem szenved, vagy esetleg láthatóan rossz formába nem kerül. Ezzel ellentétben, mondjuk a kézilabdában, teljesen megszokott, hogy egy mérkőzés alatt akár többször is kapust cserélnek. Természetesen ez részben magyarázható a különböző közeggel is. Tapasztalatból tudom, hogy cserekor, a vízbeugrás után azért el kell telnie pár percnek, mire az ember teste eléri az üzemi hőfokot a 27 fokos vízben. Ebből a szempontból a kézilabdában talán zökkenőmentesebb a kapuscsere. Olyat meg, hogy csak büntetőkre beküldenének egy vízilabdakapust, még nem láttam. Ezt a vízbeugrásos problémát a pekingi Olimpián azzal próbáltam meg kicsit kiküszöbölni, hogy minden negyed szünetében, beugrottam a vízbe egy kicsit mozogni. Ez talán segített is valamit.

Szóval a vízilabdában túl sok kapuscsere nincs, kivéve a magyar vízilabda-válogatottnál. Mindig van valami, amiben különlegesek vagyunk. Egyes kapuscserék szinte legendává váltak már. Elég csak a sydneyi és a pekingi olimpiai elődöntőt és az utóbbi döntőjét megemlíteni. Meg kell, hogy mondjam, én régebben nagyon nem jó szemmel tekintettem ezekre az esetekre, de most már látom, tényleg van ebben valami ráció. Véleményem szerint a lényege nem mindig az, hogy a kapus betlizik, és ezért több a kapott gól a vártnál, hanem hogy a védekezés valahogy nem tudja kellőképpen megszűrni az ellenfél lövéseit. Természetesen ilyenkor a kapusnak is nehezebb, és ha a gyengébb kapusteljesítmény egy gyengébb védekezéssel párosul, na az ritkán szokott jól elsülni. Ilyenkor nincs más lehetőség, le kell cserélni a védekezés főnökét, a kapust, és bízni abban, hogy a helyettese képes lesz nagyot alakítani. Egy kapust könnyebb lecserélni, mint az egész védelmet. Sokan azt hiszik, hogy a kapuscserének az a lényege, hogy a beálló kapus majd jobban fog védeni, mint a társa. Ebben azért kicsit több van. Egy kapuscserének komoly befolyása lehet az egész mérkőzés alakulására anélkül, hogy a beálló kapus akár egyet is védett volna. Ez tiszta pszichológia. A védekező játékosok ismét bíznak a kapusukban, ezzel új erőre kapnak, míg az ellenfél játékosai egy picit megtorpanhatnak, mert egy új alak állt be a kapuba, aki másképp mozog. Már nem olyan magabiztossággal fognak lőni, és elég, ha csak egy pillanatig gondolkoznak a döntő pillanatokban. Ennek feltétele természetesen, hogy a beálló kapus is hasonló kvalitásokkal rendelkezzen, mint a kinevezett első számú. Nem baj, ha más a stílusa és mások az erősségei, sőt, ez még talán jól is jöhet.

Tehát a kapuscserének is meg van a maga magyarázata, de természetesen a feltételei is. Bátorság meglépni, de van, amikor már nincs más lehetőség. Függetlenül attól, hogy ez a fajta taktika már többször is bizonyította létjogosultságát, egy kapusnak még mindig rosszul esik, ha lecserélik. Ezt is szokni kell, még ha gyakorolni nem is annyira célszerű. A lényeg, hogy elfogadja ezt a helyzetet a lecserélt, és megértse, hogy attól válik igazán erőssé egy csapat, ha az egyik ki tudja segíteni a másikat, ha baj van.

 

Forrás: AFP