svedcsavar

Ez hosszú éveken keresztül nem volt kérdés. Szinte egyértelmű volt mindenki számára, hogy a magyar bajnokságban 99.9 %-ban magyar játékosok játszottak. Mondhatnánk azt is, hogy nem is volt értelme a légiósok létszámnak a maximalizálásával foglalkozni. Az utóbbi években viszont eléggé megszaporodtak a külföldről érkező játékosok szinte minden egyes csapatnál. Talán három csapat volt a múlt évben, akiknél csak magyar játékosok játszottak.

Egy külföldi játékos kiválasztásánál szerintem két dolog lehet mérvadó. Vagy nagyon jónak kell, hogy legyen, vagyis egy olyan színvonalat kell képviseljen, amelyet a hazai játékosállományból senki, vagy csak nagyon kevesen tudnak produkálni. Vagy legyen olcsóbb, de egyben jobb is, mint amilyet itthon lehetne ugyanazért az összegért leigazolni. Mindkét esetre volt példa az elmúlt szezonban. Az, hogy a külföldi játékosok jelenlétének milyen befolyása lehet rövid és hosszú távon a magyar vízilabda számára, meg megint egy másik kérdés. Akárhogy is vesszük, ezek a játékosok helyeket foglalnak el más magyar játékos elől, és pénzt vesznek ki a klubok zsebéből. De biztos, hogy ezt csak ebből a szempontból lehet megközelíteni?

Szerintem a légiósokban való gondokodás nem okvetlen rossz dolog. például idehoznak egy világsztárt, akitől lehet tanulni, az szerintem mindenkinek a hasznára válik. Már csak a neve és az elért eredményei miatt is több néző látogathat ki a mérkőzésekre. Neki köszönhetően akár érdekesebbé válhat az egész bajnokság, és sikeresebb lehet a klub hazai, de nemzetközi szinten is. Ennek pedig a vezetőség és csapat minden szurkolója is örül. Tehát ettől a játékostól többnyire sem a helyet, sem pedig a pénzt nem sajnálja senki. A másik kategória pedig az “olcsó” külföldi játékos. Az olcsó nem azt jelenti, hogy szinte ingyen játszanak, hanem sokkal inkább azt, hogy kevesebbe kerül, mint egy hasonló szintű magyar játékos. Egy klubnak pedig ezt is figyelembe kell vennie. Nem mindegy, hogy egy adott összegből milyen csapatot képesek összeállítani.

A magyar bajnokságban jelen pillanatban egyszerre maximum három külföldi nemzetiségű játékost lehet nevezni egy mérkőzésre. Tehát ez nem azt jelenti, hogy nem lehet több légiósa egy magyar csapatnak. Lehet, de egyszerre csak hárman szerepelhetnek egy adott mérkőzésen. A nemzetközi kupáknál már más a helyzet. Ott ez nincs korlátozva.
A jövő évi bajnokságra (2012/13) viszont bevezettek (régebben volt már hasonló) egy számomra nagyon szimpatikus megoldást a fiatal játékosok részére. Elindítják a junior válogatottat az OB1-ben. Ennek nyilván nem az volt az oka, hogy megnövekedett a külföldi játékosok létszáma, de valamelyest kompenzálja ezen jelenség hátrányait. Ez több szempontból is remek ötlet. Egyrészt a fiatal játékosok számára megfelelő mennyiségű játéklehetőséget biztosít, másrészt pedig a válogatott szempontjából egy komoly felkészülési folyamat a nemzetközi megmérettetésekre.

Mi lesz azokkal a klubokkal, akik már felfedeztek, és akár le is szerződtettek, vagy esetleg az adott játékos a saját nevelésük, és szükségük lenne rájuk a bajnokság alatt? Nos hát ezen klubcsapatoknak nem  kell nélkülözniük a fiatal tehetségeiket, mert a juniorok mérkőzései nem azonos napokon lesznek a bajnokság többi mérkőzésével, sőt, a válogatott tagjai nem játszanak majd a saját klubcsapatuk ellen sem. Akkor valaki más veszi át a helyüket a válogatottban, ők pedig a saját klubjukkal fognak játszani. És még egy harmadik jó hír ezzel kapcsolatban. A kluboknak egy fillérjükbe sem kerülnek ezek a mérkőzések, mert mindig a junior csapat fog utazni az aktuális ellenfeléhez. Tehát mindig idegenben fognak játszani.
Azon játékosok számára akik a junior válogatottban fognak szerepelni kicsit sűrű lesz a bajnokság, rengeteg mérkőzéssel, de a vízilabda már csak ilyen. Aki mindent megtesz a sikerért, az nem tudja elkerülni, hogy egyszer sikeres is legyen.

Forrás: Streeter Lecka/Getty Images Europe

Egy sportág számára nem “csak” a versenyen elért helyezések a fontosak, hanem azon tényezők is, amelyek segítségével hosszútávon is biztosítani tudják a működésüket. Ezért nagy siker a vízilabda számára, hogy a magyar lakosság több mint a fele követte figyelemmel a női, illetve a férfi vízilabda mérkőzéseket az olimpia alatt, változó figyelemmel. Ez nem csak azért fontos mert örülhetünk neki, hogy juj, de jó sokan látták a meccseinket, hanem mert ezek azok az adatok, amelyek a potenciális szponzorokat érdekelhetik.

Az utóbbi pár évben elég rendesen megváltozott a hazai pénzügyi környezet. Ez komoly hatással volt az egész magyar sportra. Ha csak a vízilabdát nézzük, sorra mondanak “csődöt” a klubok, és válnak fizetésképtelenné. Természetesen ez az a helyzet, amikor mindenki a másikra mutogat, hogy ez azért történt mert ő… Nem nevezném azért ezt a helyzetet válságnak, hanem sokkal inkább egy törekvésnek az ésszerű költekezés felé. Míg eddig azért könnyebben lehetett találni olyan cégeket, akik szponzoráció címszó alatt támogatták a csapatokat, addig ez mára szépen lassan megszűnt. A szponzoráció nem egyenlő a támogatással. A szponzor ugyanis üzletet remél az együttműködéstől, míg a támogató inkább a mecenatúra felé közelít. Tehát a legtöbb cég már ezerszer is átgondolja, hogy mire használja fel a forrásait. Mivel a legtöbb helyen lecsökkentették a marketing-költségvetést, ezért nagyon átgondoltan próbálják a kevesebbet felhasználni. És itt jön be a nézettség. Minél nézettebb egy sportág, annál érdekesebb lehet egy potenciális szponzor számára, ugyanis a szponzor célja röviden az, hogy minél kevesebb pénzből a lehető legtöbb embert érje el az átadandó információjával.
Minden sportág ebbe az irányba halad, akár elfogadjuk, akár nem. Az eredmények azért kellenek, hogy nézett legyen a sportág, és ha elég nagy hírkavalkád van már körülötte, akkor már megéri a szponzoroknak pénzt fektetniük ebbe. Ez egy ördögi kör. Pénz nélkül nehéz jó eredményt elérni, az eredménytelenségre meg nem sokan szeretnek áldozni.

A szponzorok megjelenítése (molinók, matricák…) szempontjából is nehéz helyzetben van a vízilabda. Míg a többi nem vízben játszott sportágnál felhasználhatják az egész pálya felületét és a versenyzők felszerelését, addig a vízilabdában a medence erre a célra való hasznosítása nem igazán alkalmas és a fürdőnadrág felülete is lényegesen kisebb (és legtöbbször víz alatt van) mint mondjuk egy kézilabdás meze. Így marad tehát a medence part a labda és a kapuk. Van azonban még egy lehetőség. A testfestés. Ezt általában bokszmérkőzéseken lehet látni, de már mi is kipróbáltuk egy mérkőzés alkalmával. A közvélemény-kutatásból (2011) ezzel kapcsolatban az derült ki, hogy a kitöltők többsége nem szimpatizál az ötlettel, mivel a vízilabda ennél komolyabb sportág (a Magyar Vízilabda Szövetség FINA szabályokra hivatkozva nem adott engedélyt, hogy hivatalos mérkőzésen is bevezessük). Ettől függetlenül az idei horvát bajnoki döntőben a JUG Dubrovnik játékosai ki voltak festve rendesen (és a poén, OTP reklám volt rajtuk). Valószínű ott nem érvényesek a FINA szabályok. Talán a közeljövőben nálunk is megjelenhet ez a fajta reklámfelület kihasználás.

Természetesen néha nekem is vannak fenntartásaim ezen irány követésével (elpénzesedik a versenysport), de mint végzett sportvezető, nem látok más lehetőséget a vízilabda számára sem. Persze nagyon fontos az optimális egyensúly megtalálása, tehát hogy ne úgy nézzen ki az egész, mint egy cirkusz.

Az eredmények bizonyos költségekkel járnak. Az állam nem biztos, hogy minden esetben segítő kezet tud nyújtani, ezért létkérdés lehet a saját lábra állás.

Az eddigi írásaimban próbáltam a saját szemszögemből bemutatni a vízilabdát, több szempontból is elemezve a sportágat. A középpontban természetesen e csapatsport magyarországi sikeressége és a többi sportághoz viszonyított hazai és nemzetközi mezőnyében elfoglalt helyét próbáltam meg bemutatni. A sportág hazai megítélésének szempontjából egyértelműen döntő tényező a sportág nemzetközi sikeressége. A nemzetközi sikerek által kivívott érdeklődés sajnos csak a válogatott eredményeire vonatkoznak, mert a klubok sikerei messze nem érik el ezt a szurkolói érdeklődést. Ha csak az olimpia alatt elért nézettségi adatokat veszem figyelembe bizonyossá válik, hogy a sportág iránti hazai szimpátia megkérdőjelezhetetlen.

          mérkőzés                                     tartós nézőszám            elért nézőszám

Magyarország-Ausztrália (női)                        739 634                       2 163 882

Magyarország-Spanyolország (női)                    847 002                       2 075 326

Magyarország-Olaszország (férfi)                         881 850                       1 998 641

Magyarország-Szerbia (férfi)                                   767 373                       1 743 937

Tartós nézőszám = AMR: az egy percre jutó átlagos nézőszám
Elért nézőszám = reach: a legalább 1 percre odakapcsoló nézők száma
Forrás: MTVA, AGB Nielsen

Az összesen 14 női- és férfimérkőzést a teljes magyar lakosság 55,4 százaléka, azaz 5 114 497 ember látta. Annak ellenére, hogy a férfi csapat szereplése sajnos nem a várt módon alakult, szerintem a sportág népszerűsége nem fog döntően csökkenni. Ebben nagy szerepe van a női válogatott sikeres helytállásának, és annak a ténynek, hogy az elmúlt sok-sok év sikereit nem lehet egyik pillanatról a másikra kitörölni.

Ez az év még el fog telni azzal, hogy azon fognak sokan rágódni, hogy miért így alakult ez az egész, hogy lehetett volna jobb, kik azok a játékosok, akik leköszönnek, és esetleg kik szerepelhetnek majd a jövő csapatában. Tehát a sportág még ebből is tud a megjelenések területén profitálni, mert mint kiderült érdekli az embereket. Az más kérdés, hogy milyen befolyása lenne a sportág népszerűségére annak, ha esetleg a következő években sem tudna a magyar férfi vízilabda-válogatott az ideinél jobb eredményeket produkálni. Le lehet vonni különböző következtetéseket a fiatalabb generáció teljesítménye alapján, de úgy gondolom, hogy nem érdemes messzemenő találgatásokba belemenni. Felnőtt csapatban játszani teljesen más, mint bármely fiatalabb korosztályban. Az én véleményem az, hogy van elég tehetséges játékos a magyar mezőnyben ahhoz, hogy ütőképes csapatot lehessen összeállítani. Bizonyára hiányozni fogna a “nevek” a jövőben, de bízom benne, hogy csak a nevek, nem pedig a kimagasló teljesítmények.

És ha már nevekről van szó, akkor nyilván ide tartozik Kemény Dénes is. Az ő neve aztán tényleg összeforrt a magyar vízilabdával. Jelen pillanatban még az ő jövőbeni szerepvállalása is kérdőjeles. Alakuljon az ő helyzete így vagy úgy, pontosan az érvényes rá, mint a többi játékosra, akikkel eddig egy csapatot alkotott. Amit letett az asztalra, az már ott van. Lehet annak örülni vagy kritizálni, az már nem fog változni. Többségében azért szép sikerek vannak azon a képzeletbeli asztalon, és visszatekintve a múltra, azt hiszem, ez a legfontosabb. Úgy visszagondolni a tetteinkre, hogy inkább elégedettek vagyunk az elért eredményekkel, mintsem szomorúak.

Azt viszont, hogy mi járhat a fejében, még csak elképzelni sem tudom. A folytatáshoz sok energiára lesz szüksége, az biztos, de ebben a helyzetben abbahagyni sem lenne könnyű. Ismerem őt annyira, hogy biztosra veszem, hogy ezzel az ötödik hellyel nem túlságosan elégedett. Egy ilyen sikeres pályafutás után, így befejezni nem könnyű. De ez legyen az ő döntése. Nem tudom mi lehet nehezebb. Kijelölni tizenhárom embert, aki utazik az olimpiára, vagy dönteni a saját sorsáról a befejezés és a folytatás között.

Forrás: Reuters

Az utóbbi bejegyzéseimben próbáltam arra utalni, hogy a vízilabda is részben a pénzről szól. Ez többekben egy kis megrökönyödést váltott ki ugyanúgy, mint az, hogy mennyire nincs jó helyzetben a sportág. Persze ez megítélés kérdése, mert lehetne ennél rosszabb is, viszont akkor teljesen más eredményeket kéne, hogy várjunk a csapatainktól.

A jó eredmények csak a megfelelő mennyiségű befektetett munka után mutatkoznak meg. Aki meg vízilabdában az élvonalhoz szeretne tartozni, annak bizony nagyon sokat kell tennie ezért. Az viszont nem elvárható, hogy valaki napi 5-6 órában csak eddzen, és minden hétvégén meccsezzen úgy, hogy természetesen szabadság az nincs. Ez nagyjából minden élsportolóra jellemző. A menők jobban keresnek, mint az átlag dolgozók, de van az egésznek egy bökkenője. Ezt csak 30-40 éves korig lehet olyan szinten művelni, hogy egy kis pénz is csurranjon belőle. Utána meg ott a kérdőjel. Tehát egy sportolói pályafutás (jelen esetben a vízilabda, de egy-két kivételtől eltekintve hasonló cipőben jár a többi sportoló is) elég hamar véget ér. Utána meg meg kell tanulni beilleszkedni a társadalomba. Míg egy sportoló harmincöt éves kora körül már a karriere végét járja, addig azok, akik az egyetem elvégzése után, mondjuk 23-24 évesen elkezdték építeni a jövőjüket, lényegében csak ebben a korban kezdenek igazán befutni. Szinte egy életük van arra, hogy a saját szakmájukban egyre előbbre jussanak a megbecsültség minden területén, míg a negyven éves „öreg” sportolóknak egy teljesen új pályát kell, hogy elkezdjenek. Persze vannak olyan lehetőségek, amelyek közel állnak az adott sportághoz, de a felvevőképessége ezen helyeknek is véges, és lehet az akár edzői vagy sportvezetői állás is, egyik sem megy megfelelő képesítés nélkül.

Vannak olyan sportágak, amelyeknél az aktív pályafutás befejeztével nem kell azon gondolkozni, hogy hogyan tovább. A vízilabda sajnos nem ezek közé tartozik de bizonyos szempontból ennek is meg van a maga előnye. Ez a legolcsóbb sportág, amely azért nagy népszerűségnek örvend. Rendszeresen szerepel a hírekben, és ha nem is annyit, mint a labdarúgás, de azért folyamatosan jelen van.

Hogy miért a legolcsóbb sportág?

Ezt két nézőpontból is megközelíthetjük. Egyrészt a szülők szempontjából, mert ugye mindig a család az első szponzor, és akinek a gyermeke bármit is sportol, az tudhatja, nem olcsó mulatság ez. Szóval a szülők szempontjából megéri vízilabdázni küldeni a gyerekeket, mert a felszerelés költsége, ami egy nadrág, papucs és köntös, nem egy komoly összeg. Másrészt a  póló viszont olcsó a szponzorok számára is. Egy olyan vízilabda csapatot összehozni, amely már nemzetközi szinten is sikeres, akár 150 millió forintból ki lehet hozni. Ez a többi csapatsport költségvetéséhez képest egy nevetséges összeg. A nemzetközi vízilabda sikereket pedig szereti a sajtó, meg a város is. Az, hogy a városokat érdekli, hogy van egy nemzetközileg is sikeres csapatuk, lassan ki lehet jelenteni, hogy csak a vidéki városokra érvényes. A fővárosban úgy néz ki, hogy elég nagy az érdektelenség ez irányban. Kísértetiesen haladunk a kosárlabda nyomdokaiban, vagyis szép lassan eltűnnek a budapesti csapatok. Ez nem biztos, hogy baj, de azért jó lenne, ha Budapest el tudna tartani minden sportágból legalább egy az élmezőnyhöz tartozó csapatot. A város elég nagy lenne hozzá, de szerintem ezen a téren hiányzik az a fajta lokálpatriotizmus, ami szinte minden vidéki városra jellemző.

Forrás: galeria.sportgeza.hu/olimpia2012/2012/07/25/water_polo_arena_london_2012/5

Ez a vízilabda tényleg majdnem olyan, mint egy jéghegy. Nem azért mert olyan hideg, mondjuk télen egy jól kihűlt uszodában edzeni sem álmom vágya, hanem mert sok minden történik a víz alatt, amit szinte senki nem lát. Ez sajnos egy örök problémája marad a sportágnak.

Ha egy nem vízilabdázóval kezdek el beszélgetni a sportágról, általában előjönnek a klasszikus kérdések, olyanok, mint „Leér a lábatok?”, „Hogy tudtok úgy kiugrani a labdáért?”, „Mi van olyankor, mikor lenyomnak víz alá?”, „Be tudnám lőni neked a büntetőt? (Nem)”, meg ehhez hasonlóak. Egy kérdés kivételével, amire meg is adtam a választ, mind olyan dologra kérdez rá, jogosan, amit a mérkőzések alatt nem lehet látni, mert a víz alatt zajlanak. És ha még csak ennyi történne ott. Nem is csodálom, hogy az emberek kíváncsiságát egyre jobban mozgatják a víz alatti események. Teljesebb képet kaphatnánk a játékról, ha kiderülne milyen „kis turpisságok” zajlanak odalent. Annak ellenére, hogy én azért nagyjából tisztában vagyok ezekkel, én is szívesen megnézném néha, hogy ez hogy is néz ki kívülről.

A nagyobb nemzetközi események alkalmával azért kaphatunk egy kis ízelítőt a víz alatti dolgokról, de tényleg csak egy csipetnyit. Igazából nem értem, miért nem lehet, akár csak egy kisebb képben (kép a képben)  kitenni a vízalatti történéseket, miközben közvetítik a mérkőzést. Egyszerre lehetne követni víz alatti és feletti történéseket is. Aztán mindenki szépen kiválasztja, neki melyik az érdekesebb.

Szerintem az sem lenne rossz ötlet, ha ez a bajnoki mérkőzések alkalmával is megoldható lenne egyből a helyszínen. Ennek valójában csak egy hátráltató oka lehet, a pénz. Ezt megvalósítani bizony nem olcsó dolog. Nem is annyira a víz alatti kamerarendszer lenne a probléma, hanem inkább a kivetítő. Egy olyan kijelző, ami ehhez szükségeltetne, komoly tételt jelentene a klub költségvetésében, és hát ezt olyan sokan (jelen pillanatban szinte senki) nem engedhetik meg maguknak. A Kőér utcai uszoda viszont egy erre a célra is megfelelő kivetítővel van felszerelve.

Tehát elvileg megvalósítható lehetne ez az ötlet. Az, hogy ez a betekintés a víz alá, kiből mit váltana ki, az már egy másik dolog. Biztos lenne, akinek tetszene, mert egy új oldalát mutatná be a sportág, de biztos lenne olyan is, aki meg épp emiatt ábrándulna ki az egészből.

A bírók nem biztos, hogy könnyebb helyzetben lennének, mert ugye a vízalatti felvételekből azért sok minden kiderülne, főleg a center és védője páros tevékenységénél, de kérdés, hogy ezt figyelembe vehetnék vagy figyelembe vennék-e? A bevett szokás, mint az olimpián is láthattuk (Amikor nem adtak meg egy gólt a bírók, pedig a visszajátszásból, amit ők a helyszínen végig is néztek, egyértelműen kiderült, hogy bent volt. Ezt a két bírót ezek után haza is küldték.), hogy ítéletet már vissza nem vonnak. Tehát számukra ez biztos zavaró lenne.     
Ettől függetlenül egy olyan újdonság lehetne ez a víz alá betekintési lehetőség, ami szerintem sok embert érdekelne, és biztos vagyok benne, hogy lenne olyan alkalom is, amikor a bírók is hasznát vennék ennek.