svedcsavar

Az előzőekben már említettem, hogy mennyire fontosnak tartanám a bajnokság megfelelő időzítését és hogy miért. Most térjünk rá a játék egyes elemeinek és szabályainak az elemzésére. Úgy gondolom, hogy a vízilabdaszabályokkal összességében egy nagy baj van. Sajnos nehéz megérteni őket. Nem abból a szempontból okoznak gondot, hogy érthetetlenül vannak megfogalmazva vagy hogy olyan sok lenne, hogy képtelenség mindet megjegyezni. Nem emiatt érthetetlen. A probléma a gyakorlatban mutatkozik meg. Vagyis hiába van tisztában az ember a vízilabda szabályaival, a mérkőzések alatt mégis nehéz eldönteni vagy megérteni, hogy pontosan mi is történt. Úgy meg azért nehéz élvezni egy produkciót, ha nem nagyon értjük a történéseket. Persze, az eredményjelző végül megmutatja, mi az ábra, de hogy miért alakult az úgy, sajnos sok ember számára igen homályos marad még a mérkőzés után is. Amit meg nem igazán értenek, az valószínű, hosszabb távon nem fogja lekötni a figyelmüket sem.

Tehát a szabálymódosítások terén inkább a bírói ítéletek érthetőségére kellene törekedni. Számomra ez azért egy kardinális kérdés, mert hiába változtatunk meg konkrét szabályokat, attól még lesz víz a medencében, ami ugyanúgy el fogja takarni a nem szakértői szemek elől a szabálytalanságokat. És mivel a bíró itt nem a pályán helyezkedik el, mint a többi test a test elleni csapatsport többségénél, ezért nem tud odaúszni, hogy meghatározza a szabálytalanság helyszínét és rámutasson a szabálytalankodó játékosra.  A vízilabdabírók csak tisztes távolból követhetik az eseményeket, és csak mutogatással tudják jelezni, hogy nagyjából hol történt szabálytalanság. A totális értetlenséget a kontrafaultok (támadóhiba) váltják ki. Egy néző csak annyit észlel az egészből, hogy a bíró a sípszó után a támadás addigi irányával ellenkező irányba ítél meg egy szabaddobást, és abban a pillanatban mindenki elkezd úszni mint a félőrült. A támadó csapatból hirtelen védekező lesz és fordítva. De, hogy ki ellen történt vagy, hogy ki követte el a szabálytalanságot, azt nehéz meghatározni. Ezt szintén csak a partról történő mutogatással próbálják megoldani. Egy komoly csoportos birkózásnál még maguk a játékosok sincsenek mindig tisztában azzal, hogy ki ellen ítélték meg a szabálytalanságot. Ugyanezt elmondhatnánk a kiállításokról is. Néha olyan gyorsan gólra váltják az emberelőnyt, hogy az sem derül ki, ki volt kiállítva. Vagy sokszor nem teljesen világos miért volt épp az az eset kiállítás.

Ennek a megoldására egyelőre csak egy lehetőséget látok. Mikrofont (headset, füldugó és mikrofon) a bíróknak. Ez nem egy bonyolult szerkezet, már rég feltalálták, meg szerintem nem is megfizethetetlen már. Ez egy zárt rendszer lenne, amelyet csak a két bíró, az ellenőr és egy negyedik személy használhatna. A bírók minden kiemelt szabálytalanságot (kiállítás, büntető, kontrafault, gól érvénytelenítése) pár szóban kötelesek lennének indokolni. Ezt csak a megnevezett négy ember hallhatná. És itt lép be a képbe a titkos negyedik. Ő lenne az, aki az előre megadott hívószavakkal tudatná a nézőkkel, hogy mi is történt. A bírók nem biztos, hogy a játékvezetés közben képesek lennének az ítéleteik indoklására. Ők tehát csak elmondanák pár szóval, mi történt és a negyedik személy pedig lefordítaná a nézők számára is érthető nyelvre, ami nagyjából így hangzana “kék hetes visszahúzásért kiáll” vagy “fehér hármas eltartásért kontrafault” vagy “öt méteren belüli visszahúzásért büntető a fehér kettes ellen”. Véleményem szerint ennek több pozitív hatása is lehetne. A nézők könnyebben megérthetnék a történéseket, és a bírók nem ítélnének érzésre, mert indokolniuk kellene ezeket.

Ez az ötlet valószínű nem fog mindenkinek tetszeni, de talán ezáltal egy kicsit érthetőbbé válhatna a játék a nézők számára és az ítéletek indoklása sem biztos, hogy rossz hatással lenne a bírói ténykedésre.

Forrás: Kristian Dowling/Getty Images

Az, hogy a vízilabda nyári sportág, az tény. Ennek ellenére a bajnokság szeptembertől májusig tart, pedig szerintem a nézettség is nagyobb lenne nyáron, már csak az előző posztban említett okok miatt is (nincs más hazai sportesemény), ugyanakkor a nyári bajnokság ötlete is felvet néhány kérdést. Az, hogy közben lenne más sportágakban, vagy akár a vízilabdában, Európa- vagy világ-bajnokság, az még a kisebbik problémát jelentené. Ezt a gondot más sportágakban is meg tudják oldani egyszerűen azzal, hogy arra az időre szüneteltetik a bajnokságot, majd mikor az véget ér, a bajnokság folytatódik tovább. Ez jóval megterhelőbb a játékosok számára, de a sportág szempontjából mindenképpen jó megoldás lehetne. Mondjuk szerencsésebb lenne, ha a válogatott eseményeket inkább őszre vagy télre terveznék be, mert ezek a versenyek akkor is telházasak tudnának lenni.

A nagyobb problémát a nyári vízilabdában paradox módon épp a nyár jelenti. Az igaz, hogy több nyitott uszoda van országszerte és ez akár egy lehetőség is lehetne a vidéki csapatok felzárkózására, de mégis van legalább két bökkenő a dologban. Az egyik az időjárás. Míg az előre látható és tervezhető, hogy milyen más események vannak amikor nem szabad konkurenciaharcba szállnunk a nézőkért, addig az időjárás egy nem nagyon befolyásolható tényezőt jelent. Itt nem csak a rossz időre gondolok, hanem a tűző napsütésre is. Mind a kettő komolyan befolyásolhatja a lelátók telítettségét. Ha esik az eső és fúj a szél az nem túl nézőcsalogató körülmény, mint ahogy az sem, ha az ember szénné ég a napon a mérkőzésnézés alatt. Ha nagyon meleg van, akkor természetesen több a fürdőző is, ami azzal jár, hogy romlik a víz tisztasága, ami a játékosok szempontjából a kisebbik problémát jelentené, de sajnos eléggé felmelegszik a medence vize is. Meleg vízben játszani pedig halál. Máltán a nyári bajnokságok alatt a medence vízhőmérséklete 31-33 fokot is eléri. Ez inkább egy ücsörgős hőmérsékletű víz. Na ilyen vízben tiszta erőből sportolni felér egy sportorvosi vizsgálattal. Aki ezt túléli, az tuti, hogy egészséges.

A másik átgondolandó probléma a nyári vízilabdázás bevezetésénél pedig a strandolni kívánó fizető vendégek. Na, ők aztán nem biztos, hogy minden esetben szimpatikusnak találnák azt, ha kizavarnák őket a vízből a mérkőzések vagy az edzések miatt. Nem egyszer előfordult már, hogy ha mondjuk fél öttől volt edzésünk, és már az úszómester öt perccel előtte elkészítette az edzéshez a pályát, a fizető vendég, természetesen jogosan, nem volt hajlandó ezt figyelembe venni és úszott tovább. Aztán volt olyan eset is amikor dacból sem akartak kimenni a vízből, pedig már elkezdődött az edzés. Ilyenkor az edző vagy az úszómester természetesen megkéri őket, hogy fáradjanak ki a vízből. Ha ez hatástalannak bizonyul, akkor jön a pillangózás, ami azt jelenti, hogy az egész csapat elkezd pillangóban úszni, nem kis hullámokat gerjesztve. Na, ez mindig be szokott jönni.
A nyári bajnokságnak azért kétségkívül számos előnye is lenne. Már maga az érzés, hogy a szabad levegőn van az ember, összehasonlíthatatlan nagyon sok hazai fedett uszoda, nem is beszélve a sátorral lefedett uszodák hangulatával. Valószínű, hogy a nézőszám is nagyobb lenne, mert azért nem mindenki rohanna haza a strandokról, ha megtudná, hogy vízilabda mérkőzés lesz. Természetesen itt azért fontos az időzítés. A sportesemények elengedhetetlen kiegészítő része a büfé. Egy kis rágcsálnivaló, meg egy kis iszogatás kellemesebbé tudja tenni a sportfogyasztást. A fedett uszodák többségében viszont tilos az evés ivás az uszodatérben.

Tehát a nyári bajnokságnak megvannak az előnyei és a hátrányai is. Nem szabad átgondolás nélkül fejest ugrani ebbe a változásba, de szerintem egy előre átgondolt terv alapján előkészített nyári vízilabda-szezon, sokat segítene sportág nézettségén.

Forrás: AP/Alastair Grant

A megállapítás, hogy eljött az idő, hogy változások történjenek a vízilabdában, nem helytálló, mert ahhoz, hogy valami folyamatosan jól működjön, szinte mindig kell apró változtatásokat eszközölni. Tehát a változás nem egy egyszeri esemény, hanem sokkal inkább egy folyamatos tevékenység. Az már elég nagy baj, ha sokan úgy gondolják, hogy most vagy soha helyzet van. Márpedig sokan így beszélnek, és nem csak idehaza, de külföldön is. Ez pedig tényleg arra enged következtetni, hogy valami nagyon nincs rendben. Általában a játékosok panaszkodnak, mert sajnos egyre több a fizetésképtelenné váló klub, és ennek főleg ők látják a kárát.

Ha változásról beszélünk elsősorban a játék szabályainak a módosítása ugrik be mindenkinek, pedig nem biztos, hogy ezekkel van a legnagyobb baj. Elfogadjuk vagy sem, eléggé le vagyunk maradva többi csapatsport mögött is. Itt ismét nem csak a magyarországi helyzetre gondolok, mert mint említettem, a sportágat globálisan kell górcső alá venni. Más lenne a helyzet, ha hazánk lakossága nem tíz, hanem mondjuk, százmillió körüli lenne. Akkor esetleg elgondolkozhatnánk azon, hogy elég nagy a piac ahhoz, hogy el tudja tartani a nemzeti sportunkat.
A lemaradásunk a többi sportággal szemben elsősorban a nézettségben mutatkozik meg, ami meg természetesen kihat az egész sportág anyagi helyzetére is. Sajnos egyelőre nem tudunk versenyezni velük (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, jégkorong), és nincs is rá szükség. A nézettség növelésének első és legfontosabb lépése lehetne a versenynaptárak harmonizációja. Vagyis, összevetni a versenynaptárakat, és úgy elcsúsztatni a bajnokságokat, hogy az egyes sportágak mérkőzéseinek időpontjai ne fedjék egymást.

A szurkolók nem akarnak szabadságra menni. A Honvéd, Vasas, UTE vagy Fradi drukkerek napi huszonnégy órában az év 365 napján elhivatott, “szolgálatban” lévő drukkerek, akik a klubért élnek-halnak, legyen szó bármilyen sportágról is. És ez a lényeg. Elég szerencsétlen dolog egy napon rendezni kézilabda, kosárlabda, vízilabda és labdarúgó mérkőzéseket, szinte azonos időpontban. Nem szabadna választás elé állítani a nézőket (fogyasztókat), hogy mit nézzenek. Továbbá ott vannak a tévétársaságok. Ha minden mérkőzés egy időpontban van, akkor szinte meg kell küzdeni azért, hogy ki kerüljön képernyőre. Ők meg válogathatnak. Ez egy nagy öngól mindenkinek. Emlékszem egy gyönyörű példájára ennek a szervezésnek. Az egyik fontos mérkőzésünket egy szép vasárnapi délután játszottunk két órakor. Ezt a tévé is közvetítette. Már magában ez az időpontválasztás is szerencsétlennek tűnik, de hozzájött még egy aprócska dolog. Épp ebben az időpontban volt az utolsó F1 futam, ahol öt világbajnoki esélyes pilóta is volt. Hát, nem volt telt házas mérkőzésünk. Talán még a családtagok sem voltak ott.

A megoldás viszont olyan kézenfekvő, hogy szinte el sem hinnénk. Nyáron kellene lebonyolítani a bajnokságot, a mostani, szeptember-május időtartam helyett. És még egy nagyon lényeges dolog. Nem azért mert a vízilabda nyári sportág. Nem. Ez csak egy adalék lehet a sikerhez. Azért, mert ott a piaci rés. Nincs más sportesemény, így nem kell másokkal megküzdenünk a nézettségért. Ez nem csak a vízilabda nézettségének, hanem a többi csapatsportnak is jót tenne hazánkban, mert nekik is eggyel kevesebb sportággal kéne osztozniuk a nézőkön a bajnoki szezonok alkalmával.

Hogy mi lenne az EB-vel, meg a VB-vel? Semmi. Simán el lehet rá menni, addig a bajnokság szünetel, majd mikor visszajönnek a játékosok, folytatódik. Ezt a nagyok is így csinálják. Lehet, hogy nem véletlenül. Az olimpia éve, az természetesen más. Ott igazodni kell a sorba, de ez csak egy év a négyből.

Magyarázat a táblázathoz (saját forrás): az egyes bajnoki szezonok szinte teljesen fedik egymást. A mérkőzéseket általában mindenki szombaton rendezi, és a rájátszás és a döntők is szinte egy napon vannak. Kivétel a jégkorong, amely ebből a szempontból szerencsés helyzetben van. A F1 azért került még a táblázatba, mert magas nézettséget produkál, és elvonja a figyelmet a hazai eseményekről.

szabad: a versenyzők szabadságon vannak (pihenő és az alapozás kezdete)

alapszakasz: megkezdődik a bajnoki szezon

felkészülés: az elődöntőkre és a döntőkre való felkészülési szakasz

rájátszás: elődöntők és döntők

Annak ellenére, hogy a londoni olimpia nem a magyar közvélemény által várt sikerrel végződött, szerintem a vízilabda népszerűsége nem sokat fog változni a következő évben. Véleményem szerint enyhe érdeklődés visszaesés a sport iránt azért megtapasztalható lesz, mert sokan voltak akik csak a válogatott eredményessége miatt kedvelték a vízilabdát. Ez azonban egy természetes folyamat. Ahhoz viszont, hogy megtartsuk vagy növeljük a sportág iránt érdeklődők létszámát, elengedhetetlen lesz, hogy változások menjenek végbe egyes dolgokban.

Ma már nem csak a sport teremt versenyhelyzeteket, hanem maguk a sportágak is versenyeznek egymással. A versenyzés középpontjában a fogyasztó, a fogyasztói tábor létszámának növelése áll. Furcsán hangzik ez a sportban, mert olyan üzletszagú az egész. Nem így volt ez mindig, de a nagyobb tömegeket megmozgatni képes sportágak már mind ezen az alapon működnek.  A (sport)fogyasztó az, aki közvetve vagy közvetlenül bevételhez juttatja a sportvállakozást (bevételek: jegyárbevétel, merchandising, szponzor, közvetítési jogok, játékosok játékjogainak értékesítése, állam), jelen esetben a klubokat.  Ezen a területen a vízilabda nem áll túl fényesen. A bajnoki szezonok alatt az átlagnézőszám alig éri el a pár százat a nagyobb kluboknál, és minél kisebb az érdeklődés a sportág iránt, annál nehezebb megteremteni a kedvező feltételeket a sikerességhez. Igen, ilyenkor szokott jönni az, hogy bezzeg a mi időnkben ez nem így volt. Mi még ingyen csináltuk, és a hideg vízben edzettünk. Na, az az idő már elmúlt. Sokat változott a világ.  Itt viszont nem okvetlen arról van szó, hogy a játékosok vagy a vízilabdából élők sokkal jobban keressenek, hanem inkább arról, hogyha be szeretnénk hozni, vagy legalább megközelíteni a vízilabdánál nagyobb érdeklődést élvező csapatsportokat, akkor sokkal többet kell ezen dolgoznunk, az pedig teljes embereket és szakembereket igényel. Ez pedig pénzbe kerül. Nehéz lenne azt elvárni bárkitől is, hogy napi sok órában ellenszolgáltatás nélkül végezze a tevékenységét.

Amikor a vízilabda népszerűségét említem nem csak a magyarországi helyzetre gondolok. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy túl közelről vizsgáljuk meg ezt a problémát. Magyarország egyedül nem tudja fellendíteni a sportág jelenlegi nemzetközi megítélését még akkor sem, ha itt mindenki csak vízilabdázna. Ide több kell. Nemzetközi szinten kell népszerűvé tenni ezt a sportágat.  A válogatott sikerein keresztül megszerzett népszerűség nagy siker, de egyben nagy veszély is lehet a magyar vízilabdára nézve. Siker, mert az egész ország megismerhette ezt a csodálatos sportágat, és amelynek köszönhetően egyre többen kezdtek el pólózni. Veszélyes viszont abból a szempontból, hogy ha esetleg a jövőben nem jönnek majd a kiemelkedő sikerek válogatott szinten félő, hogy többen elpártolnak majd a sportágtól. Az ideális cél, az kéne, hogy legyen, hogy az emberek ne csak a sikerességért, hanem magáért a sportágért is rajongjanak

Hogy ehhez mire van szükség?
Először is arra, hogy megtudjuk a pontos helyzetünket a sportágak versenyében, hogy hol is állunk a többi sportághoz mérten, szakértői munkára vezetői és edzői szinteken, a versenyek megfelelő időzítésre és a szabályok érthetőbbé tételére. Másodszor pedig sok-sok munkára, de azt hiszem ez egy olyan sportág, amely megéri és megérdemli az áldozatos munkát.

Forrás: Reuters

Azt most már tudjuk, hogy a válogatottat illetően vízilabdában milyenek az erőviszonyok a jelen pillanatban. A logika azt diktálná, hogy valószínű, azok az országok képviselik a legnagyobb játékerőt, akik több játékosból válogathatnak. Több játékos egyenlő több tehetséggel. Ám ez nem mindig igaz. Legalábbis az a rész, hogy ahol több a játékos, ott több a felbukkanó tehetség is. Az, hogy ennek mi az oka, az egy másik kérdés. Szerintem a többől még mindig könnyebb több jót találni, mint a kevésből. Persze a kevésnél meg nincs akkora fejtörés, mert túl sokat azért nem lehet válogatni. Mindennek meg van az előnye,  meg a hátránya is. Számomra viszont érdekes volt azt hallani, hogy Magyarországon az a baj, hogy túl sokan vízilabdáznak, és ezáltal nem jut kellő figyelem az egyes játékosokra. Természetesen ez a gyerekekre értendő. Nem tudok arról, hogy korlátozva lenne az edzők létszáma.

Miért, az jobb lenne, ha csak tizenhárman pólóznának? Szerintem az egyáltalán nem baj, ha többen vannak. Az biztos, hogy ez több odafigyelést és komolyabb szervezést igényel, de ha jönnek a jelentkezők, akkor ezt meg kell tudni oldani. Elvégre vehetjük úgy is, hogy ebben az esetben ők a fogyasztók, mert az ő szüleik fizetnek azért, hogy a gyerekük vízilabdázhasson. A fogyasztóval pedig érdemes jól bánni. Biztos nem lesz mindenkiből válogatott játékos, de vannak, akiknek nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy itt mindenki megtalálja a saját számítását. A gyereknek, hogy sportoljon, jó közösségben szocializálódjon és új barátokat szerezzen, a szülőknek, hogy lehetőségük nyíljon új célokat állítani gyermekeik elé, és a kluboknak, hogy legyen kiből csapatot építeni és meglegyen a működtetéshez szükséges bevételi forrás.

Ami viszont tényleg gondot jelenthet, az a vízfelület. Az edzések hatékonyságát inkább ez befolyásolhatja negatívan. Sajnos kevés fedett uszodával rendelkezünk, és ameddig a vízilabdának télen van a szezonja, addig ez komoly gondokat fog okozni.

Nézzük akkor ki, hogy áll játékosállomány tekintetében. Az adatokat a LEN (Európai Úszószövetség) bocsátotta a rendelkezésemre. Annyi magyarázat még szükségeltetik hozzá, hogy a számok nem teljesen pontosak….
A pontatlanság oka részben az, hogy a feltüntetett adatok az egyes országoknál nem választják külön a játékosokat (amely minden kategóriát tartalmaz) és a klubtagokat, akik adott esetben akár a napozó, büféző vagy csak ezúton a támogatásukat kifejező egyének is lehetnek. Azért nincs itt minden rendben. Lássuk a vízilabda szempontjából a legfontosabb országokat:

Olaszország 17.910, Horvátország 3.250, Montenegró 1.092, Szerbia 2.223 (2005-ös adat), Spanyolország 16.015, Görögország 32.000, Románia 1.063, Németország 34.000, Franciaország 10.992, Hollandia 29.175, USA 800.000, Magyarország 3.385 (2011/12 bajnoki szezon alapján, ebből 962  felnőtt férfi és 150 felnőtt női versenyző). Az adatok a 2008/9-es szezont mutatják. Az USA egy “kicsit” kilóg a sorból. Ez adódik az ország méretéből, meg az ottani vízilabdarendszerből is. Amerikában csak egyetemi szinten működik a vízilabda. Szinte valamennyi válogatott játékosuk Európában tölti a bajnoki szezonját.

Ezekből az adatokból is kiderül, hogy nem mindig a mennyiség a lényeg. Több kell a sikerhez. De ha a sportág sikerességét nézzük, akkor eléggé le vagyunk maradva. Vegyünk egy erős példát, de hát mindig a listavezetőkhöz kell hasonlítani magunkat. A regisztrált labdarúgók számát tekintve Magyarországon az 1,3-1,4 %-os szinten állunk (népesség/regisztrált versenyzők), az európai átlag ennek majdnem kétszerese. A labdarúgásban pedig igazán sikeres országok esetében – mint a skandinávok, Németország vagy Spanyolország – ezt jóval meghaladó, 10-15 % közötti arányt találunk.

Ha a vízilabda mint sportág stabil olimpiai résztvevő szeretne maradni, akkor igencsak össze kell kapnia magát minden téren. Ugyanis itt azt is figyelembe veszik, hogy hányan űzik ezt a sportágat világszerte.

Forrás: www.imgspark.com/image/view/4f86eb261f9221b7040004dc/