Az előzőekben már említettem, hogy mennyire fontosnak tartanám a bajnokság megfelelő időzítését és hogy miért. Most térjünk rá a játék egyes elemeinek és szabályainak az elemzésére. Úgy gondolom, hogy a vízilabdaszabályokkal összességében egy nagy baj van. Sajnos nehéz megérteni őket. Nem abból a szempontból okoznak gondot, hogy érthetetlenül vannak megfogalmazva vagy hogy olyan sok lenne, hogy képtelenség mindet megjegyezni. Nem emiatt érthetetlen. A probléma a gyakorlatban mutatkozik meg. Vagyis hiába van tisztában az ember a vízilabda szabályaival, a mérkőzések alatt mégis nehéz eldönteni vagy megérteni, hogy pontosan mi is történt. Úgy meg azért nehéz élvezni egy produkciót, ha nem nagyon értjük a történéseket. Persze, az eredményjelző végül megmutatja, mi az ábra, de hogy miért alakult az úgy, sajnos sok ember számára igen homályos marad még a mérkőzés után is. Amit meg nem igazán értenek, az valószínű, hosszabb távon nem fogja lekötni a figyelmüket sem.

Tehát a szabálymódosítások terén inkább a bírói ítéletek érthetőségére kellene törekedni. Számomra ez azért egy kardinális kérdés, mert hiába változtatunk meg konkrét szabályokat, attól még lesz víz a medencében, ami ugyanúgy el fogja takarni a nem szakértői szemek elől a szabálytalanságokat. És mivel a bíró itt nem a pályán helyezkedik el, mint a többi test a test elleni csapatsport többségénél, ezért nem tud odaúszni, hogy meghatározza a szabálytalanság helyszínét és rámutasson a szabálytalankodó játékosra.  A vízilabdabírók csak tisztes távolból követhetik az eseményeket, és csak mutogatással tudják jelezni, hogy nagyjából hol történt szabálytalanság. A totális értetlenséget a kontrafaultok (támadóhiba) váltják ki. Egy néző csak annyit észlel az egészből, hogy a bíró a sípszó után a támadás addigi irányával ellenkező irányba ítél meg egy szabaddobást, és abban a pillanatban mindenki elkezd úszni mint a félőrült. A támadó csapatból hirtelen védekező lesz és fordítva. De, hogy ki ellen történt vagy, hogy ki követte el a szabálytalanságot, azt nehéz meghatározni. Ezt szintén csak a partról történő mutogatással próbálják megoldani. Egy komoly csoportos birkózásnál még maguk a játékosok sincsenek mindig tisztában azzal, hogy ki ellen ítélték meg a szabálytalanságot. Ugyanezt elmondhatnánk a kiállításokról is. Néha olyan gyorsan gólra váltják az emberelőnyt, hogy az sem derül ki, ki volt kiállítva. Vagy sokszor nem teljesen világos miért volt épp az az eset kiállítás.

Ennek a megoldására egyelőre csak egy lehetőséget látok. Mikrofont (headset, füldugó és mikrofon) a bíróknak. Ez nem egy bonyolult szerkezet, már rég feltalálták, meg szerintem nem is megfizethetetlen már. Ez egy zárt rendszer lenne, amelyet csak a két bíró, az ellenőr és egy negyedik személy használhatna. A bírók minden kiemelt szabálytalanságot (kiállítás, büntető, kontrafault, gól érvénytelenítése) pár szóban kötelesek lennének indokolni. Ezt csak a megnevezett négy ember hallhatná. És itt lép be a képbe a titkos negyedik. Ő lenne az, aki az előre megadott hívószavakkal tudatná a nézőkkel, hogy mi is történt. A bírók nem biztos, hogy a játékvezetés közben képesek lennének az ítéleteik indoklására. Ők tehát csak elmondanák pár szóval, mi történt és a negyedik személy pedig lefordítaná a nézők számára is érthető nyelvre, ami nagyjából így hangzana “kék hetes visszahúzásért kiáll” vagy “fehér hármas eltartásért kontrafault” vagy “öt méteren belüli visszahúzásért büntető a fehér kettes ellen”. Véleményem szerint ennek több pozitív hatása is lehetne. A nézők könnyebben megérthetnék a történéseket, és a bírók nem ítélnének érzésre, mert indokolniuk kellene ezeket.

Ez az ötlet valószínű nem fog mindenkinek tetszeni, de talán ezáltal egy kicsit érthetőbbé válhatna a játék a nézők számára és az ítéletek indoklása sem biztos, hogy rossz hatással lenne a bírói ténykedésre.

 

Forrás: Kristian Dowling/Getty Images