svedcsavar

Egy vereséget mindig nehéz megemészteni. Az első pillanatban az ember általában felindultságból cselekszik, amelyet még a legelvetemültebbek is végül megbánnak. A sikertelenség okát elsősorban másokban próbálják megtalálni, ezzel igazolva azt, hogy ők valóban mindent megtettek. És vannak, akik mindent megtesznek, de mégsem sikerül a csúcsra jutniuk. Ezt is csak be kell látni. Ha nem megy, hát nem megy.

Sok esetben a kudarc nem biztos, hogy rosszat jelent. Ez lehet egy jelzés, hogy még nincs minden rendben, még nem állunk készen a sikerre, vagy nem ez a helyes út. Egy versenyző mindig tudja, hol rontotta el. Ezeket a gondolatokat viszont nagyon nehéz elfogadni és megérteni a vereség pillanatában.

A vízilabdában is rengeteg magyarázatot találhatunk az esetleges kudarcokra. Az első nyilván a bíró. Ebben sajnos van némi igazság, de ez akkor is egy olyan dolog marad, amin nagyon nehéz lesz változtatni. A játékosok és a csapatok jelezhetik az esetleges sérelmeiket ezzel kapcsolatban, de nem az ő kompetenciájuk ezen változtatni. A mérkőzés végeztével pedig lehet bármennyire is igazuk, az eredményt akkor sem fogják megváltoztatni. Erre nem egy példát láthattunk már. Sajnos ez elég nagy nehézségeket okoz ennek a sportágnak, de bízom benne, hogy erre is lesz megoldás. Jómagam nem szeretek a bírókkal foglalkozni mert kizökkent a játékból, ami meg végül az ellenfélnek kedvez.

Egy mérkőzés viszont látszólag sokkal kissebb dolgokon is elmehet. Ezeket általában a szerencsével vagy annak hiányával és a véletlenekkel szokták magyarázni. Nem hiszek a szerencsében és a véletlenekben sem. Miért lenne véletlen az, hogyha egy lövés a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattan? Ha ezerszer meglövik ugyanazt ugyanúgy, az mikor fog befelé pattanni? Az azért nem ment be, mert a kivitelezés olyan volt, amilyen. Valami hiányzott hozzá, és az pedig nem a szerencse, mert az úgy sohasem fog bemenni.Tehát egy verség mindig megmutatja mi az, amin változtatni kell. A győztes típusok ezt meg is értik.

Ettől függetlenül borzasztóan szomorú vagyok az olaszok ellen elszenvedett vereség miatt. A sportban nincs megérdemlem vagy nem érdemlem meg ok. Az nyer, aki aznap jobban teljesít. Most is így történt. Sorolhatjuk a “ha-val” kezdődő indokokat, ez már semmin nem változtat. Egy időre át kell adni a győzelmek örömét másoknak, és egy kicsit megélni azt, ami idáig történt. Úgy gondolom, hogy most kezd majd igazán értéke lenni annak három olimpiai aranynak, amit ez  a csapat már a magáénak mondhat, azáltal, hogy most másokat fogunk látni a dobogó tetjén örülni. Nem hiszem, hogy irigyelni kéne ezt bárkitől is, mert aki odaér, az meg is érdemli azt.

És ne feledjük a lányok sikerét. Ők is a magyar vízilabda része, és már nagyon feszegetik a siker kapuját. Sajnos olimpiai aranyérem vízilabdában az idén már nem lesz, de ettől még ez a sport tovább él. Veszünk egy nagy levegőt, és holnap folytatjuk tovább. Mert erről szól a sport, és így születhetnek majd újra szép sikerek.

Forrás: Reuters

Lehet, hogy eddig is nyertünk mérkőzéseket az olimpián, de azért azt tiszta lelkiismerettel bevallhatjuk, hogy az USA elleni volt az a győzelem és a magyar csapat által bemutatott játék, amihez hozzá vagyunk szokva, amire képesek a srácok és amit el is várunk tőlük. Természetesen ők is csak emberek és hibázhatnak is, de annyi jó játékosunk van, hogy most már ennek ki is kell jönnie. Számomra nagy megnyugvás volt az utolsó csoportmérkőzésen bemutatott produkció. Persze azért fontos, hogy nyertünk, de ami még fontosabb, hogy borzasztó jól védekeztünk. Az ellenfelünk támadásaiban megnyilvánuló bizonytalanság, még a tévé-képernyők előtt is érezhető volt. Ha egy csapat elbizonytalanodik, az ellenfél egyből kiszúrja ezt. Főleg úgy, hogy rengeteg mérkőzést játszottak már egymás ellen ezek a csapatok, és ezáltal jól kiismerhették egymást.  A bizonytalanság tipikus jelei, hogy a támadásban mindig jobb helyzetet keresnek a már kialakult helyzeteknél, vagy hogy lassan érzékelik az ellenfél hibáit, ezáltal folyamatos késésben vannak, és természetesen az, hogy csak a támadóidő vége felé merik ellőni a labdát, addig pedig kapura sem néznek. Na, ez a mérkőzés pont ilyen volt az amcsik részéről.

Az elég laikus véleménynek tűnik, ha valaki azt állítja, hogy csak azért nyertünk, mert az amerikaiak gyengén játszottak. Mi is azért kaptunk ki a szerbektől, meg a montenegróiaktól mert gyengébben játszottunk mint ők, de azért játszottunk gyengébben, mert ők azokon a mérkőzéseken fölénk tudtak kerekedni, és a saját játékukat képesek voltak ránk erőltetni. Ez történt most is. A mérkőzés minden pillanatában mi voltunk az irányítók. Ez természetesen nem csak a támadásainkra vonatkozik. Az az igazán nagy csapat, aki a saját védekezésével tudja irányítani az ellenfél támadásait. Ez elsőre talán kicsit furcsán hangzik, de ez így működik. A védekezés egy ravasz játék. Az ellenfélnek mindig fel kell kínálni egy lehetőséget egy passzra vagy egy lövésre, amire már a védelem előre fel van készülve. Tehát nem a védelem követi a támadást, hanem a támadók vannak becsapva a hamis lehetőségek tálcán kínálásával, és mire feleszmélnek már le is telt a támadóidő. Ez végül abban nyilvánul meg, hogy az ellenfél támadása milyen gyenge volt azon a mérkőzésen, de aki ért hozzá az tudja, hogy mekkora munkát igényel ez a védekező csapat részéről. Tehát a csapat megmutatta amit eddig is tudtunk már, hogy tud magabiztosan is fontos győzelmeket hozni.

A következő ellenfél Olaszország lesz. Ők papíron gyengébbek, de nagyon izzadós meccs less, abban biztos vagyok. Az ő stílusuk nem fekszik nekünk. Ők aztán tényleg mindent bevetnek annak érdekében, hogy győzzenek. Ezt azért nem tudom elmondani a magyar csapatról, mert ők játszani szeretik ezt a sportágat, és ez a mai mezőnyben néha hátránynak számít. Persze a magyar játékosok sem finomkodnak az ellenféllel, de a játék és az ellenfél tisztelete mégis megszab egy határt. Ritka az az eset, amikor már gusztustalannak mondható az ellenféllel szembeni viselkedésünk. Itt pedig most erre lesz szükség. Mivel fizikálisan fényévekkel az olasz csapat előtt járunk, ezt szépen meg is kell mutatni nekik már az elején. Persze nem okvetlen kell egy vízi MMA-val (ketrecharc) nyitni, de mindenképp éreztetni kell velük, hogy ez most nem az a helyzet. Ettől természetesen nem fognak sírva elszaladni, de most ne mi kapjuk már az első pofont.

Mindenki tudja, hogy jó fejek a magyar pólósok. Hát most nem kell annak lenniük. Most győzni kell!

Forrás: AP Photo/Alastair Grant

Persze a történelem azzal nem foglakozik, hogy ami történt, az most jó vagy rossz. Minden, ami elmúlt, az már történelem. Vannak, akik büszkék a múltban elkövetett tetteikre, és vannak akik, annyira nem. A vízilabdás lányok, amit eddig műveltek a 2012-es londoni olimpián, és természetesen az egész ide vezető úton, az már történelem, de joggal lehetnek büszkék magukra és az eredményeikre. Most viszont egy igazán történelmi pillanat előtt álnak. Megszerezhetik a magyar női vízilabdázás történetének első olimpiai érmét. Ebből még lehet bármi, és milyen jó, hogy ez most csak rajtuk múlik.

Az első ellenfél, aki szintén így gondolkozik, a spanyol női válogatott lesz. Egyszer már találkoztunk velük a csopmérkőzések során, ahol nem túl jó játékkal épphogy csak kikaptunk. Itt a lehetőség, hogy előkapják a lányok azt a tudást, amivel idáig eljutottak. Mert az ide vezető utat sem osztogatták ingyen. Ezért is komolyan meg kellett szenvediük.

Sajnos a sport olyan, hogy addig beszélnek egy bizonyos versenyzőről, vagy csapatról, amíg van eredménye. Lehet az természetesen kirívóan rossz eredmény is, de azt hiszem, nem ez a legjobb megoldás a népszerűség elérésére. Szóval a női vízilabda eddig egy kicsit háttérbe szorult, mind a sportág megítélése, mind a női csapat eredményei és természetesen a férfi csapat eredményessége miatt is. Most itt az ideje, hogy kicsit nagyobb hírverést kapjanak. Amit eddig elértek, és véleményem szerint, amit még ez után el fognak érni, az mindenképp több publicitást érdemel. Mint már régebben említettem, ez egy nagyon fiatal csapat (az átlagéletkor 22 év körül van), tehát még sokáig együtt tudnak ebben a felállásban maradni. Ez már magában elég indok lehet a jövőbeni sikerekben való bizakodásra. Lehet, hogy ezzel nem vagyunk túl sokan így, de én akkor is ezt gondolom. Ha a lányok sikeresek lesznek, nem gondolnám, hogy a magyar férfi vízilabda ennek a kárát látná. Ettől nem félek. Minden magyar vízilabda sikernek örülni kell. Legyen a miénk a legjobb női és férfi válogatott is. Irigykedjenek ránk nagyon-nagyon sokan. Egy aranyérem szép, de még szebb a kettő. Persze nem szabad tehetelennek lenni , mert még nagyon sok van hátra, csak hát bennem is bennem van a reménykedés, hogy most talán mindkét csapatnak összajöhet az, emi eddig még senki másnak nem sikerült. Nagy szám lenne, az biztos. Aztán majd megint jöhetnek a francia, meg az amerikai tévécsatornák, hogy mi az amit mi tudunk, a többiek meg nem. Bárcsak már itt tartanánk. De ne szaladjunk annyira előre.

Egyelőre ma este szépen mindenki üljön le a tévé elé 20:40-kor és szurkoljon a lányoknak. A szerncsésebbek 19:40-kor Londonban az uszodában.

Na akkor hajrá lányok!!!

Forrás: AP Photo/Julio Cortez

Egyelőre úgy néz ki, hogy állórajtból indultunk el a csoportunkban, de mint már többször említettem, ez nem azt jelenti, hogy nem érhetjük el a célunkat, az olimpiai döntőt. Most egy sorsdöntő mérkőzés következik az USA ellen. Ha ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor a csoportban a harmadik helyen zárunk. Ez jelen pillanatban élet-halál kérdése. A másik csoport alakulásában eddig semmi meglepő nem történt. A horvátok zárnak majd az első, az olaszok vagy a spanyolok második és a görögök a negyedik helyen. Egy gondolatot azért hozzáfűznék a másik csoporthoz. Nekem úgy tűnik, hogy az olaszok is maguk alatt teljesítenek. Nem tűnik túl gólerősnek a csapatuk. A legjobb játékosuk a kapusuk, aki ez évben egy hosszabb kényszerpihenőt kellett, hogy tartson egy vállműtét miatt. Ezek a kihagyások azért nem múlnak el nyomtalanul. Ha pedig egy kapus csak egy kicsivel is gyengébb formában van, az gyorsan kiderül. A spanyolok viszont jobban teljesítenek, mint amit én gondoltam róluk. Nagyon fegyelmezettek és összeszedettek.

A csoportkörök végeztével a két csoport első négy helyezettje játszik majd egymással az elődöntőbe jutásért. A csoportelsők játszanak a másik csoport negyedikével és a másodikok a harmadikokkal. Itt válik fontossá az USA győzelem. A horvátok remek formát mutatnak az olimpián, és eddig még veretlenek. A csoportunk negyedik helyezettjének tehát a horvátok legyőzésén keresztül vezetne az út az elődöntőbe. Nem azt mondom, hogy ez lehetetlen de szerintem nehezebb, mint megverni az olasz vagy a spanyol csapatot. Az amcsik legyőzése viszont nem lesz egyszerű. Idén már kétszer kikaptunk tőlük, és ők ebből biztos erőt merítenek, amihez jön még a nem gyenge nemzeti büszkeségük. Ez a csata viszont most más lesz. Nem lesz sok órás időeltolódás,  mint volt az elveszített mérkőzések alkalmával Amerikában, és ez most már nem a felkészülés része. Annyival könnyebb lesz azért az ellenfelünk helyzete, hogy nekik elég lenne egy döntetlen a második (ugyanis ők megverték Montenegrót) vagy a harmadik helyhez. Biztos, hogy ezt szem előtt tartva, óvatosan fognak játszani. Ennek az a veszélye, hogy természetesen ezt mi is tudjuk, ezáltal bele is szaladhatunk egy “gyorsan nyerjük meg az elején” helyzetbe, és ilyenkor inkább a támadásra összpontosítanak a játékosok, mintsem a védekezésre. Annyira viszont meg jó csapat az USA, hogy ha elöl túl vakmerőek leszünk, és ebből kifolyólag nyitottabbá válik a védekezésünk, akkor ezzel sajnos élni fognak. A védekezés ugyanis már a támadás utolsó fázisában, az utolsó öt másodperc környékén, megkezdődik. Ekkor már a támadó játékosok nagy része visszazár, és figyel az ellenfél lefordulásinak megakadályozására. Erre kell majd nagyon figyelnünk.

És a lányok egy lépéssel már a fiúk előtt járnak. Nagy mérkőzésen legyőzték az oroszokat, és teljesen megérdemelten jutottak a legjobb négy közé. Nagyon tetszik az az akarás és tettvágy, amit ők mérkőzésről mérkőzésre produkálnak. Igaz nincs rajtuk teher, mert senki nem várja tőlük a kötelező érmet, de ettől még nem könnyebb nekik. Most kezdődik a neheze. Közel a dobogós hely, és itt már nincs hibázási lehetőség. Egy biztos, már ez nagyon-nagy eredménynek számít, és azt hiszem, itt az ideje, hogy megtanuljuk a lányok nevét is.

Bolonyai Flóra, Czigány Dóra, Szücs Gabriella, Antal Dóra, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Bujka Barbara, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Csabai Dóra, Menczinger Katalin, Gangl Edina

Gratulálok lányok!!!!!

Forrás: MTI

A vízilabdának, mint minden egyéb sportágnak, meg vannak a saját szabályai. Ezek természetesen mindenkire ugyanúgy vonatkoznak, de mégis sokszor előfordul, hogy másképp látnak egy-egy helyzetet a játékvezetők és másképp az edzők vagy a játékosok. Persze mindenki úgy magyarázza, hogy neki az jó legyen, ám a végső döntés mindig a bíróé. Tehát a játékvezetőnek meg kell tanulnia a szabályokat, fel kell tudnia ismerni a szabálytalanságokat a vízben, és ellen kell tudnia állni a különböző befolyásoló tényezőknek, mint az edzők és a csapatkapitány tiltakozása, vagy mint a lelkes szurkolótábor folyamatos “édesanyázása”. Nem könnyű a bíróknak.

Az, hogy a sportág szabályai mennyire egyértelműek vagy mennyire érthetőek a mérkőzések során, már eléggé megosztja a nézők véleményét. Elolvasva a szabálykönyvet viszonylag egyszerűnek és érthetőnek tűnik minden, de amint a vízben kell ezeket a korlátokat betartatni, már sokkal nehezebb. A víz nem mindig partner abban, hogy a bíró láthassa a lényeget, és sokszor a határ a szabályos és a szabálytalan megmozdulások között nagyon vékony. Ilyenkor általában a tapasztalataira és a megérzéseire hagyatkozik. A helyes ítéletek meghozatalában nagy szerepet játszik a bírói szakértelem és a gyakorlat.

Tehát vannak az írott szabályok, amelyeket viszonylag könnyen lehet kezelni, és vannak az íratlan szabályok, amelyek sokszor túlzott mértékben befolyásolják a játék végkimenetelét. Ezek azok a dolgok amelyek zavarossá teszik a játék képét azok számára, akik csak az írott szabályokkal vannak tisztában. Ezek inkább a hagyományokból és a bíró szubjektivitásából erednek.

Hogy mik is az íratlan szabályok?

Kezdjük azzal, hogy a támadó csapat mindig tiltakozik, ha a center pozícióban álló játékos egy sima faultot kap. Pedig a szabálykönyvben sehol sem szerepel, hogy a kapu előtt álló játékos, csak kiállítást kaphat, úgy, ahogy az sincs benne, hogy ha egy támadáson belül többször is bejátsszák centerbe a labdát, akkor a második-harmadik beadásra már kiállítást kell ítélni. Bevett szokás, hogy a centerre vagy kiállítást vagy semmit nem ítélnek, pedig ezt sem írja elő a szabály. Természetesen itt csak a sima szabálytalanságról beszélek, nem pedig a fejletépős fajtáról. Ha a játékos pozícióelőnybe kerül, vagyis a védő és az ellenfél kapuja közé, és úgy szabálytalankodnak ellene, az súlyos hibának számít, és nem csak a kapu közvetlen közelében, amiért 20 másodperces kiállítás jár. Ha mindez az ötméteres vonalon belül történik és a támadó a labdát is birtokolja, akkor azt büntetővel honorálják.

A centerjáték több félreértés forrása is lehet. Ha például a center vagy a támadók elveszítik a labdát, elég megnézni, hogy a centervédő mit művel. Általában két kézzel berántja maga alá az ellenfelét, majd páros lábbal elrugaszkodik a hátáról. Ezt más helyzetben támadószabálytalanságnak ítélik meg, ebben az esetben viszont többnyire továbbengedik. Néhány esetben szinte előre tudható, hogy biztos kiállítás következik. Ez akkor szokott előfordulni, amikor az egyik félnek már jóval több előnyt ítéltek meg, és úgy gondolják, ezt most már vissza kell adni. Miért is? De a kedvencem a következő. Büntessük meg, mert hibázott című dolog. Nevezetesen, ha a támadó ellövi a labdát és az eredménytelenre sikeredik, abban a pillanatban a védője elkapja a nyakát, víz alá nyomja és már úszik is át a fején. Ilyenkor már hiába mutatja szegény, hogy ő engedné az ellenfelét úszni, akár úgy is, hogy mind a két kezét az ég felé emeli, hogy látszódjon szándékában sincs visszatartani őt, elkésett. A bíró ezt nem hiszi el és már ki is állította. A kontrafaultokról meg nem is beszélek. Azt meg minden bíró úgy ítéli meg, ahogy.

Szóval szerintem elég nagy baj, hogy nem csak az írott szabályokat követjük. A fent említett esetek már sajnos olyan mélyen részévé váltak a sportágnak, hogy észre sem vesszük mekkora hibák ezek, és hogy nem egyeznek azokkal a szabályokkal, amiket a játék érdekében hoztak.  A néző meg nem érti, hogy igazából mi is történik a medencében, mert egyforma szabálytalanságokra, sokszor különböző ítéleteket osztanak a játékvezetők. Ez pedig nagyon nem tesz jót a vízilabdának.

Forrás: AFP