svedcsavar

Az utóbbi bejegyzéseimben próbáltam arra utalni, hogy a vízilabda is részben a pénzről szól. Ez többekben egy kis megrökönyödést váltott ki ugyanúgy, mint az, hogy mennyire nincs jó helyzetben a sportág. Persze ez megítélés kérdése, mert lehetne ennél rosszabb is, viszont akkor teljesen más eredményeket kéne, hogy várjunk a csapatainktól.

A jó eredmények csak a megfelelő mennyiségű befektetett munka után mutatkoznak meg. Aki meg vízilabdában az élvonalhoz szeretne tartozni, annak bizony nagyon sokat kell tennie ezért. Az viszont nem elvárható, hogy valaki napi 5-6 órában csak eddzen, és minden hétvégén meccsezzen úgy, hogy természetesen szabadság az nincs. Ez nagyjából minden élsportolóra jellemző. A menők jobban keresnek, mint az átlag dolgozók, de van az egésznek egy bökkenője. Ezt csak 30-40 éves korig lehet olyan szinten művelni, hogy egy kis pénz is csurranjon belőle. Utána meg ott a kérdőjel. Tehát egy sportolói pályafutás (jelen esetben a vízilabda, de egy-két kivételtől eltekintve hasonló cipőben jár a többi sportoló is) elég hamar véget ér. Utána meg meg kell tanulni beilleszkedni a társadalomba. Míg egy sportoló harmincöt éves kora körül már a karriere végét járja, addig azok, akik az egyetem elvégzése után, mondjuk 23-24 évesen elkezdték építeni a jövőjüket, lényegében csak ebben a korban kezdenek igazán befutni. Szinte egy életük van arra, hogy a saját szakmájukban egyre előbbre jussanak a megbecsültség minden területén, míg a negyven éves „öreg” sportolóknak egy teljesen új pályát kell, hogy elkezdjenek. Persze vannak olyan lehetőségek, amelyek közel állnak az adott sportághoz, de a felvevőképessége ezen helyeknek is véges, és lehet az akár edzői vagy sportvezetői állás is, egyik sem megy megfelelő képesítés nélkül.

Vannak olyan sportágak, amelyeknél az aktív pályafutás befejeztével nem kell azon gondolkozni, hogy hogyan tovább. A vízilabda sajnos nem ezek közé tartozik de bizonyos szempontból ennek is meg van a maga előnye. Ez a legolcsóbb sportág, amely azért nagy népszerűségnek örvend. Rendszeresen szerepel a hírekben, és ha nem is annyit, mint a labdarúgás, de azért folyamatosan jelen van.

Hogy miért a legolcsóbb sportág?

Ezt két nézőpontból is megközelíthetjük. Egyrészt a szülők szempontjából, mert ugye mindig a család az első szponzor, és akinek a gyermeke bármit is sportol, az tudhatja, nem olcsó mulatság ez. Szóval a szülők szempontjából megéri vízilabdázni küldeni a gyerekeket, mert a felszerelés költsége, ami egy nadrág, papucs és köntös, nem egy komoly összeg. Másrészt a  póló viszont olcsó a szponzorok számára is. Egy olyan vízilabda csapatot összehozni, amely már nemzetközi szinten is sikeres, akár 150 millió forintból ki lehet hozni. Ez a többi csapatsport költségvetéséhez képest egy nevetséges összeg. A nemzetközi vízilabda sikereket pedig szereti a sajtó, meg a város is. Az, hogy a városokat érdekli, hogy van egy nemzetközileg is sikeres csapatuk, lassan ki lehet jelenteni, hogy csak a vidéki városokra érvényes. A fővárosban úgy néz ki, hogy elég nagy az érdektelenség ez irányban. Kísértetiesen haladunk a kosárlabda nyomdokaiban, vagyis szép lassan eltűnnek a budapesti csapatok. Ez nem biztos, hogy baj, de azért jó lenne, ha Budapest el tudna tartani minden sportágból legalább egy az élmezőnyhöz tartozó csapatot. A város elég nagy lenne hozzá, de szerintem ezen a téren hiányzik az a fajta lokálpatriotizmus, ami szinte minden vidéki városra jellemző.

Forrás: galeria.sportgeza.hu/olimpia2012/2012/07/25/water_polo_arena_london_2012/5

Lassan ismét elkezdődnek a nemzeti bajnokságok, és már mindenki nagyban végzi az alapozást. Sajnos a vízilabda tényleg nem olyan sport, amit a megfelelő edzésmennyiség nélkül lehetne magas szinten játszani, de ez valószínűleg így van a többi sportágnál is. Csak abban a vízben ne lenne olyan nehéz ugrálni. Na, ezen aztán tényleg nem lehet változtatni.

Szóval, amíg a többiek nagyban végzik az alapozómunkát, addig van egy külföldi bajnokság, amely kihasználja ezt a holtszezont. Ezek a rafkósak bizony a máltaiak lennének. Véget ér a labdarúgó bajnokság, és máris indul a vízilabda szezon. Már elég régóta meglovagolják ezt a lehetőséget, és meg kell, hogy mondjam, nagyon igazuk van. A bajnokságuk két részre oszlik. Van egy téli és van egy nyári bajnokság. A téli bajnokságban nem szerepelnek külföldiek, és viszonylag kicsi a nézettség is. A nyári viszont már egészen más. Itt minden csapatnak két légiósa lehet, akiket általában nagynevű és eredményes versenyzők közül választanak ki, és a rangadókat teltház előtt játsszák. A döntőn meg szinte annyian vannak, hogy egymást fogják az emberek, hogy nehogy bepotyogjanak a vízbe. Nem tudok pontos nézőszámot, de szerintem három és négyezer ember lehet kint a döntők alkalmával. A hangulat meg fenomenális. A két szurkolótábor külön zenekarokkal jön, és az egész mérkőzés folyamán felváltva nyomják. Hatalmas zászlók, füst és kifestett szurkolók. Rendőrök azért ide is kellenek szép számmal. (Egy érdekesség a rendőrökkel kapcsolatban, nincs fegyverük. Az, hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el maga.) Itt nem az otthoni vízilabda mérkőzések alkalmával megszokott ülve szurkolás megy, eltekintve egypár kivételtől, hanem az a nagyon beleélős. Nekem tetszik.

Minden mérkőzés egy helyen zajlik, az ötvenméteres nemzeti uszodában. Ez sem egy rossz ötlet. Mindenki, aki vízilabdát szeretne élőben látni, egy helyre kell jönnie, és akár két jó mérkőzést is láthat egymás után. A jegyek ára öt euró. Minden versenyző kap egy bérletet a bajnokság elején és nincs belógás még az ismert játékosok hozzátartozóinak sem. Mondjuk itt ezzel nem is próbálkoznak. Volt úgy, hogy az ötvenes medence melletti műugró medencében edzettünk, és közben nagymedencében elkezdődött egy mérkőzés. Az edzés végeztével leültünk a műugró partjára és onnan néztük a meccset. Sec perc alatt ott termett a helyi rendfenntartó bácsi, és megkért minket, hogy menjünk fel a nézőtérre. Természetesen nem értettük, miért van erre szükség. Majd hosszas vitatkozás után feladtuk a szócsatát, és elmentünk haza, mert a bérleteket természetesen otthon hagytuk. Bevallom őszintén, igaza volt. Ha meccset akarsz nézni, megadják rá a lehetőséget, de megszabják és be is tartatják annak feltételeit. Ezen mérkőzések alatt szép kis summát hoznak össze a jegyárbevételekből, ami szépen megy a szövetség kasszájába. Ezek után nem is lehet csodálkozni azon, hogy ha egy mód van rá, mindent elkövetnek, hogy a három győztes mérkőzésig tartó döntő, ne csak három mérkőzés legyen. Meg ugye a bírók szempontjából sem rossz, ha több mérkőzést kell vezetni, mert ők is alkalmanként kapják a jussukat. Ezt azért a vízben egy kicsit nehéz elfogadni.

A bajnokság színvonala nem összehasonlítható a magyar OB1-el, de az itteni játékosoknak nincsenek ezzel kapcsolatban illúzióik. Tisztában vannak a képességeikkel. Nekik ez nagyon rendben van így. Reggel munkába járnak, este pedig edzésre. Számomra a máltai bajnokság egy nagyon jó példája annak, hogy a megfelelő időzítéssel, nem konkurálva más sportágakkal, mekkora nézettséget lehet elérni.

A sok szabálymódosító ötlet közé azért tegyünk be pihenésképpen egy kis valóságot is. Ugyanis minden a sportágat érintő módosítás azért szükségeltetik, hogy azután minél többen jöjjenek megnézni a mérkőzéseket, vagy nagyon jó esetben, tolongjanak az egymást túllicitáló tévétársaságok a közvetítési jogok megszerzéséért. A nagy újítási lendület kezdete előtt azért érdemes megvizsgálni az uszodai életképet a mérkőzések előtt. Vajon tényleg többen jönnének, ha érdekesebbé lehetne varázsolni ezt a sportágat? És vajon mekkora az az összeg, amit hajlandóak lennének kifizetni a belépőért?

A 2011-ben elkészült közvélemény-kutatásunk alapján, amit több mint kétezren töltöttek ki, az derül ki, hogy az emberek nagy többsége ezer és kétezer forintot volna hajlandó áldozni a vízilabdajegyekre. Ennek ellenére a valóság azért mást mutat. Íme az egyik mondat, amelyet rengetegszer hallottam már a komoly mérkőzéseink előtt:

„Pisti, ti vagytok a kedvenc csapatom. Nem tudsz nekem egy jegyet szerezni a következő mérkőzésetekre?”

Eleinte ezen mindig ledöbbentem, de most már csak mosolygok. Belegondoltam, hogy vajon az NBA-ben is így működik ez? Egy rangadó előtt felhívják a játékosokat az ezer éve eltűnt osztálytársak, az általános iskolából, hogy kérjenek egy belépőjegyet? Ami mellesleg a magyar bajnokságban átlagosan  600 és 2000 forint között mozog, vagyis kevesebb, mint egy mozibamenetel ára. Tudom, a magyarok árérzékenyek, és csak óvatosan szabad bánni a nullákkal, de ez miért nem igaz, ha elhagyjuk Magyarország határait? És itt jön a végkifejlet: „voltam az USA-ban – teszi hozzá a jegyet kérő ismerős – és természetesen elmentem egy NBA meccsre. Mert tudod, ha ott vagy az már kötelező. És kötelező eltenni a belépőt is emlékbe“, amelyek egyébként átlagosan 10 ezer forintot kóstálnak, amennyiért itthon 6-7 vízilabda rangadóra ki lehet menni. Tudom, nehéz a két dolgot összehasonlítani, mert nagyon más világ a kettő, de az ára is az.

De ha mi vagyunk a kedvenc csapata, akkor miért nehéz azt az átlagosan 1000 forintot kifizetni a több mint egy órás produkcióért? Mellesleg, ezzel támogatja a kedvenc csapatatát, hozzásegíti és egyben részesévé válik a sikereinek is. Összehasonlításképpen, míg egy angol labdarúgócsapat jegyárbevétele elérheti a teljes bevételek 33 százalékát, addig a vízilabdában alig számolhatunk 4-5 százalékkal. Ez természetesen a vízilabda válogatottnál teljesen más. Ott egy Vodafone kupa tervezett jegyárbevétele 8 millió forint, a klubok évi 2-3 millió forintjával szemben. Ez természetesen magyarázható a klubok "hanyagságával" és a válogatott nagyobb hírértékével is. Emlékszem egy olyan BL mérkőzésre a Jug Dubrovnik ellen (ez a csapat már évek óta a nemzetközi élmezőnybe tartozik), hogy még a csillárról is nézők lógtak, ez kb 1000  főt jelenthet (hivatalosan az ülőhelyek száma 750). A jegyár akkor 1500 forint volt, a mérkőzés jegybevétele pedig összesen 80 ezer forint lett (?). Ez az összeg még az uszoda bérleti díját sem fedezte, ami egy nemzetközi tv mérkőzés esetén 120 ezer forint, a nem nemzetközi tv mérkőzés esetén 75 ezer forint és a sima OB1 65 ezer forint plusz ÁFA a Kőér utcában.

Amíg a nézők elvárják, hogy a csapatuk ingyen szórakoztassa őket, vagy minden lehetőséget megragadnak a minél olcsóbb bejutásra, addig sajnos a bevételi oldalról hiányozni fog egy igen jelentős tétel. Egy tétel, amely akár egy újabb játékos bérét is jelenthetné, és egyben a csapat nagyobb sikereit, aminek ugye a szurkolók is örülnének. Ez ellen nincs orvosság. Ehhez kevés lenne akár az összes szabályt is megváltoztatni. Ide egy jó nagy szemléletváltásra lenne szükség. Nem kéne sportot űzni a kiskapuk keresgetéséből. És ez sajnos nem csak a vízilabdára vonatkozik.

Forrás: LOCOG

Az, hogy a vízilabda nyári sportág, az tény. Ennek ellenére a bajnokság szeptembertől májusig tart, pedig szerintem a nézettség is nagyobb lenne nyáron, már csak az előző posztban említett okok miatt is (nincs más hazai sportesemény), ugyanakkor a nyári bajnokság ötlete is felvet néhány kérdést. Az, hogy közben lenne más sportágakban, vagy akár a vízilabdában, Európa- vagy világ-bajnokság, az még a kisebbik problémát jelentené. Ezt a gondot más sportágakban is meg tudják oldani egyszerűen azzal, hogy arra az időre szüneteltetik a bajnokságot, majd mikor az véget ér, a bajnokság folytatódik tovább. Ez jóval megterhelőbb a játékosok számára, de a sportág szempontjából mindenképpen jó megoldás lehetne. Mondjuk szerencsésebb lenne, ha a válogatott eseményeket inkább őszre vagy télre terveznék be, mert ezek a versenyek akkor is telházasak tudnának lenni.

A nagyobb problémát a nyári vízilabdában paradox módon épp a nyár jelenti. Az igaz, hogy több nyitott uszoda van országszerte és ez akár egy lehetőség is lehetne a vidéki csapatok felzárkózására, de mégis van legalább két bökkenő a dologban. Az egyik az időjárás. Míg az előre látható és tervezhető, hogy milyen más események vannak amikor nem szabad konkurenciaharcba szállnunk a nézőkért, addig az időjárás egy nem nagyon befolyásolható tényezőt jelent. Itt nem csak a rossz időre gondolok, hanem a tűző napsütésre is. Mind a kettő komolyan befolyásolhatja a lelátók telítettségét. Ha esik az eső és fúj a szél az nem túl nézőcsalogató körülmény, mint ahogy az sem, ha az ember szénné ég a napon a mérkőzésnézés alatt. Ha nagyon meleg van, akkor természetesen több a fürdőző is, ami azzal jár, hogy romlik a víz tisztasága, ami a játékosok szempontjából a kisebbik problémát jelentené, de sajnos eléggé felmelegszik a medence vize is. Meleg vízben játszani pedig halál. Máltán a nyári bajnokságok alatt a medence vízhőmérséklete 31-33 fokot is eléri. Ez inkább egy ücsörgős hőmérsékletű víz. Na ilyen vízben tiszta erőből sportolni felér egy sportorvosi vizsgálattal. Aki ezt túléli, az tuti, hogy egészséges.

A másik átgondolandó probléma a nyári vízilabdázás bevezetésénél pedig a strandolni kívánó fizető vendégek. Na, ők aztán nem biztos, hogy minden esetben szimpatikusnak találnák azt, ha kizavarnák őket a vízből a mérkőzések vagy az edzések miatt. Nem egyszer előfordult már, hogy ha mondjuk fél öttől volt edzésünk, és már az úszómester öt perccel előtte elkészítette az edzéshez a pályát, a fizető vendég, természetesen jogosan, nem volt hajlandó ezt figyelembe venni és úszott tovább. Aztán volt olyan eset is amikor dacból sem akartak kimenni a vízből, pedig már elkezdődött az edzés. Ilyenkor az edző vagy az úszómester természetesen megkéri őket, hogy fáradjanak ki a vízből. Ha ez hatástalannak bizonyul, akkor jön a pillangózás, ami azt jelenti, hogy az egész csapat elkezd pillangóban úszni, nem kis hullámokat gerjesztve. Na, ez mindig be szokott jönni.
A nyári bajnokságnak azért kétségkívül számos előnye is lenne. Már maga az érzés, hogy a szabad levegőn van az ember, összehasonlíthatatlan nagyon sok hazai fedett uszoda, nem is beszélve a sátorral lefedett uszodák hangulatával. Valószínű, hogy a nézőszám is nagyobb lenne, mert azért nem mindenki rohanna haza a strandokról, ha megtudná, hogy vízilabda mérkőzés lesz. Természetesen itt azért fontos az időzítés. A sportesemények elengedhetetlen kiegészítő része a büfé. Egy kis rágcsálnivaló, meg egy kis iszogatás kellemesebbé tudja tenni a sportfogyasztást. A fedett uszodák többségében viszont tilos az evés ivás az uszodatérben.

Tehát a nyári bajnokságnak megvannak az előnyei és a hátrányai is. Nem szabad átgondolás nélkül fejest ugrani ebbe a változásba, de szerintem egy előre átgondolt terv alapján előkészített nyári vízilabda-szezon, sokat segítene sportág nézettségén.

Forrás: AP/Alastair Grant

A megállapítás, hogy eljött az idő, hogy változások történjenek a vízilabdában, nem helytálló, mert ahhoz, hogy valami folyamatosan jól működjön, szinte mindig kell apró változtatásokat eszközölni. Tehát a változás nem egy egyszeri esemény, hanem sokkal inkább egy folyamatos tevékenység. Az már elég nagy baj, ha sokan úgy gondolják, hogy most vagy soha helyzet van. Márpedig sokan így beszélnek, és nem csak idehaza, de külföldön is. Ez pedig tényleg arra enged következtetni, hogy valami nagyon nincs rendben. Általában a játékosok panaszkodnak, mert sajnos egyre több a fizetésképtelenné váló klub, és ennek főleg ők látják a kárát.

Ha változásról beszélünk elsősorban a játék szabályainak a módosítása ugrik be mindenkinek, pedig nem biztos, hogy ezekkel van a legnagyobb baj. Elfogadjuk vagy sem, eléggé le vagyunk maradva többi csapatsport mögött is. Itt ismét nem csak a magyarországi helyzetre gondolok, mert mint említettem, a sportágat globálisan kell górcső alá venni. Más lenne a helyzet, ha hazánk lakossága nem tíz, hanem mondjuk, százmillió körüli lenne. Akkor esetleg elgondolkozhatnánk azon, hogy elég nagy a piac ahhoz, hogy el tudja tartani a nemzeti sportunkat.
A lemaradásunk a többi sportággal szemben elsősorban a nézettségben mutatkozik meg, ami meg természetesen kihat az egész sportág anyagi helyzetére is. Sajnos egyelőre nem tudunk versenyezni velük (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, jégkorong), és nincs is rá szükség. A nézettség növelésének első és legfontosabb lépése lehetne a versenynaptárak harmonizációja. Vagyis, összevetni a versenynaptárakat, és úgy elcsúsztatni a bajnokságokat, hogy az egyes sportágak mérkőzéseinek időpontjai ne fedjék egymást.

A szurkolók nem akarnak szabadságra menni. A Honvéd, Vasas, UTE vagy Fradi drukkerek napi huszonnégy órában az év 365 napján elhivatott, “szolgálatban” lévő drukkerek, akik a klubért élnek-halnak, legyen szó bármilyen sportágról is. És ez a lényeg. Elég szerencsétlen dolog egy napon rendezni kézilabda, kosárlabda, vízilabda és labdarúgó mérkőzéseket, szinte azonos időpontban. Nem szabadna választás elé állítani a nézőket (fogyasztókat), hogy mit nézzenek. Továbbá ott vannak a tévétársaságok. Ha minden mérkőzés egy időpontban van, akkor szinte meg kell küzdeni azért, hogy ki kerüljön képernyőre. Ők meg válogathatnak. Ez egy nagy öngól mindenkinek. Emlékszem egy gyönyörű példájára ennek a szervezésnek. Az egyik fontos mérkőzésünket egy szép vasárnapi délután játszottunk két órakor. Ezt a tévé is közvetítette. Már magában ez az időpontválasztás is szerencsétlennek tűnik, de hozzájött még egy aprócska dolog. Épp ebben az időpontban volt az utolsó F1 futam, ahol öt világbajnoki esélyes pilóta is volt. Hát, nem volt telt házas mérkőzésünk. Talán még a családtagok sem voltak ott.

A megoldás viszont olyan kézenfekvő, hogy szinte el sem hinnénk. Nyáron kellene lebonyolítani a bajnokságot, a mostani, szeptember-május időtartam helyett. És még egy nagyon lényeges dolog. Nem azért mert a vízilabda nyári sportág. Nem. Ez csak egy adalék lehet a sikerhez. Azért, mert ott a piaci rés. Nincs más sportesemény, így nem kell másokkal megküzdenünk a nézettségért. Ez nem csak a vízilabda nézettségének, hanem a többi csapatsportnak is jót tenne hazánkban, mert nekik is eggyel kevesebb sportággal kéne osztozniuk a nézőkön a bajnoki szezonok alkalmával.

Hogy mi lenne az EB-vel, meg a VB-vel? Semmi. Simán el lehet rá menni, addig a bajnokság szünetel, majd mikor visszajönnek a játékosok, folytatódik. Ezt a nagyok is így csinálják. Lehet, hogy nem véletlenül. Az olimpia éve, az természetesen más. Ott igazodni kell a sorba, de ez csak egy év a négyből.

Magyarázat a táblázathoz (saját forrás): az egyes bajnoki szezonok szinte teljesen fedik egymást. A mérkőzéseket általában mindenki szombaton rendezi, és a rájátszás és a döntők is szinte egy napon vannak. Kivétel a jégkorong, amely ebből a szempontból szerencsés helyzetben van. A F1 azért került még a táblázatba, mert magas nézettséget produkál, és elvonja a figyelmet a hazai eseményekről.

szabad: a versenyzők szabadságon vannak (pihenő és az alapozás kezdete)

alapszakasz: megkezdődik a bajnoki szezon

felkészülés: az elődöntőkre és a döntőkre való felkészülési szakasz

rájátszás: elődöntők és döntők