svedcsavar

Bevallom őszintén, nagy élvezettel olvasom az olimpiai eredményeket érintő véleménykavalkádot. Itt aztán van minden. Csodálatos dolog ez az internet. Itt mindenki elmondhatja amit akar, következmények nélkül. Arc és név nélkül lapátolják a sarat mindenkire, aki csak megbotlik. Nem különösen háborítanak fel a sikertelenség meglovagolásának gyönyörű “én megmondtam” jellegű megnyilvánulásai. Már nem. Várni arra, hogy valami ne sikerüljön, elég nyomasztó lehet. Ez felháborodást nem érdemel, sokkal inkább csak sajnálatot.  Ez a hullám természetesen elérte a vízilabda-válogatottat is. De hol van ez azon elismerések tömegéhez képest, amit a csapat irányában most oly sokan kimutatnak? Igazán jó látni, hogy az emberek az öröm pillanatait sem felejtették el, amit együtt élhettek át a csapattal. Butaság lenne ezeket kidobni az ablakon, hisz oly jó rájuk visszagondolni. Három olimpiai arany zsinórban. Nagy érték ez!

Azért mert most nem sikerült ismét feljutni a csúcsra, még a múlt eredményeire joggal lehetünk büszkék. Persze, ha a száz évvel ezelőtti eredményekkel próbálnánk takarózni, az már annyira nem lenne szimpatikus, de az előző (három) olimpiai siker még nem tűnik olyan távolinak. A londoni olimpia most nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, de az elmúlt három eseményen hány vízilabda-válogatott mondogathatta ezt rajtunk kívül?

Csak, hogy ne legyen ez annyira gyászos, akkor is van olyan vízilabdás eredmény aminek örülhetünk. Ismét meg kell, hogy említsem a lányokat. Nagyokat küzdöttek az egész sorozat alatt. Nagyobb kilengések nélkül játszották végig az olimpiát, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a bronzmérkőzésen is csak hosszabbításban tudta őket felülmúlni az ausztrál ellenfél. Ennek a csapatnak már csak a rutin hiányzik, amit bőven lesz módjuk behozni az elkövetkezendő négy évben. Nem mellékesen, a mi csoportunkból három csapat végzett a legjobb négy között. Tehát igen erős csoportunk volt, és a küzdelmek során minden mérkőzésen csak 1-1 góllal maradtunk alul. A jövőre nézve ez mindenképpen bizakodásra ad okot.

A fiúkra még két mérkőzés vár. Ez a kettő lesz életük talán legnehezebb megmérettetése. Nem az ellenfelek, hanem saját maguk miatt. Nehéz ilyenkor összeszednie magát az embernek a tisztes helytállás érdekében. Pedig muszáj lesz, már rögtön az ausztrálok elleni első mérkőzésen. Nekik ez életük lehetősége, és biztos vagyok benne, hogy megpróbálják kihasználni a csalódottságunkat. Az ő játékuk már magában elég kellemetlen mert kicsit szögletesek, vagyis minden mozdulatuk fáj. Ettől függetlenül nem szabadna, hogy ez az ellenfél gondot okozzon nekünk. Minden versenyről az elérhető legjobb eredménnyel kell távozni. Jobb győzelemmel búcsúzni, igazi sportemberekhez méltóan. Jelen pillanatban az elérhető legjobb számunkra az ötödik hely. Furcsa még leírni is, de ez most így alakult.

Történt ami történt eddig. Ezt a csapatot sajnos, már csak kétszer láthatjuk játszani ezen az olimpián. Ez az, ami a legjobban elszomorít az egészben.

Forrás: www.vlv.hu

Egy vereséget mindig nehéz megemészteni. Az első pillanatban az ember általában felindultságból cselekszik, amelyet még a legelvetemültebbek is végül megbánnak. A sikertelenség okát elsősorban másokban próbálják megtalálni, ezzel igazolva azt, hogy ők valóban mindent megtettek. És vannak, akik mindent megtesznek, de mégsem sikerül a csúcsra jutniuk. Ezt is csak be kell látni. Ha nem megy, hát nem megy.

Sok esetben a kudarc nem biztos, hogy rosszat jelent. Ez lehet egy jelzés, hogy még nincs minden rendben, még nem állunk készen a sikerre, vagy nem ez a helyes út. Egy versenyző mindig tudja, hol rontotta el. Ezeket a gondolatokat viszont nagyon nehéz elfogadni és megérteni a vereség pillanatában.

A vízilabdában is rengeteg magyarázatot találhatunk az esetleges kudarcokra. Az első nyilván a bíró. Ebben sajnos van némi igazság, de ez akkor is egy olyan dolog marad, amin nagyon nehéz lesz változtatni. A játékosok és a csapatok jelezhetik az esetleges sérelmeiket ezzel kapcsolatban, de nem az ő kompetenciájuk ezen változtatni. A mérkőzés végeztével pedig lehet bármennyire is igazuk, az eredményt akkor sem fogják megváltoztatni. Erre nem egy példát láthattunk már. Sajnos ez elég nagy nehézségeket okoz ennek a sportágnak, de bízom benne, hogy erre is lesz megoldás. Jómagam nem szeretek a bírókkal foglalkozni mert kizökkent a játékból, ami meg végül az ellenfélnek kedvez.

Egy mérkőzés viszont látszólag sokkal kissebb dolgokon is elmehet. Ezeket általában a szerencsével vagy annak hiányával és a véletlenekkel szokták magyarázni. Nem hiszek a szerencsében és a véletlenekben sem. Miért lenne véletlen az, hogyha egy lövés a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattan? Ha ezerszer meglövik ugyanazt ugyanúgy, az mikor fog befelé pattanni? Az azért nem ment be, mert a kivitelezés olyan volt, amilyen. Valami hiányzott hozzá, és az pedig nem a szerencse, mert az úgy sohasem fog bemenni.Tehát egy verség mindig megmutatja mi az, amin változtatni kell. A győztes típusok ezt meg is értik.

Ettől függetlenül borzasztóan szomorú vagyok az olaszok ellen elszenvedett vereség miatt. A sportban nincs megérdemlem vagy nem érdemlem meg ok. Az nyer, aki aznap jobban teljesít. Most is így történt. Sorolhatjuk a “ha-val” kezdődő indokokat, ez már semmin nem változtat. Egy időre át kell adni a győzelmek örömét másoknak, és egy kicsit megélni azt, ami idáig történt. Úgy gondolom, hogy most kezd majd igazán értéke lenni annak három olimpiai aranynak, amit ez  a csapat már a magáénak mondhat, azáltal, hogy most másokat fogunk látni a dobogó tetjén örülni. Nem hiszem, hogy irigyelni kéne ezt bárkitől is, mert aki odaér, az meg is érdemli azt.

És ne feledjük a lányok sikerét. Ők is a magyar vízilabda része, és már nagyon feszegetik a siker kapuját. Sajnos olimpiai aranyérem vízilabdában az idén már nem lesz, de ettől még ez a sport tovább él. Veszünk egy nagy levegőt, és holnap folytatjuk tovább. Mert erről szól a sport, és így születhetnek majd újra szép sikerek.

Forrás: Reuters

Lehet, hogy eddig is nyertünk mérkőzéseket az olimpián, de azért azt tiszta lelkiismerettel bevallhatjuk, hogy az USA elleni volt az a győzelem és a magyar csapat által bemutatott játék, amihez hozzá vagyunk szokva, amire képesek a srácok és amit el is várunk tőlük. Természetesen ők is csak emberek és hibázhatnak is, de annyi jó játékosunk van, hogy most már ennek ki is kell jönnie. Számomra nagy megnyugvás volt az utolsó csoportmérkőzésen bemutatott produkció. Persze azért fontos, hogy nyertünk, de ami még fontosabb, hogy borzasztó jól védekeztünk. Az ellenfelünk támadásaiban megnyilvánuló bizonytalanság, még a tévé-képernyők előtt is érezhető volt. Ha egy csapat elbizonytalanodik, az ellenfél egyből kiszúrja ezt. Főleg úgy, hogy rengeteg mérkőzést játszottak már egymás ellen ezek a csapatok, és ezáltal jól kiismerhették egymást.  A bizonytalanság tipikus jelei, hogy a támadásban mindig jobb helyzetet keresnek a már kialakult helyzeteknél, vagy hogy lassan érzékelik az ellenfél hibáit, ezáltal folyamatos késésben vannak, és természetesen az, hogy csak a támadóidő vége felé merik ellőni a labdát, addig pedig kapura sem néznek. Na, ez a mérkőzés pont ilyen volt az amcsik részéről.

Az elég laikus véleménynek tűnik, ha valaki azt állítja, hogy csak azért nyertünk, mert az amerikaiak gyengén játszottak. Mi is azért kaptunk ki a szerbektől, meg a montenegróiaktól mert gyengébben játszottunk mint ők, de azért játszottunk gyengébben, mert ők azokon a mérkőzéseken fölénk tudtak kerekedni, és a saját játékukat képesek voltak ránk erőltetni. Ez történt most is. A mérkőzés minden pillanatában mi voltunk az irányítók. Ez természetesen nem csak a támadásainkra vonatkozik. Az az igazán nagy csapat, aki a saját védekezésével tudja irányítani az ellenfél támadásait. Ez elsőre talán kicsit furcsán hangzik, de ez így működik. A védekezés egy ravasz játék. Az ellenfélnek mindig fel kell kínálni egy lehetőséget egy passzra vagy egy lövésre, amire már a védelem előre fel van készülve. Tehát nem a védelem követi a támadást, hanem a támadók vannak becsapva a hamis lehetőségek tálcán kínálásával, és mire feleszmélnek már le is telt a támadóidő. Ez végül abban nyilvánul meg, hogy az ellenfél támadása milyen gyenge volt azon a mérkőzésen, de aki ért hozzá az tudja, hogy mekkora munkát igényel ez a védekező csapat részéről. Tehát a csapat megmutatta amit eddig is tudtunk már, hogy tud magabiztosan is fontos győzelmeket hozni.

A következő ellenfél Olaszország lesz. Ők papíron gyengébbek, de nagyon izzadós meccs less, abban biztos vagyok. Az ő stílusuk nem fekszik nekünk. Ők aztán tényleg mindent bevetnek annak érdekében, hogy győzzenek. Ezt azért nem tudom elmondani a magyar csapatról, mert ők játszani szeretik ezt a sportágat, és ez a mai mezőnyben néha hátránynak számít. Persze a magyar játékosok sem finomkodnak az ellenféllel, de a játék és az ellenfél tisztelete mégis megszab egy határt. Ritka az az eset, amikor már gusztustalannak mondható az ellenféllel szembeni viselkedésünk. Itt pedig most erre lesz szükség. Mivel fizikálisan fényévekkel az olasz csapat előtt járunk, ezt szépen meg is kell mutatni nekik már az elején. Persze nem okvetlen kell egy vízi MMA-val (ketrecharc) nyitni, de mindenképp éreztetni kell velük, hogy ez most nem az a helyzet. Ettől természetesen nem fognak sírva elszaladni, de most ne mi kapjuk már az első pofont.

Mindenki tudja, hogy jó fejek a magyar pólósok. Hát most nem kell annak lenniük. Most győzni kell!

Forrás: AP Photo/Alastair Grant

Persze a történelem azzal nem foglakozik, hogy ami történt, az most jó vagy rossz. Minden, ami elmúlt, az már történelem. Vannak, akik büszkék a múltban elkövetett tetteikre, és vannak akik, annyira nem. A vízilabdás lányok, amit eddig műveltek a 2012-es londoni olimpián, és természetesen az egész ide vezető úton, az már történelem, de joggal lehetnek büszkék magukra és az eredményeikre. Most viszont egy igazán történelmi pillanat előtt álnak. Megszerezhetik a magyar női vízilabdázás történetének első olimpiai érmét. Ebből még lehet bármi, és milyen jó, hogy ez most csak rajtuk múlik.

Az első ellenfél, aki szintén így gondolkozik, a spanyol női válogatott lesz. Egyszer már találkoztunk velük a csopmérkőzések során, ahol nem túl jó játékkal épphogy csak kikaptunk. Itt a lehetőség, hogy előkapják a lányok azt a tudást, amivel idáig eljutottak. Mert az ide vezető utat sem osztogatták ingyen. Ezért is komolyan meg kellett szenvediük.

Sajnos a sport olyan, hogy addig beszélnek egy bizonyos versenyzőről, vagy csapatról, amíg van eredménye. Lehet az természetesen kirívóan rossz eredmény is, de azt hiszem, nem ez a legjobb megoldás a népszerűség elérésére. Szóval a női vízilabda eddig egy kicsit háttérbe szorult, mind a sportág megítélése, mind a női csapat eredményei és természetesen a férfi csapat eredményessége miatt is. Most itt az ideje, hogy kicsit nagyobb hírverést kapjanak. Amit eddig elértek, és véleményem szerint, amit még ez után el fognak érni, az mindenképp több publicitást érdemel. Mint már régebben említettem, ez egy nagyon fiatal csapat (az átlagéletkor 22 év körül van), tehát még sokáig együtt tudnak ebben a felállásban maradni. Ez már magában elég indok lehet a jövőbeni sikerekben való bizakodásra. Lehet, hogy ezzel nem vagyunk túl sokan így, de én akkor is ezt gondolom. Ha a lányok sikeresek lesznek, nem gondolnám, hogy a magyar férfi vízilabda ennek a kárát látná. Ettől nem félek. Minden magyar vízilabda sikernek örülni kell. Legyen a miénk a legjobb női és férfi válogatott is. Irigykedjenek ránk nagyon-nagyon sokan. Egy aranyérem szép, de még szebb a kettő. Persze nem szabad tehetelennek lenni , mert még nagyon sok van hátra, csak hát bennem is bennem van a reménykedés, hogy most talán mindkét csapatnak összajöhet az, emi eddig még senki másnak nem sikerült. Nagy szám lenne, az biztos. Aztán majd megint jöhetnek a francia, meg az amerikai tévécsatornák, hogy mi az amit mi tudunk, a többiek meg nem. Bárcsak már itt tartanánk. De ne szaladjunk annyira előre.

Egyelőre ma este szépen mindenki üljön le a tévé elé 20:40-kor és szurkoljon a lányoknak. A szerncsésebbek 19:40-kor Londonban az uszodában.

Na akkor hajrá lányok!!!

Forrás: AP Photo/Julio Cortez

Egyelőre úgy néz ki, hogy állórajtból indultunk el a csoportunkban, de mint már többször említettem, ez nem azt jelenti, hogy nem érhetjük el a célunkat, az olimpiai döntőt. Most egy sorsdöntő mérkőzés következik az USA ellen. Ha ezt a mérkőzést megnyerjük, akkor a csoportban a harmadik helyen zárunk. Ez jelen pillanatban élet-halál kérdése. A másik csoport alakulásában eddig semmi meglepő nem történt. A horvátok zárnak majd az első, az olaszok vagy a spanyolok második és a görögök a negyedik helyen. Egy gondolatot azért hozzáfűznék a másik csoporthoz. Nekem úgy tűnik, hogy az olaszok is maguk alatt teljesítenek. Nem tűnik túl gólerősnek a csapatuk. A legjobb játékosuk a kapusuk, aki ez évben egy hosszabb kényszerpihenőt kellett, hogy tartson egy vállműtét miatt. Ezek a kihagyások azért nem múlnak el nyomtalanul. Ha pedig egy kapus csak egy kicsivel is gyengébb formában van, az gyorsan kiderül. A spanyolok viszont jobban teljesítenek, mint amit én gondoltam róluk. Nagyon fegyelmezettek és összeszedettek.

A csoportkörök végeztével a két csoport első négy helyezettje játszik majd egymással az elődöntőbe jutásért. A csoportelsők játszanak a másik csoport negyedikével és a másodikok a harmadikokkal. Itt válik fontossá az USA győzelem. A horvátok remek formát mutatnak az olimpián, és eddig még veretlenek. A csoportunk negyedik helyezettjének tehát a horvátok legyőzésén keresztül vezetne az út az elődöntőbe. Nem azt mondom, hogy ez lehetetlen de szerintem nehezebb, mint megverni az olasz vagy a spanyol csapatot. Az amcsik legyőzése viszont nem lesz egyszerű. Idén már kétszer kikaptunk tőlük, és ők ebből biztos erőt merítenek, amihez jön még a nem gyenge nemzeti büszkeségük. Ez a csata viszont most más lesz. Nem lesz sok órás időeltolódás,  mint volt az elveszített mérkőzések alkalmával Amerikában, és ez most már nem a felkészülés része. Annyival könnyebb lesz azért az ellenfelünk helyzete, hogy nekik elég lenne egy döntetlen a második (ugyanis ők megverték Montenegrót) vagy a harmadik helyhez. Biztos, hogy ezt szem előtt tartva, óvatosan fognak játszani. Ennek az a veszélye, hogy természetesen ezt mi is tudjuk, ezáltal bele is szaladhatunk egy “gyorsan nyerjük meg az elején” helyzetbe, és ilyenkor inkább a támadásra összpontosítanak a játékosok, mintsem a védekezésre. Annyira viszont meg jó csapat az USA, hogy ha elöl túl vakmerőek leszünk, és ebből kifolyólag nyitottabbá válik a védekezésünk, akkor ezzel sajnos élni fognak. A védekezés ugyanis már a támadás utolsó fázisában, az utolsó öt másodperc környékén, megkezdődik. Ekkor már a támadó játékosok nagy része visszazár, és figyel az ellenfél lefordulásinak megakadályozására. Erre kell majd nagyon figyelnünk.

És a lányok egy lépéssel már a fiúk előtt járnak. Nagy mérkőzésen legyőzték az oroszokat, és teljesen megérdemelten jutottak a legjobb négy közé. Nagyon tetszik az az akarás és tettvágy, amit ők mérkőzésről mérkőzésre produkálnak. Igaz nincs rajtuk teher, mert senki nem várja tőlük a kötelező érmet, de ettől még nem könnyebb nekik. Most kezdődik a neheze. Közel a dobogós hely, és itt már nincs hibázási lehetőség. Egy biztos, már ez nagyon-nagy eredménynek számít, és azt hiszem, itt az ideje, hogy megtanuljuk a lányok nevét is.

Bolonyai Flóra, Czigány Dóra, Szücs Gabriella, Antal Dóra, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita, Bujka Barbara, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Csabai Dóra, Menczinger Katalin, Gangl Edina

Gratulálok lányok!!!!!

Forrás: MTI