Az elmúlt időszakban a válogatott szó szerint nagyon hosszú utat járt be. Megjárták az Egyesült Államokat, Kanadát, Olaszországot, Írországot, és most itthon készülnek a szokásos évi Vodafone-kupára. A csapat szereplése vegyes érzéseket keltett sok szurkolóban és magát szakértőnek tartó kritikusban. Természetesen nem célom a csapatot megmenteni az esetleges jogos kritikáktól, de eddig ez tényleg “csak” a felkészülés része volt. Ezekre az eredményekre szerintem már jövőre sem fognak sokan emlékezni. Persze nem mehetünk el szó nélkül a vereségek mellett. És ez jó hír. Azért jó, mert a magyar szurkolók nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a vízilabda-válogatott vereséget szenvedjen. Sokkal rosszabb lenne, ha úgy állnánk a mérkőzésekhez, hogy jaj, csak nehogy nagyon kikapjunk.

 

Szóval voltak vereségek az USA, Horvátország és Montenegró ellen. Természetesen voltak győzelmek is, amelyeket Olaszország és Szerbia kivételével, valóban gyengébb ellenfelek ellen értünk el, de ettől még őket is meg kell verni. A győzelmek nem csak a siker miatt voltak biztatóak. Számomra nagyon fontos a mérkőzés képe és a kapott gólok száma. Még a gyengébb csapatok ellen sem egyszerű négy negyeden keresztül jól védekezni. Az, ha egy csapat a papíron gyengébb ellenfelet minden egyes alkalommal magabiztosan legyőzi, egy jó jel. Ez azt jelenti, hogy van a csapatnak egy alapjátéka és koncentrációs képessége, ami alá nem megy. Erre lehet építeni, hogy majd az igazán komoly ellenfeleket is el lehessen kapni. A négy negyeden keresztüli fegyelmezettséget és koncentrációt is gyakorolni kell ugyanúgy, mint a játék más elemeit. Nem lehet abban bízni, hogy ha kell, majd akkor jönni fog az, mert nem fog. Csak rengeteg gyakorlás után.

 

A győzelmeket sohasem kell megmagyarázni, és igazából a vereségeket meg talán nem is érdemes. A győzelem az olaszok és a szerbek ellen mindenképp biztató. Egyik sem mondható könnyű ellenfélnek. Ráadásul a szerbekkel egy csoportban is vagyunk az Olimpián, és azzal a tudattal tudunk majd vízbe szállni ellenük, hogy az utolsó találkozót mi nyertük. Lélektanilag ez nagyon fontos tényező. Végre legyőztük őket. Az olasz győzelemnek pedig azért örülök, mert ők meg a másik csoportban vannak, és még az is előfordulhat, hogy velük kell megmérkőznünk az elődöntőbe jutásért. Ugyanez a helyzet a horvátokkal, csak sajnos tőlük meg kikaptunk.

 

Sajnos ismét vereséget szenvedtünk Montenegrótól, és hosszú idő után először az USA-tól is. A montenegrói vereség annyira nem bántó, mert ők tényleg jók. Mellékesen a románok később elverték őket, tehát nem annyira stabil csapat, hogy végigverjék a mezőnyt. Az USA elleni vereség viszont valahogy nem fér bele a képbe. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez a mérkőzés Kaliforniában volt, és a magyar csapatnak kb. egy szusszanásnyi ideje volt az akklimatizálódásra. El tudom képzelni, milyen érzés lehetett így játszani. Teljes koncentrációhiány, egy üveg borral megfejelve fejenként. Nem szeretném kijelenteni, hogy az amcsik gyengék, mert ugye ők lettek az ezüstérmesek a legutolsó Olimpián, de ők az a csapat, akiket az londoni olimpiai csoportmérkőzések alkalmával, mindenképp meg kell vernünk. Az elmúlt évben nagyon sokat fejlődtek. Már lassan egy éve együtt készülnek, és borzasztó lelkesek. Azt azért nem gondolnám, hogy Olimpiát tudnak nyerni, de az biztos, hogy nagyon kellemetlen ellenfél lesznek.

 

Hogy mi derült ki az eddigi eredményekből?  Egyértelműen az, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny. Több esélyes is van, aki megnyerheti az Olimpiát, köztük a magyar csapat is. Szerintem sokkal szorosabb a mezőny, mint az elmúlt években volt. Ez jót tesz a sportágnak, és igazán élvezetes küzdelmeket biztosít a nézők számára. Izgalomban tehát ismét nem lesz hiány. Csak kezdődne már el végre.

 

Forrás: AFP