Sosem értettem, hogy miért nem mindegy, hogy milyen a labda színe a vízilabdában. Volt ez már szinte mindenféle színű. Először sárgával indult, majd volt narancssárgaféle, utána sárga-kék, volt sárga-narancssárga, volt piros, és most végre van színes labdánk is. Úgy tudom, hogy a tévéközvetítések miatt változtatták a labda színét, hogy jobban lehessen követni. Az igaz, hogy a legnagyobbat lövő játékosok lövése elérheti akár a 60 kilométer per órát, de azt hiszem, ez még nem az a sebesség, amit ne lehetne lekövetni a tévében.

Hogy miért veszem most elő a labda színét?

Mert szerintem lehetne ezeket a színes labdákat más célból is használni. Többször hallottam már felvetéseket, hogy ki kéne valamit találni, hogy legyenek több gólt érő lövések is. Vagy mondjuk, ha egy bizonyos távolságon kívülről érnek el gólt, vagy ha egy bizonyos fajta lövésből. (Svédcsavar. A játékos teste a lövés kivitelezése közben minimum 180 fokos fordulatot tesz meg. Tehát lényegében a kapunak háttal állva kezdi meg a mozdulatsort, és csavarás végén már szemben áll a kapuval). A svédcsavar valóban egy látványos lövésfajta, de nehéz lenne megítélni, hogy az most adott esetben az volt-e vagy sem.

Na és akkor itt jönnek a színek a vízilabdába. Legyenek színes labdák, mégpedig három-három mindkét oldalon. A labda színe egyezzen meg a bajnokság főtámogatójának a jellemző színével (és ennek a főtámogató is nagyon örülne, mert a labdát minden szem követi), és érjen két gólt, míg a többi „sima” labda  marad a megszokott színű, és „csak” egy gólt ér, természetesen, ha a bíró megadja. A labdákat ebben az esetben csak az edző hozhatná játékba, vagyis nem úgy, mint ahogy most a gólbírók. És akkor kezdődhet a taktikai csatározás.

Mivel csak az edző dobhatja be a lasztikat a vízbe (időkérésnél vagy miután az elhagyta a játékteret a játékszer és a saját csapata támadhat), el kell gondolkoznia, hogy mikor tegye meg ezt. Akár mindjárt az elején elhasználja őket, mert úgy látja, nagyon megy a csapatnak, és ezáltal el tudnak lépni az ellenféltől egy kicsit, vagy a végére hagyja, mert abban bízik, hogy lesz még jobb esély is erre. Az edzőnek folyamatosan élnie kellene a játékkal, figyelni, hogy esetleg van-e leforduló játékos, aki nagy bizonyossággal akár gólt is szerezhet.

Természetesen élhet a kétgólos labda játékba hozatalának lehetőségével akkor is, ha mondjuk egy emberelőnyös helyzetnél időt kér. 

 Ez egy olyan taktikai elem lehetne a játék során, amivel ki lehetne zárni az eldőlni látszó mérkőzések unalomba fulladását az utolsó pár percben. Tehát ha mondjuk az egyik csapat két perccel a vége előtt vezet három góllal, az a mérkőzés még messze nem lefutott találkozó. A jelen helyzetben (két gólt érő labda nélkül) itt már vége a meccsnek mivel a vezetésre álló csapat tudja, hogy lényegében az is elég lehet már a mérkőzés sikeres befejezéséhez, hogyha a két támadásukat (mert a 30 másodperces támadási idővel elméletileg mindkét csapatnak csak két támadása lehet, ha két perc van hátra a mérkőzésből) végigjátsszák akció nélkül.

A színes labda pedig vissza is nyalhat, mint a fagyi, ha nem jól bánnak vele. Ha a támadók elveszítik azt, akkor bizony lehet, hogy a saját kapujukból kell, hogy majd kiszedjék. Amennyiben a színes labda elhagyná a játékteret, vagy gólt lőnének vele, már többször nem hozhatnák játékba.

Az, hogy más színű labda kerülne játékba szerintem a nézők figyelmét is jobban lekötné, mivel tudnák, hogy a csapatuk következő támadása többet érhet egy gólnál.

Ezen ötlet bevezetése szerintem nem befolyásolná a jelenlegi szabályrendszert, tehát nem lenne szükség arra, hogy mindenki újra tanulja a szabálykönyvet. Inkább az edzőket kényszerítené még komolyabb taktikai csatákra, ami meg szintén jót tehetne a sportágnak.

 

Forrás: http://mediagallery.usatoday.com