svedcsavar

Kevés olyan sportoló van a világon, aki minden olimpiai szereplés alkalmával, olimpiai győzelemmel tér haza. 2000 óta a magyar vízilabda válogatott olimpiai érmes tagjai, egy kivétellel, mind ilyenek. Szép teljesítmény. A csapatban akadnak köztük olyanok is, akiknek ez már háromszor is sikerült. Ők a mi háromszoros olimpiai bajnokaink, akik most is ott lesznek Londonban, Kiss Gergely, Kásás Tamás, Szécsi Zoltán és Biros Péter személyében. Az az egy kivétel én lennék, habár én is háromszor voltam már olimpián, de “csak” kétszer a magyar csapattal. Viszont ezidáig én voltam az egyetlen, aki részt vett már közülük a megnyitó ünnepségen is. Azért csak idáig, mert most már Biros Péter is csatlakozott hozzám, ugyanis ő vihette a magyar zászlót. A megnyitó, mint Pekingben (2008.08.08. 8:08 perckor kezdődött), itt is a dátumhoz igazodott, vagyis a megnyitó előműsorának kezdési ideje 20:12 perc volt. A többi játékosnak, én azt mondom, sajnos, még nem volt lehetősége részt venni ezen a csodálatos eseményen. Érthető módon inkább az edzést választották ehelyett. Most is így volt.

Én azért mégis szeretném elmondani, hogy nagyjából, hogy is néz ki egy megnyitó ünnepség, és miért nagyszerű érzés részt venni ezen a csodálatos eseményen. A tévében olyan egyszerűnek tűnik az egész, de valójában nagyon komoly szervezést igényel a 80 ezer néző, a több ezer sportoló és sportvezető logisztikázása. A sportolókat és a sportvezetőket az olimpiai faluból az előre kijelölt buszokkal szállítják a megnyitó helyszínére. Mindenki szépen felveszi formaruhát és vár. Utána megint nagyon sokat vár, és amikor már vérge elindulnak a buszok, úgy gondolja, sínen van a dolog. Majd mikor megérkezik mindenki a helyszínre, jóval a kezdés előtt, minden országot a helyére terelnek, és mindenki ismét vár. Jó esetben az egyik közeli csarnokba terelik őket, és ott legalább leülhetnek.

A fukuokai Universiadéról van egy nagyon kedves élményem a várakozással kapcsolatban. A stadion aljában várakozott mindenki a betonoszlopok között. A hihetetlen meleg és a magas páratartalom szép lassan kezdte kiborítani a várakozókat. Egy pillanat alatt azonban minden megváltozott. Nem mindenki idegesítette magát, voltak akik inkább megpróbálták jól érezni magukat. Ilyenek voltak a brazilok. Valahonnan elővarázsoltak kartondobozokat, és elkezdtek rajtuk dobolni. Az ének és a tánctudás a vérükben van, és így már teljes is volt a kép. Olyan rögtönzött előadást tartottak, hogy egy pillanat alatt mindenki elfelejtett idegeskedni. Szeretem, ha valaki a megoldásokat keresi.

Na, de vissza az olimpiához. Sydneyben betereltek minket a közeli kosárlabda csarnokba, ahol majd egy órát kellet várakoznunk. Ez alatt az idő alatt az egyes országok elkezdték éljenezni magukat, ami miatt eléggé feszült helyzet alakult ki az ausztrálok és az amerikaiak között. Először csak kifütyülték egymást, majd az ausztrálok elkezdték dobálni az amcsikat a náluk lévő kengurukkal. Még nekünk is jutott pár. Nagy probléma azért nem lett a dologból, csak bemelegítettek kicsit a srácok. Közben a kijelzőn mindig mutatták, hogy melyik országnak kell szép lassan elhagynia a csarnokot. Amikor végre sorba állhattunk a stadion bejárata előtt, már érződött a vibrálás a levegőben. Aztán szépen lassan megindult a sor. Bemondták az országok nevét, és egyre közelebb kerültünk a pályára vezető bejárathoz. Sosem felejtem el, amikor beléptem az olimpiai stadionba. Még jó, hogy nem készült rólam fotó. Szerintem az állam a földig lógott. Majd 100 ezer ember tombolt körülöttem. A vízilabdában ez azért nem szokás, sajnos. Pedig micsoda élmény lenne ennyi ember előtt játszani. Mindenki tapsolt és egyfolytában villogtak a vakuk. És ez csak nekünk, sportolóknak szólt. Akkor tudatosodott bennem, hogy mekkora eredmény az, hogy egyike lehetek annak a nagyjából 10 ezer sportolónak a világon, aki idáig eljutott.

Egy olimpia tényleg a megnyitóval kezdődik. Ott kell lenni, át kell élni, legalább egyszer. Sportolóként az igazi, de a lelátókról is egy felejthetetlen élmény lehet, abban biztos vagyok.

Forrás: nol.hu/kep/773695

Sokan el sem tudják képzelni, milyen lehet az élet az olimpiai faluban. Ez az a hely, ahol az olimpikonok az idejük nagy részét töltik. A falu több mint 2820 jól felszerelt lakásába közel 17.000 sportoló fog beköltözni. A lakások hangszigeteltek és légkondicionáltak, valamint széles sávú internettel felszereltek. Ezeket egyébként majd az olimpia és a paralimpia végeztével értékesítik. Leszerelik a kerítéseket, és már csak egy sima lakótelepként éli tovább az életét ez a hely. Minden ország, a küldöttség nagyságának függvényében, elfoglal egy házrészt vagy akár egy egész házat. A falun belül vannak az éttermek, amelyek egyike 0-24 órás nyitva tartással működik, mosoda, játékterem, uszoda, brutál felszerelt konditerem és egyéb helységek, amelyek a sportolók ideális felkészülését és kényelmét biztosítják. A falun belül természetesen minden ingyenes. Megérkezéskor az akkreditációs kártya mellé egy kis “kezdőcsomagban” mindenki kap egy érmét vagy egy mágneses figurát, amelynek segítségével az ital automatákat használhatja. Mivel a Coca-Cola az esemény egyik fő támogatója, ezért csak e cég termékei szerepelnek a kínálatban. Vannak sportolók, akik a bőség zavarában elcsábulnak, és a non-stop éttermi szolgáltatást, ahol a világ szinte minden konyhájának terméke megtalálható, non-stop igénybe is veszik. Mindenki megtalálja a számítását az olimpián. A kedvencem viszont a szauna rész. Na, oda bejutni nem egyszerű. Tele van a küzdősportok népes csoportjával. Mindenki a mérlegelésre készül, míg sokan mások csak lazítani mennének oda egy törülközővel a vállukon, addig ők melegítőben ülnek a 90 fokos szaunában. De jó lehet nekik. Az edzők is jelen vannak. Ők, biztos, ami biztos, a szauna ajtót tartják kívülről, és mérik a bent töltött időt.

Igazából az egész falu olyan, mintha egy lakótelepet vagy városrészt elkerítettek volna, amelyet katonák és rendőrök vigyáznak. Az olimpiai falu őrzését, az állandó fenyegetések miatt, nagyon komolyan veszik. A faluba több kapun keresztül is be lehet jutni, de mindenhol tüzetesen átvizsgálják az embereket, és minden táskát átvilágítanak. A bejutás csak a megfelelő engedéllyel, akkreditációs kártyával lehetséges. A sportolókra több mint 1500 biztonsági ember vigyáz éjjel-nappal, de ez csak a biztonság látható része. A háttérben még azért egy nagyon komoly védelmi rendszer  áll. A brit hadvezetés hat helyszínre légvédelmi ütegeket is telepített, és a brit királyi haditengerészet legnagyobb hajója, az Ocean helikopterhordozó is a közelből felügyeli majd a helyzetet. Biztos, ami biztos alapon még több mint 17 ezer brit katona vesz részt a biztonsági műveletben. Semmit nem bíznak a véletlenre. Azért nem minden sportolónak lesz ez az ideiglenes lakhelye az olimpia alatt. A nagy világsztárok és azon sportolók, akiknek a falutól távol esik a versenyek színhelye, más szállást választanak. Mindkét indok elfogadható, de azért egyszer-egyszer mindenki meglátogatja a falut. 

A vízilabda csapat olimpiai programja nagyjából a következőképpen néz ki. Minden másnap mérkőzés van, és a mérkőzések közötti időszak edzésekkel, videózással és pihenéssel telik. Az edzések valamilyen külső helyszínen vannak, tehát nem a faluban és nem is a mérkőzések színhelyén. A közlekedés általában zökkenőmentes szokott lenni. A falu közvetlen közelében van egy nagy buszpályaudvar. Itt minden sportágnak megvan a külön megállója, és előre megadott időpontokban van az indulás az edzésekre vagy a mérkőzésekre. A buszok a külön nekik fenntartott sávban közlekedhetnek, így a menetidő jól kalkulálható. Van, amikor az edzésidőpont valamiért nem megfelelő, akkor a csapat a falu sportlétesítményeit használja. A medencében viszont csak úszni lehet, se kapu, se labda. A csapat minden étkezésre együtt megy, egyforma szerelésben és lehetőség szerint egy asztalnál foglalnak helyet. Azt a kevés szabadidőt, ami megadatik a játékosoknak, mindenki a belátása szerint tölti. Sokat hallottam már arról, hogy a sportolók mennyit buliznak, meg milyen sűrűn látogatják a város különböző szórakozóhelyeit. Na, erre a vízilabdásoknak nulla ideje van, mert a mérkőzések szinte az első naptól egészen az utolsóig tartanak. Az utolsó nap meg már mindenki készülődik haza, és addigra már sokan el is hagyják a falut.

A pekingi olimpia döntője után, a tilalom ellenére, azért előkerült némi alkoholtartalmú nedű is. Persze nem sok, mert az orvosi táskában sem fér el olyan sok minden. Egy koccintásra azért elég volt. Utána bemenni a városba, senkinek semmi kedve. Inkább magunkat szórakoztattuk a faluban. A hollandok, szokásukhoz híven, mindig hoznak magukkal bringákat. Természetesen csak a faluban használják ezeket, és használat után gondosan le is zárják őket. Az utolsó este épp a lift előtt álltam, és ahogy kinyílt az emeletünkön, ott ült Hosi egy bringa nyergében, és mintha mindenki így közlekedne a liftben, teljesen nyugodt arccal kitekert, és a szobája felé vette az irányt. Később megjelent Dumi is. Kapva a lehetőségen kitaláltuk, hogy leugrunk, akarom mondani, tekerünk az étterembe, és kérünk 100 sajtburgert. Le is mentünk, ki is kértük, az ember meg, mikor kicsodálkozta magát a kérésünkön, elkezdte egy táskába pakolni a cuccot. Sokáig tartott. Mondtuk, hogy majd visszajövünk. Nem mentünk. Remélem, nem haragszik ránk.

Forrás: 

www.telegraph.co.uk/sport/olympics/9395158/The-London-Olympics-hold-your-breath-and-start-praying.html

Még több kép az olimpiai faluról:

http://www.zimbio.com/pictures/EJ8pKpMKG4s/London+2012+Olympic+Games+Olympic+Village/dpgM6PgFEqO

Az elmúlt, nagyjából huszonöt év alatt, nagy utat jártam be a vízilabda világában. Messziről indultam, és a sportág több szintjét megjárva, eljutottam a legfelsőre, a magyar vízilabda-válogatotthoz. Lassan a pályafutásom végéhez közeledek, de ez az olimpia még mindig ugyan azokat az érzéseket ébreszti bennem, mint régen.

Először 1996-ban lett volna esélyem kijutni a nyári olimpiai játékokra, Atlantába, még a szlovák vízilabda-válogatottal, de az végül nem sikerült. Sajnáltam, persze, de mivel halvány fogalmam sem volt arról, hogy mit is veszítettem, hamar túltettem magam rajta. A következő olimpián, Sydneyben, már ott voltam. A végeredmény, csalódás. Utolsó hely a szlovák válogatottal és egy érzés, „ezt nem hiszem el, hogy erről szól az olimpia”. Elmondhatatlanul csalódott voltam. Míg a csapat nagy része megelégedett az olimpiai részvétellel, én többet szerettem volna. Végül úgy éreztem, nem igazi sportolóhoz méltóan éltük meg azt az olimpiát.

A következő négy év alatt (2000-2004) sokat változott az életem. A világ legjobb klubcsapatához igazoltam, és bekerültem a magyar válogatottba is. Az egész olyan profi volt. Athénba már egy olimpiai bajnok csapattal utazhattam, és ennek a tornának is arany lett a vége. Négy év alatt az utolsó helyről az elsőre. Sokan talán azt gondolják, hogy ezt egyszerű feldolgozni, de igazából ez nem így van. Kellett hozzá egy kis idő, amíg helyre tudtam rakni a dolgokat, elsősorban magamban. Az olimpia, amit igazán meg tudtam élni, a pekingi olimpia volt. Tudatosan készültem rá, és habár kacifántosan is, de bekerültem a csapatba. Életem legszebb és legfontosabb sporteseménye volt. Kétszeres olimpiai bajnok lettem, és rengeteget tanultam az alatt az egy év alatt, a felkészülést és magát a versenyt is beleértve. Érdekes az élet. Nem Magyarországon születtem magyarnak, és egy olyan sportágat kezdtem el gyakorolni, amelyben a magyarok a legjobbak, viszont egy olyan országban, ahol ezt lényegesen alacsonyabb szinten művelik. Végül mégis elértem a célomat.

Most eltelt újabb négy év. Lassan kezdődik a londoni olimpia, és követve a vízilabda-válogatott felkészülését, ismét egy furcsa, de nagyon kellemes  érzés tölt el. Olyan, mint mikor az ember szerelmes lesz. Úgy néz ki, négyévente beindul a kémia, nincs mese. Pontosan ugyanezt látom az utazó csapat tagjain is. Ők, talán annyival vannak könnyebb helyzetben, hogy nem tehetetlenül fognak ülni a tévé előtt, mert az egy borzasztó érzés. Hogy motiváltak-e? Ennél rosszabb kérdést fel sem lehetne tenni nekik. Ezt a kérdést még egy háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak sem szabad feltenni, vagy úgy is mondhatnám, neki aztán tényleg nem.

És, hogy ez csak vízilabda, és nem a világ egyik legnépszerűbb sportága? Kit érdekel. Szerintem nem nagy baj, hogy valamiben a világ élmezőnyéhez tartozunk. Legyünk mi a meghatározó alakjai ennek a sportágnak, és ha lehet, rendezzünk meg mi minden ezzel kapcsolatos eseményt. A világ nem kicsi, és szinte minden pontján vízilabdáznak. Szerintem nem lenne rossz elérni, hogy ha azt mondják vízilabda, akkor mindenkinek Magyarország jusson az eszébe.

Forrás: MTI

Ígértem, hogy beszámolok arról, hogy az olimpiára utazó csapatból, kinek mi a hobbija. Egy kicsit azért megbolondítom a helyzetet. Mindenkiről leírom, hogy mivel szereti tölteni a szabadidejét, de nem írom mellé a neveket. Lehetnek átfedések a játékosok között, hisz rengeteg időt töltenek együtt, és ez a szabadidős tevékenységeikre is hatással van.

Kezdjük az egyszerűbb részével, a nevekkel:

Szécsi Zoltán, Nagy Viktor, Varga Tamás, Varga Dénes, Varga Dániel, Hárai Balázs, Madaras Norbert, Kásás Tamás, Biros Péter, Szivós Márton, Steinmetz Ádám, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely

És akkor az egyes játékosok hobbijai tömören:

1.)  .... elég változatos az érdeklődési köre. Szeret horgászni, pókerezni és moziba járni, de legszívesebben arról álmodozik, hogy egyszer majd elvonul a világ szeme elől, valahova vidékre. Imádja az állatokat és legújabb mániája, hogy lovat szeretne. A világ összes technikai dolga távol áll tőle, de improvizálásban behozhatatlan.

2.)  .... hobbija a tenisz. Igazából sok mindenben tehetséges, de amit sokan nem tudnak róla, az az, hogy iszonyatosan jól tud utánozni bárkit. Amikor az illető nem figyel, mögé oson, és elkezdi minden mozdulatát utánozni. Ez természetesen a vízben is igaz. Gyakran szándékosan úgy lő, ahogy a csapattársa szokott, és várja, mikor veszik már észre, hogy mit is csinál. Vannak jól begyakorolt tánclépései is, amiket igazán jól ad elő.

3.)  .... szereti a természetet és a vadászatot. Szeret a dolgok mögé látni, és az egyenes beszéd híve. Kedveli a finom borokat és a jó pálinkát.

4.)  .... az egyik kedvenc időtöltése a vitorlázás. Ettől függetlenül nehéz lenne olyan dolgot mondani neki, amit ne próbálna ki. Minden új dolog egy kihívás számára. Nem szeret a sor végére állni, és nem kér engedélyt, hogy elmondhassa a véleményét. Ettől függetlenül egy nagyon kedves ember.

5.)  .... egyértelmű hobbija a peca. Az utóbbi időben viszont rákapott a motorozásra is. Megmondom őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még motorral felszerelt, kétkerekű járgányra ül, mert ennél őt sokkal megfontoltabbnak tartottam. A megfontoltsága nem változott, mert szerencsére óvatos a motoron is, én meg szeretem a motorosokat.

6.)  .... szintén természetbarát. Szeret bringázni, habár a termete miatt kicsit furcsán néz ki rajta, de ezzel mindannyian így vagyunk. Tehát, ha úgy néz ki a téma, mintha egy  majom ülne a köszörűkövön, akkor lehet, hogy csak az egyik pólós bringázik. Ereje hatalmas, és ennél csak a szíve nagyobb. Testéről még egy terminátor szobrot is formáztak.

7.)  .... művész minden pillanatban. Az öltözködése kifinomult ízlésre vall, szereti a finom ételeket, és többnyire képekben örökíti meg gondolatait és a tovaszáguldó pillanatokat. Nyilatkozatai frappánsak.

8.)  .... a sebesség és a "kilinccsel előre" szerelmese, mellesleg mindent tud az autókról. A körülmények hirtelen változásaira pillanatok alatt képes reagálni, és mindig van a tarsolyában egy-egy váratlan húzás.

9.)  .... hobbija is a vízhez köti. Pár éve kezdett el búvárkodni, és ez mindent el is árul róla. Ez a sportág a megbízható emberek sportja. Sosem hagyja cserben a barátait, még egy rögtönzött buli alkalmával is kitart mellettük.

10.)   .... az egészséges és a tudatos táplálkozás megtestesítője. Mindene a vízilabda, és ennek megfelelően éli az életét. Régebben volt egy súlyos sérülése, amiből szerencsésen felépült, azóta maximálisan odafigyel a testi és lelki fittségére.

11.)   .... kicsit szétszórt, de őt ezért is szeretik olyan sokan. Szeret olvasni, egy könyvet akár többször is. Egyszer mellettem olvasott egy kb. 400 oldalas könyvet, és a felénél járt, amikor megszólalt, „basszus, én ezt már olvastam”. Tudom, hogy szereti a motorozást is, de az Olimpia előtt még a robogóját is eladta, biztos, ami biztos.

12.)   ..... szereti a sebességet és a tétre menő játékot. Nem riad vissza a kemény munkától, és ez meg is látszik az utóbbi években mutatott teljesítményén.

13.)   ..... egy csendes, híreket és a tőzsdét fürkésző ember. Jól informált, és minden témához érdemben hozzá tud szólni. Nehéz őt kibillenteni a nyugalmi állapotából.

Na, ki kicsoda?

Természetesen hamarosan küldöm a megoldást is. De addig tessék gondolkozni :)

A kép csak illusztráció.

Forrás: MTI

Ha egy csapatról és annak eredményeiről beszélünk, hajlamosak vagyunk csak a játékosok képességeivel és teljesítményével azonosítani ezt. Nem vitás, hogy azért lesz valakiből válogatott csapattag, mert valamiben jobb, mint a többiek. Van, akinél a tehetség dominál, és van, aki iszonyat sok munkát végez azért, hogy egy szintre kerüljön a tehetségekkel. Érdekes, hogy a kevésbé tehetségesek sokkal jobban terhelhetőek, míg a született tehetségek azok, akik nem szeretnek többet dolgozni a szükségesnél. Mi lenne, ha a tehetségek is maximalisták lennének a munka terén? Nem mondom, hogy nincsenek ilyenek, csak szerintem ez elég ritka. Nem véletlenül mondják, hogy az élet ikszre játszik.

Legyen az tehetséges vagy akár rakkolós típus, mindenkinek edzenie kell. A siker nem jön magától. És itt bújnak meg azok a szakemberek, akikről viszonylag ritkán beszélünk. Pedig érdemes velük foglalkozni, mert a felkészülés sikeressége sok tekintetben rajtuk múlik, amely végül meghatározza majd a csapat eredményeit.

Úgy gondolom, hogy olyan, hogy egyéni siker, nem létezik. Aki azt gondolja magáról, hogy mindent csak saját erejéből ért el, az szerintem nincs tisztában azzal, hányan dolgoznak még körülötte, érte. Vegyünk például egy teniszezőt. Igaz, hogy a mérkőzéseit egyedül játssza le, de csak van valaki, aki felkészíti, tanácsokkal látja el, edz vele, gyógyítja a sérüléseit és még sorolhatnám. Ezek azok a szakemberek, akik ritkán kerülnek reflektorfénybe, de nélkülük nincsenek sikerek. Én is sokat köszönhetek ezeknek a szakembereknek, így a legkevesebb amit értük tehetek, hogy ezen írásaimban röviden megemlítem őket, kifejezve a köszönetemet a munkájukért. Szintén köszönet jár azoknak is, akiket a jelen írásomban nem említek meg a hely szűke miatt, amiért ezúton is elnézést kérek

Kezdeném egyből az orvossal. Itt meg kell említsem Dr. Pavlik Gábort, aki szinte örökké (25 éven át) a vízilabda-válogatott csapatorvosa volt. Most ezt a pozíciót Dr. Gábor Antal, alias „Pucika” látja el. Ezt a nevet azért kapta, mert ő is így szólít mindenkit. Ha telefonon beszél, vagy ha csak emleget valakit, sosem lehet tudni, kiről beszél. Csak annyit mond, „te, tudod, mi történt a pucussal?”. Ha valaki egy sérülést panaszol el neki, és azt mondja, hogy „ha ezt csinálom fáj”, erre az a válasz, „pucus, akkor azt ne csináld”. A viccet félretéve, szerintem ő a világ legtöbb viccet ismerő embere, és nincs történet, amit ne tudna továbbfűzni. Mindemellett a nap minden percében készen áll arra, hogy szaktudásával segítsen minden arra rászorulónak. Egy volt edzőm azt mondta, hogy csak az a baj az orvossal, hogy ha van, akkor a fél csapatnak van valami problémája, ha meg nincs orvos, akkor nincs beteg sem. Hát...

Ahhoz, hogy a srácok megfelelő erőnléttel rendelkezzenek, nem elég csak a vizet paskolniuk. A szárazföldön is igen kemény munkát kell végezni, hogy majd a vízben legyen kakaó a kemény meccsek alkalmával. Ennek a felelőse Zala György. Könnyen kiszúrható a csapatban, mert igen szembetűnő a magassága, mínuszban, amit azért sikeresen kompenzál a vállszélességével. Sikeres sportolói múlttal (olimpiai bronz, kenu), és hihetetlen nagy edzői tapasztalattal rendelkezik. Nincs olyan edzésmódszer, amit ne ismerne. Iszonyatosan alázatos, és szereti becsülettel elvégezni a munkáját.

A vízi edzések fontos részét képzi a lábtempó. Ezt ki más tudná jobban levezényelni, mit egy tapasztalt volt kapus. Ő Mátéfalvi Csaba. Nehéz dolog ám egy lábtempós edzést érdekessé tenni, de neki azért sikerül. Sokan elbagatellizálják ennek fontosságát, de a mai vízilabdában ez elengedhetetlen. Csabának viszont van még egy másik feladata is. Ő csapat vágója (videó). Minden szükséges videót előkészít, igény szerint. Támadások és védekezések külön, és ha kell, egyénre szabva. Hosszú, hajnalokba nyúló munka.

A csapat úszóedzéseit egy igazi munkamániás, Benedek Tibor vezényli. Rezzenéstelen arccal mondja be a leúszandó távokat, az együttérzés legkisebb  szikrája nélkül az arcán. Pedig tényleg sokat úsznak a srácok, akik között csapattársai és barátai is vannak. Itt viszont nincs demokrácia. Tibi fütyül, a többiek meg úsznak. Persze az ő személye azért ennél sokkal többet jelent a csapatnál.

A sok munka után édes a pihenés. Egy jó masszázs, meg még ennél is jobb lehet. Szerintem a magyar vízilabda-válogatottnak van a legizmosabb gyúrója. Illés Roli, aki tisztára úgy néz ki, mint a Stúdio 54-ből Shane, a kajakozásnak köszönheti testi adottságait. Szükség is van az erejére, mert a százkilós testeknek egy kiadós edzés után nem elég a simogatás. Hasonlóan az orvoshoz, a szolgálati idő 0-24.

És ugye itt van még a szövetségi kapitány, Kemény Dénes. Ő az, aki összefogja a két csapatot (játékosok és a stáb). Aki egy kicsit minden, és akinek a legnagyobb a felelőssége. Lényegében ő határozza meg a csapat minden egyes pillanatát a saját belátása szerint. Ez eddig három olimpiai aranyat, egy világbajnoki aranyat, két Európa-bajnoki aranyat, egy Világkupa aranyat és két Világliga győzelmet hozott a konyhára, a többi apró mellett. Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni. Ahogy azt sem, hogy inkább ruhában szeret a medéncébe ugrani, ha úgy hozza a sors. De ezt itthon úgyis mindenki szereti.

Forrás: AFP